Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Szabó András Péter: A magyar Hallerek nemzetségkönyve. Egy különleges forrás keletkezésének társadalomtörténeti háttere IV/897
Haller Péter fiai közül a Margareta Schirmertől született ifjabb Haller Péter (1531-1568) még apja előtt meghalt. Míg a második házasságból fogant fiúk közül a legfiatalabb, Mihály (1564-1596) Szebenben maradt, és a család 1662-ban kihalt szebeni ágának megalapítója lett, addig Gábor (1558-1608) az apjától örökölt birtokokra alapozva és az apja által kijelölt irányt követve nemesi életformát vett fel, és élete végére az erdélyi főnemesség tagjai közé emelkedett. Leszármazottai szinte megszakítás nélkül az arisztokráciához tartoztak, és mind a fejedelemség-kori, mind pedig utóbb a Habsburg fennhatóság alatti Erdély központi és vármegyei kormányzatában fontos szereppel bírtak. Gábor fiai közül Haller György (1594-1633) szatmári főkapitány az Erdélyi Fejedelemségben és Magyar Királyságban is birtokos, a 19. század végén kihalt kaplyoni ág ősapjaként ismert, míg Istvántól (1591-1657) erednek a legjelentősebb erdélyi családtagok. Közülük először fiát, Haller Jánost (1626-1697) kell említenünk, aki 1686-ban megkötötte az Erdély és a Habsburg Monarchia államjogi viszonyát először rendező szerződést, az ún. Diploma Hallerianát. Haller János fia, István (f 1710) már a Gubernium alatti Erdély kulcsfigurája, rövid ideig a kormányszék elnöke volt. Végül István három fia közül János (1692-1755) Erdély gubernátora lett, Gábor (1685-1723) és László (1697-1719) pedig egy birtokosztály nyomán a család két újkori ágazatának lettek megalapítói: előbbi a Kerelőszentpál után elnevezett szentpáli, utóbbi pedig a fehéregyházi ágazaté. A család ettől kezdve annyira szerteágazik és térben is annyira szóródik, hogy tanulmányunk nem genealógiai tárgyú vizsgálatának keretében a leszármazást nem érdemes tovább követni. Az egész família történetét tekintve két dolgot azonban még feltétlenül meg kell jegyeznünk. Először is azt, hogy mind a család németországi, mind pedig erdélyi (utóbb magyarországi) főága napjainkig él, másodszor pedig azt, hogy ez a két ág korántsem képviseli a Haller család egykori teljességét. A budai II. Ruprecht Haller unokaöccseinek (a nürnbergi II. Wolf fiainak) V Wolfnak (1492-1559) és I. Bartholomäusnak (1486-1551), Habsburg Mária magyar királyné udvari familiárisainak révén ugyanis a család a 16. században Németalföldön, a királyné nevezetes helytartói tevékenységének színhelyén is megtelepedett; ez az ág azonban 1613-ban kihalt. Létezett továbbá a Haliereknek egy Krajna, Karintia és Stájerország tartományokban birtokos, röviden csak krajnaiként emlegetett ága is, amely 1656-ban Georg Sigmund Hallerral (1625-1686) krajnai báróságot is szerzett,26 de napjainkra elenyészett. Gyökere nem egészen világos, talán a budai Hallerek egy nehezen elhelyezhető képviselőjétől, a II. Ruprecht fiával nem azonos, 1494-ben említett Hans Hallertől erednek.27 Előttünk áll tehát nagy vonalakban egy európai léptékű, már-már áttekinthetetlen összetettségű család, amelynek most a nemzetségkönyv kapcsán a két legjelentősebb ágát, az erdélyit és a nürnbergit fogjuk vizsgálat alá venni. A fentiekben láthattuk, hogy a két ág mikor és mely családtagok révén vált szét, 26 A költészeti munkásságáról is ismert Georg Sigmund Hallerhez: Johann Weichard Valvasor: Die Ehre des Hertzogthums Crain. Laibach 1689. 360-362. 27 Kubinyi A. - Haller, H.: Die Nürnberger i. m. 111-113.
