Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Koszta László: írásbeliség és egyházszervezet. Fejezetek a középkori magyar egyház történetéből (Ism. Thoroczkay Gábor) II/515

ban itt is találhatunk: a krónikás, János küküllei főesperes végrendeletében „különböző jó könyveket" hagyott az esztergomi egyházra. A szerző kiemelt figyelmet szentelt a székeskáptalanhoz kapcsolódó humanista könyvgyűjtemények ismertetésének. Váradi Péter Trapezuntius-fordítása, Garázda Péter Cicero-kódexe és társaik jelzik a humanizmus felbukkanásának, majd fokozatos térnyerésének szakaszait. Váradi és Garázda neve ismerősen cseng a művelt magyar olvasó számára, Csézi András nagyprépostról, Bakócz Tamás érsek szűkebb környezetének vezető egyéniségéről azonban kevesen hallhattak, pedig a Padovában kánonjogi doktori címet szerző Csézi két Rómában kiadott humanista könyv ajánlásának is a címzettje volt. Csak sajnálhatjuk, hogy az esztergomi vár török kézre kerülésekor a káptalan könyvanyaga részben megsemmisült, részben szétszóródott, osztozva ezzel számos más jelentős hazai egyházi gyűjtemény sorsában. A kötet második része adattár: a szerző nem az esztergomi káptalan egyetemet járt tagjainak prozopográfiai összeállítását készítette el, kutatásai csupán az egyetemjárásra, a könyvtulajdonosságra, illetve a könyvhasználatra vonatkozó adatokat igyekeztek teljes körűen feltárni. A kanonokok — sajnos •— nem alfabetikus rendben, hanem az esztergomi javadalom kérésének, elnyerésének vagy első említésének időpontja szerinti kronologikus rendben szerepelnek. A könyvet a feldolgozás alapján készített, az adatok áttekintését megkönnyítő ábrák, táblázatok, illetve mutatók zárják. Csukovits Enikő Koszta László ÍRÁSBELISÉG ÉS EGYHÁZSZERVEZET Fejezetek a középkori magyar egyház történetéből (Capitulum III.) JATEPress, Szeged 2007. 274 o. Koszta László, a Szegedi Tudományegyetem középkori magyar történeti tanszékének vezetője, neves egyház- és művelődéstörténészünk pályájának meghatározó pontjához érkezett: az elmúlt két évtizedben írt szaktanulmányaiból állított össze egy gyűjteményes kötetet. A szakmai pályafutását az 1980-as években kezdő, mára a magyar medievisztika nagy befolyású középgenerációjává érő nemzedékből ezt ő tette meg először. Reméljük, hogy korosztályos társai (Zsoldos Attila, Szovák Kornél, de másokat is említhetnénk) követik példáját, és szétszórtan, néha egészen eldugott helyen megjelent írásaikból hamarosan ők is tanulmánykötetet jelentetnek meg. A szerző az előszóban ismerteti a kötet tematikáját. A munka részint Pécsre és a pécsi egyházmegye területére vonatkozó írásokat foglal magában, részint a kalocsai érsekséggel foglalkozó tanulmányokat tartalmaz, részint pedig a magyar káptalanok és hiteleshelyek történetét feltáró dolgozatokat ölel fel. Két — már itt megjegyezzük: a kötet tematikájába kevéssé illeszkedő — értekezést is olvashatunk: az egyik Mohács városának középkori történetét tárgyalja, a másik pedig a ciszterci szerzetesség hazai históriájának első két évszázadát mutatja be. A pécsi vonatkozású tanulmányok közül az első egy 13. századi ottani főpásztor életrajzát nyújtja (Egy francia származású főpap Magyarországon: Bertalan pécsi püspök 1219-1251). Bertalan a burgundiai Mácon tartomány egy jeles családjából, a Gros-okéból származott. A família szoros kapcsolatokat ápolt Cluny nagynevű apátságával. Az 1189 körül született főpap II. András második feleségével, Jolántával került Magyarországra, és hamarosan a pécsi egyházmegye élére került. E minőségében remetetelepet létesített, illetve letelepítette püspökségében a domonkosokat és ferenceseket. Fő tevékenységi területe azonban a diplomácia volt, több jelentős követséget vezetett az 1220-1240-es években. A tatárjárás idején itthon tartózkodott, Muhinál is jelen volt. A korban szokatlan módon 1251-ben lemondott püspökségéről, és szülőföldjén halt meg néhány évvel később. Koszta behatóan ismeri a főpásztor családjára vonatkozó külföldi szakirodalmat is, így igazán alapos biográfiát sikerült írnia. A következő pécsi tárgyú tanulmány — a szerző egyik legkorábbi írása — az ottani katedrális klérusával foglalkozik (Adalékok a székesegyházi alsópapság XIII-XIV. századi történetéhez). Mályusz Elemér egyháztörténeti monográfiájában foglalkozott a püspöki templomok prebendáriusaival és kóruspapjaival, Koszta az ő eredményeire alapozva végez elemzést. E két — az egyházi társadalomban a kanonokok alatt elhelyezkedő — réteg a 13. század első felében jelenik meg Magyarországon. A pécsi egyházmegye vonatkozásában teljes