Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Raáb Renáta: Az 1848-49. évi magyarországi események schleswigi vonatkozásai osztrák és dán diplomáciai iratok tükrében III/893
mei, amelyek mint fentebb történt rá utalás, tovább erősödtek a monarchián belül, észak helyett egyre inkább dél felé gravitálódtak. A dán-német ellentét először Schleswig hercegségen belül, majd a hercegségek és királyság vezetésén belül, míg végül a Dán Monarchia és a Német Szövetség között jelentkezett. Márciusi napok a Dán Monarchiában Mire a 48-as párizsi februári forradalom híre megérkezett Koppenhágába, két egymással engesztelhetetlenül szembenálló, jól szervezett nemzeti liberális párt, az Orla Lehmann vezette úgynevezett ejderdán párt és a schleswig-holsteini német párt immár több mint egy évtizede ugrásra készen arra várt, hogy átvegye a politikai vezetést, felbontsa az eddigi egységállamot és gyakorlatban is megvalósítsa programját. Míg az ejderdán párt azt hirdette, hogy „Dánia ott végződik, ahol Németország kezdődik", vagyis a két hercegség határát képező Ejder folyónál és Dánia függetlenségét csak úgy látta biztosítottnak, ha Holstein kiszakad a dán államból és Németországhoz csatlakozik, Schleswig viszont egy új szabad alkotmány által az eddiginél szorosabban kötődik a királysághoz, addig a schleswig-holsteini német párt az egyesített Schleswig és Holstein hercegségek önálló állammá alakítását, illetve ennek Németországhoz való csatlakozását tűzte ki legfőbb céljául. Az ejderdán párt a schleswig-holsteiniek 1460-as „arisztokrata" privilégiumával szemben az 1721-es angol, francia illetve az 1773-as orosz nagyhatalmi garanciális egyezményekre hivatkozott. 1848. mácius 18-án a Rendsburgban összegyűlt schleswigi és holsteini rendek a forradalom hírére elhatározták, hogy a királyhoz küldöttséget menesztenek Koppenhágába egy 5 pontos programmal, amelyből a két legfontosabb, Schleswig és Holstein számára a közös alkotmány és Schleswig Német Szövetségbe való azonnali felvétele minden dán kormány számára elfogadhatatlan lett volna. Eközben a koppenhágai nemzeti párt reménykedve várt a schleswig-holsteini gyűlésről érkező hírekre. „Meglátjuk, hogy mit tesznek ma a schleswig-holsteiniek Rendsburgban. Ha valami rosszat tesznek, az nekünk talán jó lenne, mert felizzíthatnánk itt a kedélyeket és megrohamozhatnánk a királyt"6 - írta Carl Ploug a legnagyobb dán nemzeti liberális lap, a Faedrelandet főszerkesztője. A nélkül, hogy megvárta volna Orla Lehmann, a dán nemzeti liberálisok vezetője, hogy mit is határoztak a schleswig-holsteiniek Rendsburgban, március 20-án gyűlést hívott össze a Casinoba, azzal az ürüggyel, hogy a schleswig-holsteiniek kirobbantották a lázadást. Pár perc alatt megfogalmazott egy forradalmi követelést a királyhoz azzal a felhívással, hogy küldje el eddigi tanácsadóit és a veszélyben olyan férfiakkal vegye körül trónját, akik „felnőttek a feladat nagyságához." „Felhívjuk Őfelségét, hogy ne hozza a nemzetet abba a helyzetbe, hogy kétségbeesésében saját maga lépjen a tettek mezejére"7 - hangzott a fenyegető mondat, amely annyi gondot okoz majd még később a dán diplomáciának. A petíció átadását azonban másnapra halasztották. Ugyanaznap március 20-án az ál-6 Hans Vammen: Den k0benhavnske „revolution" - martsdagenes nationalliberale magtovertagelse. In: 1848 - det masrkelige ár. Red. af Claus Bj0rn. Museum Tusculanums Forlag, K0benhavns Universitet 1998. 71. 7 Bj0rn, C.: Gyldendahl og Politikens Danmarkshistorie 330.
