Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Deák Ágnes: Államrendőrség Magyarországon a Schmerling-provizórium időszakában III/727
A rendőri szervezet átalakítására végül „felülről", a rendőrminisztérium részéről indult el az újabb kezdeményezés. 1865 júniusában felszólították Worafkát, tegye meg erre vonatkozóan sajátjavaslatait. Worafka kezdeményezte a soproni, pozsonyi, kassai, nagyváradi és temesvári rendőrigazgatóság biztossággá átszervezését erősen csökkentett személyzettel, egy-egy főbiztossal az élen, közvetlenül a pest-budai rendőrigazgatóságnak és személy szerint neki alárendelve.2 7 Felmerült az a javaslat is, hogy újjászervezik az 1860-ban megszüntetett nagykanizsai rendőrbiztosságot Worafka felügyelete alatt.2 8 A július végén kinevezett új miniszterelnök, Richard Belcredi gróf átvette a rendőri ügyek irányítását is, ez újra mozgásba hozta az eseményeket. Belcredi októberben maga fordult a magyar kancelláriához, s javasolta az 1862-ben félbeszakadt tárgyalások felújítását és a lehető leggyorsabb lezárásukat. Kéri, hogy csatolják számára az 1862. április 16-i javaslatot, s közöljék vele a magyarországi rendőri szervek személyi állományát és fizetési listáit. Ezután Károlyi László alkancellár Sennyey Pál báró főtárnokmesterhez, a helytartótanács elnökéhez továbbította az ügyet, kérve, fejtse ki álláspontját.29 Belcredi november 3-án, majd december 22-én újra sürgette az állásfoglalást a kancellária részéről, amely viszont a sürgetést továbbította Sennyeyhez.3 0 1866. január 19-én azután döntött az uralkodó a fent nevezett öt rendőrigazgatóság és a három rendőrbiztosság feloszlatásáról, a pesti rendőrigazgató felügyelete alatt rendőrbiztosságok felállításáról, valamint az egész magyarországi rendőri szervezetnek a királyi helytartó, illetve a főtárnokmester felügyelete alá való helyezéséről 1866. április 1-jei határidővel. Intézkedett az uralkodó arról is, hogy a feloszlatott hivatalok hivatalnokai és irodaszolgái további rendelkezésig folyamatosan kapják juttatásaikat. A megszűnő hivatalok „bizalmas természetű irományait, jegyzőkönyveit és előjegyzéseit" Worafkának kellett átadni. Worafka meghallgatása után Sennyey feladata volt javaslatot tenni az új szervezeti rendre.3 1 Feloszlatták Pest-Budán a két pályaudvar felügyeletét ellátó „rendőrcsapatot" is, mivel ez a feladat is átkerült a városi főkapitányok hatáskörébe.3 2 Ez alkalommal Worafka némileg módosított javaslatot vetett papírra: az egyes nemzetiségek koncentrációját és a határos tartományok viszonyait jelölte meg a kívánatos rendőrségi szervezet fő meghatározó szempontjaiként, s eszerint mindenféle rendőri hatóságot feleslegesnek minősített Pozsonyban, Sopronban és Nagyváradon, míg Kassán (Galícia közelsége) és Temesvárott (vasúti csomópont) rendőrbiztosságot javasolt szervezni. Meghagyta volna a biztossá(német nyelvű), Pálffy Mór levélfogalmazványa Temes, Abaúj, Bihar, Sopron és Pozsony megyék főispáni helytartóinak (saját kezűleg) Buda, 1863. szeptember. MOL D 191 12 327.IV1863. 2' „Die Organisirung der Polizeibehörde in Ungarn." HHStA, IB, Annexe, Kt. 37. 28 Privitzer István levele Pálffyhoz, Bécs, 1865. júl. 17. MOL D 191 3222.IV1865. 29 Belcredi átirata a magyar kancellária elnökségéhez, Bécs, 1865. okt. 4. (német nyelvű), Károlyi László leirata Sennyey Pálhoz, Bécs, 1865. okt. 7. MOL D 191 1805.IV1865. 30 Belcredi átirata a magyar kancelláriához, Bécs, 1865. dec. 22. (német nyelvű) és Károlyi László leirata Sennyey Pálhoz, Bécs, 1865. dec. 25. „Rendőrigazgatóságok feloszlatása". MOL D 191 786.IV1866. 31 Majláth György kancellár leirata Sennyey Pálhoz, Bécs, 1866. jan. 31. MOL D 191 786.IV 1866. 32 Gyűjtőakta, 1866-1867. MOL D 191 278.IV1866.