Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Koszta László: írásbeliség és egyházszervezet. Fejezetek a középkori magyar egyház történetéből (Ism. Thoroczkay Gábor) II/515

zad elejéig). A szerző megállapítása szerint a kalocsai egyház a pécsi püspökséggel azonos időben, 1009-ben jöhetett létre (az első Szent Pál, a második Szent Péter tiszteletére lett szentelve), és valószínűleg kezdettől érsekség volt. A magyar egyház irányítását azonban Koszta a 11. század jó részében korporatívnak gondolja, és nem számol az esztergomi vagy kalocsai érsek kiemelkedő szerepével. Hartvik híres tudósításáról, amely szerint Asztrik Esztergomból tért vissza érsekként Kalocsára, úgy vélekedik, hogy ezzel a dél-magyarországi érsekség rangját az esztergomi egyházból eredeztették. A továbbiakban a két érsek 12. század közepén kiéleződő és csak jó pár évtized múlva nyugvópontra jutó viszonyát mutatja be rendkívül adatgazdagon. A következő rövid, jegyzetek nélküli, 2001-ben született dolgozat (Esztergom és Kalocsa kapcsolata a 11-12. században. Az egységes magyar egyháztartomány megosztása) lényegében a szerző egy jó évtizede kigondolt, más — e kötetben nem közölt — írásokban már tárgyalt elméletét ismerteti a kalocsai érsekség kialakulásával, Esztergomhoz való viszonyával kapcsolatban. Véleménye szerint Kalocsa 1009-ben nem egyháztartományi központként jött létre, hanem provincia nélküli, egyfajta címzetes, úgynevezett autokefál érsekségként. Az autokefál egyházak a bizánci egyházra voltak jellemzőek, de Itália latin szertartású egyházigazgatásában is ismerték őket. Ez a sajátos érsekség Asztrik személyének szólt, akinek egyházszervező, koronahozó érdemei miatt hozták létre ilyen formán a kalocsai egyházmegyét. Tehát Magyarországon is betartották a Pseudo Isidorus-gyűjtemény azon elvét, hogy csak egyetlen érseki tartományt szerveztek egy frissen megtért államban. A dél-magyarországi főpapi székhely csupán a 12. század közepén kapott egyháztartományt, addig metropolitai jogokat csak Esztergom főpapja gyakorolt hazánkban. Ennek bizonyítéka többek között, hogy a 12. század első felében Kalocsa főpapját gyakran püspöknek nevezik a korabeli királyi oklevelek. E sorok írója már több mint tíz éve vitatkozik Koszta több fenti megállapításával (Századok 1997. 1192-1195.; Az első magyarországi érsekek kérdéséhez. In: Tanulmányok a középkori magyar történelemről. Szeged 1999. 129-142.; Katona István kalocsai érsekségtörténete magyar fordításának előszava stb.). Kifogásainkat röviden itt is megismételjük: Kalocsa egyházmegyéje 1009-nél jóval korábban, már az 1000-es évek elején létrejöhetett e korai Árpád-házi központban. A Szent Pál-patrocíniumot nem kell mindenképpen összekapcsolni az 1009-ben adományozott pécsi Szent Péter-templomcímmel, hiszen Pál térítőapostolként magában is szerepelhetett egy missziós egyházmegye védőszentjeként. Úgy gondoljuk, hogy a szerveződő magyar egyházban nincs nyoma bizánci egyházkormányzati befolyásnak, így az autokefál érsekség létrehozásának sincs sok realitása. A források ezenkívül említik a korábban Esztergomban egyfajta koadjutorként működő és Kalocsára visszatérő Asztrik (Aserik)-Anasztáz palliumjelvényét, ami csak a tartománnyal bíró érsekeket illette meg. Emellett szinte bizonyos, hogy Asztrik 1009-ben már esztergomi érsek volt, így nem volt szükséges kárpótolni őt egy kalocsai címzetes érsekséggel. Az álizidori kollekció magyarországi használata, így egyházszervezési elveinek hazai, Szent István általi alkalmazása egyre kevésbé igazolható. Mikó Gábor közelmúltban megjelent nagyszerű tanulmányában ugyanis bebizonyította: Szent István törvényei nem a Pseudo Isidorust, hanem annak egy kivonatát ismerték (Magyar Könyvszemle 2007. 153-168.). Tehát Kalocsa eleve „rendes", tartománnyal bíró érsekségként jött létre. Hogy miért szerveztek két érseki provinciát a magyar egyházszervezetben, az intenzív kutatások dacára egyelőre nem világos. Kalocsa főpapjának metropolitai státusa azonban kétségkívül nehezen nyert elismerést: a pápák a 12. század legelejéig vitathatták (ők valóban figyelembe vették a Pseudo Isidorus vonatkozó irányelvét!), az esztergomi érsekek pedig még tovább. Ezt bizonyítják a magyar egyházfő befolyása alatt álló királyi kápolna által kiadott 12. század eleji oklevelek, ahol püspökké fokozták le a dél-magyarországi főpapot. Esztergom magatartása a későbbiek fényében érthető: ahogy megszilárdult a kalocsai egyházfő érsek-metropolitai rangja, azonnal a magyar klérus rangban első főpásztora kívánt lenni, és évtizedekig elkeseredett küzdelmet folytatott ezért. A kötet bemutatására visszatérve, két írást kell még ismertetnünk. Az egyik kiváló várostörténeti munka (Az Árpád-kori halászfalutól a püspöki mezővárosig. Mohács a középkorban). A Duna-menti település korai történetét bemutató terjedelmes dolgozat nagy anyagot megmozgatva mutatja be a pécsi püspök birtokaként kezdetben főként halászattal, ártéri gazdálkodással foglalkozó település történetét, gazdasági központtá válását. Koszta nagy figyelmet szentel a püspöki mezővárossá fejlődő egykori halászfalu lakosságának, a városban jelenlévő iparosok tevékenységének. Megállapítása szerint a középkor végére Mohács Pécs és Siklós után Baranya megye harmadik legjelentősebb településévé vált. Az utolsó ismertetendő írás klasszikus szerzetesség-történeti munka (A ciszterci rend története Magyarországon a kolostoralapításaik idején). E helyen a szerző 1142-től az 1270-es évekig mutatja be a ciszterciek hazai megtelepedésének folyamatát, korszakokat állapítva meg a meghonosodás menetében. A szürke barátok apátságai főleg királyi, kisebb