Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Fundárková, Anna: Egy királysági politikus és az erdélyi fejedelmi udvar a 17. század közepén. Pálffy Pál országbíró és nádor erdélyi kapcsolatai (1646-1653) IV/943
ső-magyarországi főkapitányságot alkotó várak övezetének második vonalában feküdt és a végvidéki főkapitányság központjaként leginkább a végvárak igazgatása-ellátása volt a feladata. Hogy a Bécstől és Pozsonytól távol fekvő város feladatának még jobban eleget tehessen, a 16-17. század folyamán a Szepesi Kamara székhelyeként egyben fontos közigazgatási, pénzügyi és katonai központtá vált. A város birtoklásával a környező megyéket is ellenőrizni lehetett, és az állami adókat is biztonságosabban lehetett behajtani. Emellett Kassa az Erdélyi Fejedelemséggel, Lengyelországgal és az Oszmán Birodalommal folytatott diplomáciai összeköttetések ideális közvetítő állomásául is szolgált.8 5 A Kassára behozott zsoldosok az uralkodói hatalmat voltak hivatottak megerősíteni Felső-Magyarországon. Ez egyértelmű üzenet lett volna az Erdélyi Fejedelemség irányában is, hogy a Habsburg politikai és hadvezetés tartósan igényt tart erre a fontos királysági országrészre, és katonai jelenléttel akarja megerősíteni ott mind a nikolsburgi (1621), mind a linzi béke (1645) után — a hét magyarországi megye Bethlen Gábornak és I. Rákóczi Györgynek való átadása miatt — korábban évekre meggyengült pozícióit. Ebből a szempontból érthető, hogy a német katonák behozatalát Sárospatakon és Gyulafehérváron egyaránt kimondottan ellenséges lépésként fogadták. Már majdnem fél évszázada az erdélyi fejedelmek politikai presztízsét, illetve katonai sikereit növelték gyors, szinte „villámháborús" királysági hadjárataik. Ezek alkalmával némi alkudozás és demonstratív ostromzár után Kassa városa mindig megnyitotta kapuit a fejedelmi hadak előtt. Ahogy legutóbb például az 1644-1645. évi hadjáratok során, amikor helyi alkuk és megállapodások után az erdélyi hadsereg maga mögött hagyhatta a királyi várakat és gyors, portyaszerű expedíciók során egészen Morvaországig nyomulhatott előre, ezzel is erősítve európai tekintélyét szövetségesei előtt és egyúttal hatalmas zsákmányhoz juttatva saját katonaságát. Ha minden, a fejedelmi hadsereg felvonulásának útjába eső várat és helyőrséget ostrommal kellett volna bevenni — amire az erdélyi hadsereg aligha lett volna képes —, akkor még a Vág vonaláig is nehezen jutottak volna el. Ezt a már „hagyományosnak" mondható, Habsburg- és királyság-ellenes erdélyi külpolitikát és hadviselést természetesen alapjaiban veszélyeztette a német katonaság nagymértékű jelenléte Kassán vagy akár a régió más váraiban.8 6 A helyzet időközben pattanásig feszült a magyar politikai elit tagjai között is. Ezt az 1650 májusában Eperjesen rendezett nyolcados törvényszéken történtek is alátámasztottak. Pálffy Pál nemcsak nádori méltóságából kifolyólag vett részt az eseményen, hanem azért is, mert a bécsi udvar megbízásából felül kellett vizsgálnia a felső-magyarországi helyzetet: „A Titkos Tanács április 21-i ülésén felolvastuk Őfelségének a lengyel követ jelentését, majd eldöntöttük, hogy az ottani helyzetet szemmel tartjuk. A magyar nádor úrnak meghagytuk, hogy számoljon be a Rákócziak kapcsán és a lengyel határán történtekről, gyűjtsön szorgalmasan információkat és figyelmeztessen, ha a Rákócziak valami rosszra ké-85 Németh I.: A várospolitika és gazdaságpolitika i.m. I. 284. 86 Várkonyi G. \ A nádor és a fejedelem i.m. 157.
