Századok – 2008
KISEBB CIKKEK - Fenyő István: Eötvös és Lamennais I/183
Éppúgy be akarja vonni itt is a népet saját ügyeinek intézésébe, mint Lamennais. Elhárítani a társadalom kettéosztását, az osztályok szembenállását, megelőzni a birtokosok várható összeütközését. Olyan új alkotmányt szeretne, amelyet minden állampolgár magáénak vallhat - szemben a meglevővel: „...minden alkotmányos jog kizárólag az elsőt, minden, a közállomány fenntartásából eredő kötelesség a második osztályt illeti"; „.. .e haza lakosainak tizenkilenc huszadára alkotmány nem létezik"; „... ily országban a bajok okát mélyebben, itt azt magában az alkotmányban kell keresnünk". Az alkotmányosság legfőbb ismérve mindkét gondolkodó számára az abban való egyenlő osztozás. Ettől várják azt, hogy az emberekben felerősödjön a közösségi érzés, az egymás iránti felelősség, vagyis az igazi keresztényi öntudat. Eötvös így írt erről a Pesti Hírlapban: „...Az alkotmányos élet legszebb eszméje kérdésen kívül az, hogy senki azon ügyek elrendezéséből, melyek őt érdeklik, kizárva ne legyen... Az önkormányzás eszméjének két következménye van. Először, hogy azoknak, kiket valamely tárgy érdekel, annak intézésében részök legyen. Másodszor, hogy azokon kívül, kiket e tárgy érdekel, senki az intézkedésekbe be ne folyhasson." Reformnak, polgárosodásnak végső értelme Eötvös számára is egyre hangsúlyosabban a népek vágyott testvérisége, illetve versengése egymással a haladás útján. Fontosabbnak tartják mindketten a haladás attribútumát a nemzeti sajátszerűségek őrzésénél, szerintük a szabadságnak el kell vezetnie az emberi nem egységéhez. A szolidaritás az az eszmei alapkő, amely a jövő fejlődését mindkettejüknél meghatározza. Eötvös leghangsúlyosabb szentenciái a Reform lapjain: „...napjainkban roppant nemzeti egyéniségeket látunk, melyek ahelyett, mint hajdan, egymással küszködnének, egy közös cél felé törekednek. .. Egy óriási harc előkészülete-e ez, melyben egykor a szabadság s elnyomás végső diadaláért küzdenek; vagy talán az első lépés azon boldogabb korszak felé, melyben az emberi nem egy nagy egésznek érzendi magát... nép sem különözheti el magát, midőn szomszédjai bizonyos irányban kezdenek haladni... Minden haladás, melyet az ipar földrészünk akármely helyén tesz, civilizációnk jelen állásában körül fogja futni a világot." A falu jegyzőjének címszereplője és Lamennais közt van bizonyos személyes hasonlóság. Eötvös így jellemzi hősét: „Benne minden elnyomott, minden szenvedő, kit mások elhagyának, barátot s védelmezőt talált." Tengelyi szintén bolondja az igazságnak, vállalja érte a mártíriumot is, nem hajlik meg semminő hatalom előtt. S ő is azt vallja, mint a francia pap, hogy „az embert csak szeretet nevelheti az életre". A regény elején a jegyző és pap barátja, Vándory a falu széli mezőn beszélgetnek. Mindketten olyan ideákat adnak elő, amelyek az Avenir cikkeire emlékeztetnek. Vándory szentenciája: „Isten boldogságra teremté lényeit." Tengelyi reflexiója: „Az ángol gyáros s napszámosa; az amerikai gazda s rabszolgája; a gazdag s a szegény közt e világ minden részeiben egyenlőbb harc foly-e, mint milyet most láttál?" Amit pedig Eötvös az író és az írás feladataként megfogalmaz, részben lamennais-i, részben Victor Hugó-i ihletésű 18 Révész Imre: i. m. 64.
