Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535
ez okozta, hogy nagyra becsülték ugyan, de valami melegen nem szerették. Az akkori idő egy lényeges vonása: a szellem lángolása nem volt meg nála, de a forradalmivá lett férfi erélye annál inkább megvolt".31 1 Szemere kétségtelen történelmi érdemei közé tartozik, hogy ő volt az első, aki a reformellenzék párttá alakulását javasolta. A reformpolitikusok többsége elegendőnek vélte, ha a reformerek csak az országgyűlésen alkotnak „pártot". Szemere azonban részint nyugati tapasztalatai, részint Borsod megyei működése során rájött arra, hogy a tényleges hatalmi eszközök híján lévő reformerek csak akkor erősíthetik pozíciójukat a következő országgyűléseken, ha akcióikat az országgyűlések közötti időszakban is összehangolják. E szempontból hamarabb ismerte fel az 1843-1844-es országgyűlés tanulságait, mint politikustársainak többsége, amit nem csodálhatunk, hiszen ellentétben a reformellenzék más vezetőivel, Szemere folyamatosan részt vett a megyei politizálásban, s nem az országos fórumot jelentő vezérmegyében, Pestben, mint Kossuth, hanem egy olyan, tipikusnak tekinthető törvényhatóságban, mint Borsod. BERTALAN SZEMERE IN THE REFORM ERA by Róbert Hermann (Summary) The study reconstructs the career of Bertalan Szemere, minister of home affairs in the first independent Hungarian government, between 1812 and 1848, upon the historical literature, source publications and his own extant correspondence. The first chapter deals with the family as well as with the studies of Bertalan and the intellectual influence of the college of Sárospatak. The second chapter is consecrated to the reform parliament of 1832-1836. The third chapter depicts the journey of Szemere to Western Europe in 1836-1837 and the consequent publication and reception of his experiences. The fourth and fifth chapters analyse Szemere's activities in the county and as a journalist. The sixth eamines his role in creating a unified opposition, whereas the seventh deals with his activities at the diet of 1847-1848. In the conclusion of the study the author examines the similar and dissimilar features in the parallel careers of Bertalan Szemere and Lajos Batthyány in the Reform Era. 311 Vadnai Károly: Az Avas alatt. (Emlékezés az iskolás időre). In: Elmúlt idők, Bp, 1886. 11.