Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dreska Gábor: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I. (1244-1398). Monumenta credibilia conventus de monte Pannoniae. (Ism. Solymosi László) II/507

nem választotta szét. A 314 tétel nagyobb részt teljes oklevélszövegek, kisebb részt említések (ügyvédvalló levelek) tartalmi kivonatok alkotják. A közölt oklevél szövegek mintegy 17 százaléka eddig csak regesztában jelent meg, 27 százaléka pedig még egyáltalán nem látott napvilágot. A ki­adatlan és a kivonatosan közölt oklevelek 44 százalékos aránya jóval nagyobb volna, ha a szerző korábban nem publikált volna szép számmal pannonhalmi kiadványokat. A kiadott oklevelek köz­lése — még a viszonylag jó publikáció esetében is — komoly munkát igényelt, a kiadást az eredeti oklevél szövegével kellett egybevetni, javítani és főleg a hátlapi feljegyzésekkel kiegészíteni. A 301 konventi kiadvány mellett mintegy 200 egyéb oklevélről tájékoztat a kötet. A máso­dik függelék ezekről ad időrendi áttekintést. Közülük mintegy 80 zömmel átírt oklevélszöveg, míg a többi tartalmi átírás, említés. Különösen fontos és mindenképpen újszerű, hogy a kiadó tekin­tettel volt a párhuzamos eljárásokról szóló oklevelekre. Ha a pannonhalmi konvent mellett egy ügyben a hatóság megkeresésére több hiteleshely vagy az illetékes megye hatósága is eljárt, akkor ezek jelentéseit is összegyűjtötte. Némelyek szövegét az első függelékben teljes egészében közölte, míg mások egyező tartalmára és eltéréseire (például a királyi emberek esetében) jegyzetekben utalt. Teljesebb lett volna a kép, ha az első függelék legalább egy ítéletlevelet is közölt volna, amelyből nyilvánvalóvá válik az ügyben eljáró pannonhalmi konvent szerepe. Valószínűleg ezzel függ össze a kötet bonyolult magyar nyelvű címe, nevezetesen hogy a ki­adó nemcsak a konvent hiteleshelyi kiadványait, hanem a konvent hiteleshelyi működésével kap­csolatos egyéb okleveleket is számba vette a kötetben. A pannonhalmi konvent oklevéltára cím is elég lett volna, az előszó amúgy is kifejti a részleteket. A rövidebb cím azzal az előnnyel járt volna, hogy latinra is lefordítható (például: Monumenta conventus de monte Pannoniae). A kötet latin címe nem adja vissza a bonyolult magyar címet, ráadásul a credibilia jelző félrevezető, hiszen az ok­mánytárban közölt oklevelek hitelességére, nem pedig hiteleshelyi jellegére utal. Ugyanakkor zava­ró is: az okmánytárakban magától értetődően zömmel hiteles okleveleket szoktak közzétenni. A konvent kiadványai közül a hiteleshelyi oklevelek kiválogatása az esetek többségében egyszerű feladat. Tudnivaló, hogy a pannonhalmi konvent is három minőségben, éspedig egyházi intézményként, földesuraságként vagy hiteleshelyként állított ki oklevelet. A kötetben értelem­szerűen csak az utóbbi tevékenység során keletkezett kiadványok kaphattak helyet. Néhány okle­vél közlése azonban vitatható. A konvent (az apát és a konvent) 1344-ben kiadott okleveléről (45. sz.) maga a kiadó jegyezte meg: „Nem tekinthető teljes mértékben hiteleshelyi kiadványnak, mert a konvent kiküldöttjei csak mint a bejárandó birtok szomszédosának képviselői jelentek meg a királyi ember és a jelentésre kötelezett veszprémi káptalan mellett." Mi történt valójában? A bakonybéli apát tájékoztatta a pannonhalmi apátot és konventet, hogy Tarján birtokon határjá­rás lesz, és mint szomszédos birtokosokat megkérte, hogy küldjék ki embereiket az eseményre. A pannonhalmi apát és konvent a monostor jegyzőjét harmadmagával kiküldte a helyszínre, s ők visszatérvén beszámoltak az ott történtekről. Az apát és a konvent oklevelet állított ki, amelyben rögzítette a határleírást és a bakonybéli monostor földjén fekvő szőlők utáni adózás helyzetét. Pannonhalma nem hiteleshelyként, hanem egyházi földesúrként a saját érdekében és a jó szom­szédság jegyében járt el. Külön figyelmet érdemelnek azok az oklevelet, amelyek szőlők adásvételéről szólnak. Szűkszavúságuk ellenére többségükből megállapítható, hogy az ügylet valamilyen formá­ban Pannonhalmához kötődik. Vagy a monostor birtokán fekszik a szőlő (37, 88, 89, 115, 125., 129. sz-ok), vagy a monostor jobbágya az egyik eladó (227. sz.), vagy mindkettő áll: a monostor földjén van a szőlő, és saját jobbágy az eladó (162. sz.). Az is előfordul, hogy a monostor jobbágya az eladó, de a szőlő más birtokán található (76. sz.). Ezekben az esetekben a konvent földesúri mi­nőségében járt el, az adásvételről készült oklevél egyben a földesúri jóváhagyást jelentette. Oly­kor viszont a kiadvány szövegéből nem derül ki, kinek a birtokán található a szőlő, és mi az eladó jogállása (11, 67, 180, 207. sz-ok). Amíg más forrásból sem mutatható ki földesúri kapcsolat, fel­tételezhető, hogy ezek a hiteleshelyi tevékenység termékei. Dreska Gábor alapos gyűjtést végzett. Teljes szövegű konventi kiadvány aligha maradt ki a kötetből. Az említések és tartalmi kivonatok teljes felgyűjtése szinte reménytelen vállalkozás. A két középkori gyűjtemény — a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára (DL) és Diplo­matikai Fény képgyűjteménye (DF) — segédletei nem teszik lehetővé a hatalmas anyag ilyen mélységű áttekintését. A párhuzamos eljárásokról készült oklevelek felkutatása sem egyszerű fel­adat. Ehhez a szóba jöhető hiteleshelyek (fehérvári, győri, veszprémi káptalan, fehérvári keresz­tes konvent, somogyi, zalai konvent stb.) okleveleit tartalmilag kellene ismerni, amit természete­sen nem lehet elvárni. Itt alapvető segítséget az nyújtott, hogy a párhuzamos eljárásokról készült

Next

/
Thumbnails
Contents