Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dreska Gábor: A pannonhalmi konvent hiteleshelyi működésének oklevéltára I. (1244-1398). Monumenta credibilia conventus de monte Pannoniae. (Ism. Solymosi László) II/507

Dreska Gábor A PANNONHALMI KONVENT HITELESHELYI MŰKÖDÉSÉNEK OKLEVÉLTÁRA I. (1244-1398) Monumenta credibilia conventus de monte Pannoniae Volumen I (1244-1398) (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai, Források, feldolgozások 6.) Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr 2007. 370 o. A hiteleshelyek rendszeres kutatása a 19. század közepén kezdődött. Jerney János (Magyar Történelmi Tár II. Pest 1855.), majd Ipolyi Arnold összegyűjtötte és közzétette (Mittheilungen der kaiserl. königl. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale 4/1859.) a hiteleshelyi pecsétekre vonatkozó adatokat. A század végén Ortvay Tivadar felismerte, hogy a hiteleshelyi kiadványok nélkülözhetetlenek és kiválóan hasznosíthatóak a helytörténeti kutatásban, mert adataik viszonylag jól meghatározható terület múltjáról tájékoztatnak. Pozsony város monográfusaként ezért gyűjtötte össze a pozsonyi káptalan középkori okleveleit (1230-1525), és jelentette meg igen rövid regesztáit (Pozsony város története I. Pozsony 1892. 367-379, III. Pozsony 1894. 293-348.). Eckhart Ferenc klassszikus monográfiája után a kutatás fő iránya az egyes intézmények hiteleshelyi tevékenységének a bemutatása lett. Természetesen ehhez a munkához a szerzők összegyűjtötték a hiteleshelyi kiadványokat, de azokból ritkán született forráskiadvány, legfeljebb az oklevelek listáját, a kiadatlan források szövegét tették közzé. így a középkort illetően mindössze három nagy vállalkozásról lehet beszámolni: a somogyvári, a pécsváradi és a pannonhalmi konvent hiteleshelyi okleveleinek kiadásáról. Komjáthy Miklós 1970-ben indította el magyar nyelvű regeszta sorozatát a Somogy Megye Múltjából című Levéltári Évkönyvben. Halála után Borsa Iván, majd C. Tóth Norbert vette át a munkát, és az utóbbira vár, hogy a somogyvári konvent középkori kiadványainak közlése befejeződjék. Kőfalvi Tamás 2006-ban 925 magyar nyelvű regesztában megjelentette a pécsváradi konvent középkori hiteleshelyi anyagát. Jelenleg ez az első és egyetlen hiteleshelyi forráskiadvány, amely teljesnek tekinthető. A pannonhalmi vállalkozás ebbe a sorba illeszkedik, de — mint látni fogjuk — lényegesen különbözik a somogyvári vagy a pécsváradi munkáktól. A kezdetek messzi időre nyúlnak vissza. Évtizedekkel ezelőtt Csóka Gáspár, a Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltár igazgatója kezdte el gyűjteni a pannonhalmi konvent kiadványaira vonatkozó adatokat. Az önzetlenül átengedett gyűjtésnek nagy hasznát vette a kutatás. A monostor alapításának ezredik évfordulójára 1996-ban kiadott Möns Sacer I. kötetében Csóka Gáspár, Szovák Kornél és Dreska Gábor 58 oklevélszöveget tett közzé a 13-14. század anyagából. A Levéltári Közleményekben pedig 1997-ben Dreska Gábor maga tett közzé 58 forrást a Zsigmond-korból. Ekkor érlelődött meg benne a szándék, hogy a pannonhalmi konvent hiteleshelyi kiadványait egészen a 16. század végéig, a középkori hiteleshelyi tevékenység megszűnéséig megjelenteti. A több kötetesre tervezett forráskiadvány első kötete könyvismertetésünk tárgya. Hogy értékét tisztán lássuk, tegyünk egy kis kitérőt. Kumorovitz L. Bernát a Zsigmondkori Oklevéltár 1951-ben és 1958-ban megjelent kötetei ismertetésében a forrásközlés típusairól és azok hierarchiájáról a következőképpen nyilatkozott (Századok 92. [1958] 819.): „Mindent összegezve: a Zsigmondkori Oklevéltár forrásközlő irodalmunknak mintaszerű, nagy és időálló nyeresége. Bizonyos, hogy a legtökéletesebb okleveles-forrás: az eredeti, és csak utána következik: fotókópiája; teljes szövegének (kritikai) kiadása; a minden adatát felölelő és saját szövegéből és saját nyelvén kivonatolt regesztája; ilyen tartalmú, de nemzeti nyelven megfogalmazott kivonata; és végül — tartalma fontos részének kiemelésével, másoknak pedig elhagyásával — szerkesztett (egynyelvű vagy bilingvis, kötött vagy szabadfogalmazású stb.) regesztája. A regesztaforma megválasztása pedig megegyezés (conventio) dolga s a szerkesztőnek, illetve az összeállítónak és a kiadónak a joga, kiknek viszont a mindenkori tudományos szükséglethez és kiadási lehetőségekhez kell igazodniuk. Az ún. tematikai oklevéltárak,