Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535
hogy maguk akarnak fényleni, másokat eszközül kívánnak; mindent föláldoznak, de conditio sine qua non, hogy a kezdet s kivitel érdeme övék legyen."38 Hasonlóképpen érdeklődve várta az erdélyi országgyűlés fejleményeit. „A hosszú letapodás nagyon összeforrasztá e szép kis népet, s bizonyosan erőt fog magából kifejteni — írta 1834. május 29-én barátjának, Ormós Lászlónak. — A nyelvben mi tovább vagyunk, mint ők, de a valódi értelmességben alkalmasint mögöttök; s hány nevet nem említ azon kis haza, mint jó nevet, s mi sok fáradhatatlan segédvivői vannak a fáradhatatlan Wesselényinek. Azt is elhiszem, e diéta sok kebelnek próbaköve leend."3 9 Amikor az erdélyi országgyűlés elmaradt, s az egyik ottani követ, Weér Farkas Pozsonyba utazott, az országgyűlési ifjúság őt is fáklyászenével tisztelte meg. Szemere úgy értesült, hogy ennek hírére a hatalom birtokosai másnap Bécsben konferenciát tartottak. „O mi félelmetes politika! — írta némi gúnnyal Kazinczy Gábornak, Ormós Lászlónak és Máriássy Pálnak. — Ha sok pénzem volna, szünte kedvem lenne sorban, minden egyes oppozicionalistának [ellenzékinek] éji musikát tenni."4 0 Szemere 1834. május 20-án sikeres ügyvédi vizsgát tett, s ezt követően már csak Kölcsey kedvéért maradt Pozsonyban. Szeptemberben azonban elhagyta a várost, mert szülei nem tudták tovább támogatni, ő maga pedig nem talált magának állást. Úgy döntött, hogy Borsodban helyezkedik el a megyénél." Szeptember 17-én tért haza Vattára. „Privátusnak szolgája nem kívánok lenni; inkább megpróbálom a v[ár]megyei utat; szorgalmam, atyafisági összeköttetésünk, Atyuskám ismeretes neve az apró nemesség közt biztatnak, hogy ha más meg tudott állni s élni, feljebb menni, talán én sem leszek szerencsétlen... de bármiként is elaljasodjék is a »Szemere« - esküdt lehet, de privátus szolgája nem. (...) Mert a nemzet hív fia akarok lenni, cselekvő fija, amire független állapot kívántatik: pedig a nagyurak mind a kormány rabjai, s én még azoknak legyek rabja, akik lelketlenek, a hazához hívtelenek, akik a nemest is lenézik, megvetik" - írta szüleinek indokairól.41 1834. június 25-én folyamodott állásért a megyénél, s a közgyűlés augusztus 14-én pártolólag továbbította a kérvényt Vay Miklós főispáni helytartóhoz. Hazatérése után Szemere „részint kötelességből, részint illendőségből, részint reménységből" sokat utazott a szomszédos megyékben. Előbb gyakornokként helyezkedett el a megyénél, majd 1834. december 9-én Vay a megye tiszteletbeli aljegyzőjévé nevezte ki. „A jegyzői munka élménytelen foglalatosság, kivált a becsületbelire nézve, ki elől a rendesek minden szebb tárgyat elhalásznak, hacsak az elnök nem jóakarója" - írta Ormós Lászlónak. „De ha valamely küldöttség [bizottság] jegyzőjéül rendeltetik is, ha tetszeni akar, hódolnia kell a vármegyéken uralkodó stílusnak, mi éppen nem szép, s az előadásmódnak, mely cifraságot s bőséget kíván." Úgy vélte, itt is reformra lenne szükség.4 2 Úgy 38 SzB - Kölcsey Ferenc, Pest, 1834. szept. 16. Közli Csorba Sándor, 1981. 84. Fenntartásait érzékeltette 1836. aug. 21-én Bécsből Kossuth Lajoshoz írott levelében is. Közli Jakab Elek, 1876. II. 74. 39 SzB - Ormós László, Pozsony, 1834. máj. 29. OSZK Kt. Lt. V ö. SzB - Kölcsey Ferenc, Pozsony, 1834. márc. 14. Közli Csorba Sándor, 1981. 80. 40 SzB - Kazinczy Gábor, Ormós László és Máriássy Pál, Pozsony, 1834. jún. 27. Közli Bitskey István, 1970. 235. 41 1833. okt. 25. Idézi Kilián István, 1962. 36. 42 SzB - Ormós László, Vatta, 1834. dec. 25. OSZK Kt. Lt.
