Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Gulyás László Szabolcs: Középkori mezővárosi foglalkozásneveink forrásértékéről II/437

Gulyás László Szabolcs KÖZÉPKORI MEZŐVÁROSI FOGLALKOZÁSNEVEINK FORRÁSÉRTÉKÉRŐL A személynevek a társadalmi fejlődést tükrözik, alakulásuk a társadalom változásait követi. A névadás mind az egyénről, mind pedig az őt elnevező közösségről számos olyan információval szolgálhat, amire más forrásokból nem tudunk következtetni. Utalhat a személy származására, egyéni jellemvonásaira, foglalkozására, a közösség nyelvére, szellemi és tárgyi kultúrájára és mindezek időbeli változására is. A magyar névtani kutatás egyik legvitatottabb kérdése személyneveink 15-16. századi fejlődése. Ez a korszak a személynevek alakulásának igen képlékeny időszaka. Ekkor szilárdul meg ugyanis a kételemű névrendszer, amely, kiszorítva az egyelemű személyneveket, a társadalom felsőbb rétegeitől kiindulva a jobbágyság körében is egyre inkább elterjed. Már annak az eldöntése is nehéz, hogy a személyek vezetékneve állandósult tulajdonnév-e vagy csak értelmező jelző, de még nagyobb bizonytalanságot okoz, hogy nem tudjuk, vajon mikortól válik olyan családnévvé, amely a nevet elsőként viselő ős leszármazottai körében öröklődik. A két típus közötti leglényegesebb különbség, hogy ameddig az egyszerű vezetéknév biztosan az azt viselő személy jellegzetességeire utal, a családnevet akkor is viselhetik a családtagok, ha az rájuk már egyáltalán nem jellemző.1 A kérdés a történettudomány számára sem mellékes. A középkori gazdaság és társadalom vizsgálata szempontjából ugyanis a foglalkozásnévből képzett vezetéknevek fontos forrásként szolgálhatnak. Különösen igaz ez a mezővárosi polgárokra és a jobbágyságra, akiknek foglalkozási viszonyaira és annak társadalmi vonatkozásaira csak kevés felhasználható adat áll rendelkezésre. A legalapvetőbb kérdés az, hogy a foglalkozásnévből képzett vezetéknevek már a 15. századra, vagy csak a 16. századra, illetve még későbbre váltak-e családnévvé, azaz meddig utalnak egyértelműen a személy foglalkozására. 1 A témával kapcsolatos alapvető munkák Melich János: Családneveinkről. Magyar Nyelv 39. (1943) 265-280., valamint Bárczi Géza: A személynévadás általános kérdései. In: Uő: A magyar nyelv múltja és jelene. Bp. 1980. 198-203. — Az egyelemű személynevek közé számítandók a „filius" és „dictus" szóval, valamint a „de+helynév" jelzővel értelmezett személynevek is, 1. Hajdú Mihály: Altalános és magyar névtan. Bp. 2003. 41. A 14. század második felére a kételemű nevek már minden társadalmi rétegben megjelentek. A jobbágyság körein belül először az árutermelő, nagyobb jelentőséggel bíró településeken terjedtek el, 1. erre vonatkozóan Fehértói Katalin: A 14. századi magyar megkülönböztető nevek. (Nyelvtudományi értekezések 68.) Bp. 1969. 29-32., valamint Uő: Társadalmi-gazdasági tényezők a 14. századi jobbágyság kételemű neveinek kialakulásában. In: Névtudományi előadások. II. Névtudományi konferencia. Szerk. Kázmér Miklós és Végh József. (Nyelvtudományi értekezések 70.) Bp. 1969. 153-156.