Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535
nél, különösen hazánkban"; Szemere is pályázott. A pályamű, „A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről" a szerző külföldi tapasztalatainak, gazdag olvasottságának és haza kutatóútjának eredménye. A beérkezett pályamunkák közül a Társaság bírálói összesen hármat tartottak kiadásra és jutalomra alkalmasnak; közülük Szemeréének ítélték a jutalmat. A munka öt fejezetre tagolódik, az I. a társadalom és a büntetőjog viszonyát vizsgálja, azaz arra a kérdésre keres választ, hogy a társadalom honnét bír a büntetés jogával és mi a büntetés jogalapja. A II. fejezet a „Büntetés értelme és célja", a III. a „Büntetés tulajdonai és nemei" címet viseli. A IV fejezet tárgyalja a halálbüntetés kérdéseit, végül az V fejezet a magyarországi helyzetet. Szemere következtetése a halálbüntetéssel kapcsolatban egyértelmű: a halálbüntetés nem felel meg a büntetésekkel kapcsolatos igazságossági -és társadalmi kívánatoknak. A büntetés ugyan személyes, de a bűnös rokonai is szenvedhetnek a velejáró gyalázattól. Nem erkölcsös viszont, amit Szemere a nyilvános kivégzések pszichológiai hatásával igazol. Nem „osztékony", hiszen az élet elvétele és el nem vétele között nincs középút. Nem szellemi, hanem a legerőteljesebb testi büntetés. Nem javító, hiszen a kivégzéssel megakadályozza az elítélt megjavulását. Bizonyos ugyan, de nem egyenlő, hiszen másként hat az elítéltekre. Nem tanító, hiszen csak a gyilkosság esetében analóg az elkövetett bűnnel. Példás, de gyakran az ellenkező hatást váltja ki. Gátló ártani, de az állam más módon is meggátolhatja az elítéltekMjabb bűncselekményeit. Végül népszerű ugyan, de csak a gyilkosság esetében. Szemere e munkája a halálbüntetésről szóló magyar jogfilozófiai irodalom máig maradandó darabja.132 „A nagy jutalomért én nem teszek egy lépést sem; dicsőséget nem láthatok benne, csak pénzt, amazt nem lehet adni, ezt nem illik kérni — írta Pulszky Ferencnek 1841 nyarán. — De azért ez nem zárja ki, hogy ha adatik, jól ne essék."13 3 A kézirat 1841 őszén került nyomdába, s Szemere október végén — országos kőrútjából visszatérve — kapta meg a korrektúrát.134 Maga mű 1841-es impresszummal, de csak 1842-ben jelent meg.13 5 Szemere elégedetlen volt a mű hirdetésével, pontosabban, annak hiányával. „Nem tudom, elve tartja-e az Akadémiának nem hirdetni kiadásait, avagy e hallgatásnak, mint a késő megjelenésnek is okát, máshol keressem" - írta Döbrentei Gábornak, s arra kérte, hogy az ő költségére hirdettesse jazt a Pesti Hírlapban, a Jelenkorban és a Világban. „Kelete nincs érdekemben, de igen, hogy elvei terjedjenek és fogamzjanak."13 6 132 A munkára legújabban ld. Horváth Tibor: Szemere Bertalan és a reformkor büntetőjogi gondolkodása. In: Ruszoly József, 1991. I. 137-148. 133 SzB - Pulszky Ferenc, Siroka, 1841. aug. 1. OSZK Kt. Fond 69/73. 134 SzB - Szemere Pál, h. n, 1841. okt. 27. RL SZT 17. k. No. 21. 135 Erre mutat, hogy a kötet előszava 1841. dec. 27-i dátumot visel. Szemere Bertalan: A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről. Koszorúzott pályamunka. Törvénytudományi Pályamunkák. Első kötet. Pest, 1841. VI. Szemere 1842. febr. 3-án Miskolcról írott levelében kért tájékoztatást Toldy Ferenctől, „mi az oka pályairatom ily késő megjelenésének?" MTA Kt Magyar irodalmi levelezés. 4-r. No. 95. 365. p. 136 SzB - Döbrentei Gábor, Miskolc, 1842. márc. 12. ÖNB HSS 37/100-1. „Nem elég, hogy legyen a boltban minden, soknak kell lenni a kirakatban is; kevesen kísérik az irodalmi mozgalmakat folytonos figyelemmel, és így a legtöbbnek nem is létez, mi hirdetve nincs" - írta Toldy Ferencnek, Miskolc, 1842. ápr. 7. OSZK Kt. Lt.