Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Szabó András Péter: A magyar Hallerek nemzetségkönyve. Egy különleges forrás keletkezésének társadalomtörténeti háttere IV/897
szabályt erősítő kivétel: a két ága eltérő felekezeti kötődése teljesen háttérbe szorult a rendi szempontok mögött, miként az eltérő nyelv is. IV. Összegzés A Budapesten őrzött nevezetes nemzetségkönyv megalkotói, a nürnbergi patrícius Halierek szinte kezdettől több alapra építették társadalmi felemelkedésüket: a kereskedelmi tevékenység mellett a 14. századtól jó kapcsolatokat ápoltak a Habsburgokkal és más európai uralkodóházakkal, majd a megszerzett anyagiakat és kapcsolati tőkét igen korán földbirtokok szerzésére fordították. A nürnbergi patriciátus egyik legnagyobb földbirtokosává vált család a 15. század második felére azonban már szűknek érezte a birodalom legnagyobb városát is, ám annak korlátai közül, részben az oligarchia önszabályozása, részben pedig a frankföldi lovagság ellenérdekeltsége miatt egészként nem tudott kilépni. Amikor II. Ruprecht a 15. század utolsó harmadában Budára költözött, nemcsak a családi tőkét hozta magával, de az örökölt stratégiát is. Előbb könnyedén bekerült a Nürnberghez képest szerény méretű szabad királyi város — részben nürnbergi származásúakból álló — német vezetőrétegébe, majd hamarosan a már ismert mintákat reprodukálta: kitűnő kapcsolatokat épített ki II. Ulászló király udvarával, és ha csak egy kölcsönügylet biztosítékaként is, de rövid időre jelentősebb, a szokásos budai polgári földbirtokláson túlmutató magyarországi birtokot szerzett. Fia, Haller Péter már a Magyar Királyságtól az 1526 utáni évtizedekben fokozatosan elszakadó Erdélyben építette fel karrierjét. A fenti előzmények után aligha volt kérdéses, hogy nem fog véglegesen lehorgonyozni a kevés mozgásteret kínáló erdélyi szász vezetőrétegben. A királyságéhoz képest gyenge és tagolatlan erdélyi rendiségben, amely nagy lehetőséget kínált a vertikális mobilitásra, érvényre jutott a végső soron Nürnbergből hozott társadalmi nyomaték. Haller Péter az I. Ferdinánd királlyal fenntartott kitűnő kapcsolatok és egy uralkodói adomány révén a középbirtokosság tagja lett, Gábor fia pedig, Bocskai István húgával (Ilonával) kötött házasságán keresztül bejutott Erdély középkorias arisztokráciájába, azaz a nagyságos urak közé. Ezt a pozíciót azután leszármazottainak is hosszú időn át sikerült megtartaniuk. A német polgári eredetű család a magyar nemesség tagja lett, és két — a rendi hovatartozástól nem függetleníthető — meghatározó jellemzője: anyanyelve és felekezeti kötődése megváltozott. A magyarországi és erdélyi Hallereknek a gyökerektől való elszakadása három fázisban zajlott: előbb a részben közös (nürnbergi) birtoklás szűnt meg, majd az 1580-as évek végén a kereskedelmi kapcsolatok is, végül nem maradt más, mint laza rokoni viszony, amely azonban rövidebb, mintegy évtizedes szünetekkel a teljes kora újkorban élő maradt. Mi motiválta ebben a harmadik fázisban a két ág tagjait a kapcsolat fenntartására? A nürnbergiek számára az erdélyiek a család áhított társadalmi felemelkedését jelenítették meg. Végtelenül elégedetté tette őket, hogy létezik valahol messze egy másik „Reich", amelyben rokonaik „Freiherr"-ek (sőt később Gráfok) lettek, és a legkevésbé sem érdekelte őket ennek a főrendi állapotnak a némettől eltérő minősége. Nemzetiségi, nyelvi és felekezeti szempontok igazán csak egy esetben, Jobst Dietrich Haller
