Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vác '56. Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában (Ism.: Takács Tibor) I/260

üzemben leállt a munka és a vasútállomásról lekerült a vörös csillag. Sok vidéki várost, köztük több megyeszékhelyet megelőzve, már 25-én tömegtüntetés zajlott a városközpontban (melynek során lövések is eldördültek), ledöntötték a szovjet emlékműveket, és még ezen a napon megalakult az első munkástanács is. 26-án újabb tüntetésre, valóságos népgyűlésre került sor, ahol a városi tanács helyébe új, forradalmi önkormányzati szervet állítottak, és a város élére közfelkiáltással a korábbi polgármestert, Kristóf Bélát választották meg. Vác -— sajátos helyzetének köszönhetően — országos jelentőségű események színtere is volt, elég csak a váci fegyház rabjainak október 27-i kiszabadulására/kiszabadítására gondolni, de a fővárosba utaztában megállt Vácon a fogságából kiszabadított Mindszenty József is. A november 4-i második szovjet invázió Vácott sem járt együtt a forradalom azonnali letörésével. A városi tanács végrehajtó bizottsága ugyan már november 14-én újraalakult, ám a forradalmi nemzeti bizottság elnökeként tovább működött Kristóf Béla is. Sőt a város polgárai másnap újabb tömegtüntetésen álltak ki mellette, amire a szovjet katonaság letartóztatásokkal válaszolt. Habár az elhurcoltakat ekkor még szabadon engedték, és a tanácsi és forradalmi szervek még hetekig párhuzamosan, egymással együttműködve dolgoztak, december közepére a forradalom Vácott is végérvényesen elbukott. A következő év közepétől a forradalom helyi vezetőit is elérte az egyre nagyobb fokozatra kapcsolt megtorló gépezet. A krónika ezen a ponton zárul, a szerző a reménybeli újabb kiadásra ígéri a folytatást. A kiadvány terjedelmileg legnagyobb részét maguk a forradalom és szabadságharc váci eseményeire vonatkozó források teszik ki. Ezek a források — a forradalom időszakát tekintve — egyrészt az eseményekkel egy időben keletkezett dokumentumokból, másrészt „retrospektív" forrásokból kerültek ki, vagyis egyaránt megtalálhatóak itt a forradalmi szervek működése során keletkezett iratok, egykorú újságcikkek, fényképek, magánfeljegyzések, naplórészletek, a megtorló gépezet (a rendőrség, az ügyészség, a bíróság), a tanácsi és pártszervek és más intézmények által termelt iratanyag, illetve több évtizeddel később keletkezett visszaemlékezések is. A kötet összeállítói a „szabadság két hetét és a hét esztendőn át tartó »szabadságelvonást«" (27.) kívánták bemutatni, azaz az 1956 októberétől 1963 márciusáig terjedő időszakból közölnek dokumentumokat. A válogatás szempontjairól a szerkesztők nem szólnak részletesebben, így csupán egy félmondatból értesülhetünk arról, hogy a témára és az időszakra vonatkozó minden fellelt dokumentumot közre kívántak adni. Ugyanakkor mindenképpen valamiféle válogatottságra utal, hogy 1959-ből csak négy, míg az 1960 és 1963 közötti időszakból mindössze három forrás szerepel a kötetben; nehéz elhinni, hogy ebből az időszakból csupán ennyi irat keletkezett vagy maradt volna fenn a forradalomról. így aztán az sem világos, hogy miért pont ezek a dokumentumok kerültek be az összeállításba. A forrásokat kísérő bőséges jegyzetapparátusból is kiderül, hogy itt-ott történtek kihagyások. Nem közlik például egy ügynökjelentés Lehőcz János munkástanács-elnök tevékenységére vonatkozó részletét, noha a kézzel ráírt megjegyzés szerint kifejezetten az ő ügyében használhatták fel (252-253.). A fogságából kiszabadított Mindszenty József hercegprímás Vácon történt átutazásáról és itteni fogadtatásáról is csak Kristóf Béla visszaemlékezését olvashatjuk, ugyanakkor lábjegyzetben megemlítik, hogy az eseményről a Mindszentyt kísérő Pálinkás Antal, de más szemtanúk is másképpen számoltak be, ám ezeket a beszámolókat mégsem közölték (505.). A válogatási szempontokat azért kellett volna világosabbá tenni, mert annak hiányában nehezen magyarázható, hogy mit keres a forradalomnak szentelt kiadványban például az 1957. évi terhességmegszakításokról szóló jelentés (399. dokumentum), vagy az egyházi személyek népfront-tagságáról szóló 1960-as beszámoló (425. dokumentum). Azt is csak sejthetjük, hogy az üzemitanács-választásokkal (397., 398., 408. dokumentumok), a pártszékház építésével (421. és 424. dokumentumok) vagy a tanácsköztársasági emlékmű felállításával (423. dokumentum) kapcsolatos dokumentumok a „normalizálódást", a Kádár-rezsim — konkrét és átvitt értelemben vett — építkezését kívánta érzékeltetni. Szerény véleményem szerint egy olyan kötet, amely elsősorban mégiscsak a forradalomra és nem a megtorlásra kíván emlékeztetni, nem feltétlenül igényli ezeknek a forrásoknak a beválogatását. A közreadók legfőbb közlési elve volt, hogy a források segítségével minél közvetlenebbül nyomon lehessen követni a forradalom váci eseményeit. Ennek érdekében az okmányokat szigorú időrendben adják közre, de nem az iratok keletkezési idejét, hanem azon események időpontját vették figyelembe, amelyekre az adott forrás vonatkozik. Ennek érdekében a hosszabb, több nap vagy hét eseményeiről beszámoló iratok „feldarabolva", több részletben szerepelnek a kötetben.