Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535
A Pozsonyba való visszatérés után rövidesen kezdetét vette a törvényhozói munka, amelyben Szemere ismét komoly szerepet játszott; március 23-án pedig Batthyány Lajos immár a megalakítandó kormány belügyminisztereként jelentette be Szemerét az országgyűlés előtt. Mindez azonban már az életpálya következő fejezetének részét alkotja. Összegzés Szemere az 1830-as évektől kezdve tudatosan készült a politikusi pályára. Politikussá érését és látókörének kitágulását alapvetően befolyásolta az 1836-1837. évi külföldi út. Szemere először itt tapasztalta, hogy azok az intézmények, amelyeknek Magyarországon egyelőre se hírük, se hamvuk, mennyivel működőképesebbé, „lakályosabbá" teszik Nyugat-Európa államait. Reformkori programja, ha nem is volt egyéni, kétségkívül egyike a legkiterjedtebbeknek, leginkább sokszínűeknek. Szemere is alapvetően a sérelmi-nemzeti politika oldaláról kapta az indíttatást, erre mutat az is, hogy első beszédeit a szólásszabadság megsértése és a magyar nyelvű államélet ügyében tartotta. Szemere azonban — akárcsak Kossuth —jól tudta, hogy ezekkel a témákkal nyerhetők meg a reform ügyének azok a nemesi tömegek, amelyeknél az úrbéres reform vagy a közteherviselés felvetése csak egyöntetű elzárkózást vont volna maga után. A nyugati utazás után jelent meg Szemere programjában a büntetőjog, ezen belül a börtönügy reformja, az esküdtszék, a közteherviselés, az országos szintű rendvédelem, a különböző segélyegyesületek létrehozásának igénye. Külön kiemelendő az a munkásság, amit a halálbüntetés eltörlése érdekében folytatott. Az 1843-44. évi országgyűlésen Szemere már ezeket az eszméket képviselte, igen magas színvonalon. Az ő nevéhez fűződik az írói és művészi jogvédelem gondolatának felvetése is, de felszólalt a bányatörvény vitájában is. Igen aktív szerepet játszott a magyar államnyelvről folytatott vitákban, s ezekhez szorosan kapcsolódott a polgárjogok megadásával, a honosítással kapcsolatban kifejtett munkássága. Szemere önálló magyar államot akart, ezért is küzdött olyan vehemensen Horvátország szeparatisztikusnak ítélt törekvéseivel szemben. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy míg a politikai jogok megadását a magyar nyelv tudásához kötötte volna, addig a polgárjog megadásánál ezt nem tekintette volna feltételnek. A polgári jogegyenlőség, illetve a jogkiterjesztés ügyét szolgálták a városi reformmal kapcsolatban mondott beszédei is. Szemere a reformkor valamennyi nagy kérdésével kapcsolatban kifejtette véleményét, egyet kivéve: ez a jobbágykérdés, a jobbágyrendszer felszámolásának kérdése volt. Kétségtelen, hogy a közteherviseléssel, a polgári jogok kiterjesztésével, a törvény előtti egyenlőséggel kapcsolatban kifejtett nézetei kapcsolódtak e kérdéshez, de egyetlen megnyilvánulását sem ismerjük azzal kapcsolatban, hogy miként képzelte el a jobbágyrendszer felszámolását. Ennek okait csak találgathatjuk. Fel kell azonban hívnunk a figyelmet arra, hogy Szemere a reformkor „praktikus" politikusai közé tartozott. Az 1832-36-os országgyűlésnek az örökváltság kérdésében elért csekély eredménye, az önkéntes örökváltság 1840 utáni csekély hatása is arra indíthatták, hogy elsősorban olyan ügyekkel foglalkozzon, amelyek a feudális rendszert úgy teszik elviselhetőbbé, hogy közben előkészítik a polgári átalakulást.
