Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Janek István: Mindszenty József tevékenysége a felvidéki magyarok megmentéséért 1945-1947 között I/153
dődött az állampolgárságától, életlehetőségeitől megfosztott magyarság egy részének széttelepítése. Az áttelepítés Csehországba történt, téli időszakban, napokig tartó vasúti szállítással. Bár a belügyminiszter 1946. február 14-én kelt rendelete egyelőre felfüggesztette a magyarok vagyonelkobzását — az ismételten megjelenő elnöki és belügyminiszteri felfüggesztő rendeletek azt mutatták, hogy a csehszlovák állam a korlátozásokat nem tudja maradéktalanul, a magyarság egészére vonatkozóan végrehajtani —, a tervbe vett intézkedések Damoklész kardjaként fenyegették a szlovákiai magyarságot. A állampolgári, kisebbségi, vagyoni és szociális jogok megvonásával a szlovákiai magyarok gyakorlatilag a teljes jog- és létbizonytalanság állapotába kerültek. A csehszlovákiai magyarság sorsa ezzel évekre megpecsételődött, és kétségbeesetten próbáltak segítséget szerezni az anyaországi politikusoktól. Mindszenty 1946. április 25-én levélben emlékeztette Gyöngyösi János külügyminisztert arra, hogy Benes a dekrétumokkal nyilvánvalóvá tette, nem kíván egy államban élni a magyarokkal.1 5 Eszközei azonban oly mértékben embertelenek, hogy a különélés megvalósításának nincs más módja, csak az, ha a magyarlakta területeket visszacsatolják Magyarországhoz. Ha ez nem történik meg, a magyar politikusok nem menthetik meg a felvidéki magyarságot a gyors kipusztulástól. „A kisebbségi magyarság pusztulásával Európában a Berlin-Trieszt vonalig elérhet majd a szláv zóna, hisz a meggyengülő magyarság és a csekély románság egyetlen pusztuló sziget lesz a szláv tengerben."1 6 Mindszenty fellépése a csehszlovákiai magyarság érdekében 1945-ben Mindszenty 1945. október 7-én foglalta el érseki székét Esztergomban, ezzel az ország hercegprímása, vezető főpapja lett. Érthető, hogy a felvidéki magyarok sérelmesnek ítélt állapotára az elsők között hívta fel a figyelmet. Már hercegprímási beiktatása után egy héttel körlevelet bocsátott ki — ez 1945. október 15-én került a magyarországi közvélemény elé —, amelyben a csallóközi magyarok védelmére kelt. Szlovákiában több mint kilencszáz éve békében éltek egymás mellett a szlovákok és magyarok ősei — írta —, most azonban elviselhetetlen állapotok uralkodnak ugyanitt: „Beteg asszonyokat csendőrök visznek el ágyukból, tüdőgyulladásos öregekkel szemben nincs kímélet és maradás még orvosi bizonyítvány esetén sem. Okot nem mondanak, kihallgatás nincs. Sem bőrbaj, sem vérmérgezés, sem az új helyzetben szerzett gyomorfekély sem [sic!] mentesít. Ártatlan csecsemők halnak meg internálótáborokban. Fegyveres csendőrök falvakban és városokban letartóztatnak szerzetesnővéreket és papokat, börtönbe vetik őket, vagy a fegyverszüneti szerződés által meghúzott új határok felé hajtják."1 7 Sajnos Mindszenty állításai valós értesüléseken alapultak. Mindszentynek arról is tudomása van, hogy a magyar szülőknek megtiltják, hogy magyar iskolába járassák gyermekeiket, amit kénytelenek betartani, mert 15 Mindszenty levele Gyöngyösi Jánosnak (1946. április 25.). Esztergomi Prímási Levéltár (EPL), V-700/19. 7-277. 6. doboz. Dokumentum száma: 2194/1946, 72-73. oldal. 16 Uo. 17 Mindszenty József: Hirdettem az Igét. Válogatott szentbeszédek és körlevelek 1944-1975. Szerk. Közi-Horváth József. Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1982. 76-77.
