Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Fülöp Mihály - Vincze Gábor: Vasfüggöny keleten. Iratok a magyar-román kapcsolatokról (1948-1955) (Ism.: L. Balogh Béni) VI/1554

Fülöp Mihály - Vincze Gábor VASFÜGGÖNY KELETEN Iratok a magyar-román kapcsolatokról (1948-1955) Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen, 2007. 392 o. Izgalmas kihívást jelent a történészek számára két ország kapcsolattörténetének feltárása, levéltári forrásokkal való dokumentálása. Az ilyen irányú kutatómunka sok esetben ugyanis nem csak a „hagyományos" diplomáciatörténet terén vezethet eredményre, de a vizsgált korszak keretein belül a két állam kül- és belpolitikai mozgatórugóit, a hatalmon lévő elitek mentalitását, cselekvéseik mélyebb motivációit is új megvilágításba helyezheti. A Fülöp Mihály és Vincze Gábor által összeállított vaskos forráskiadvány is alátámasztja a fenti állítást. A kötet dokumentumainak tanulmányozása során nem csupán az 1948-1955 közötti magyar-román államközi kapcsolatok főbb mozzanatai rajzolódnak ki, hanem kulcsfontosságú, a későbbi évtizedek történéseit alapvetően meghatározó kérdések is felmerülnek. (Ezek közül néhányat maguk a szerkesztők is föltesznek a könyv tartalmas, a magyar és külföldi levéltári forrásokon kívül magyar, román, orosz, valamint angol nyelvű szakirodalomra támaszkodó bevezetőjében.) Lássuk tehát a legfontosabb kérdéseket! Miért nem jött létre egyfajta magyar-román kiegyezés azt követően, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés nyomán eldőlt Erdély hovatartozása? Más megfogalmazásban: a szovjet szövetségi rendszerbe való betagozódás miért nem szüntette meg a román-magyar vitákat? Mivel magyarázható a román vezetés mélyről jövő gyanakvása a magyar testvérpárttal szemben? A Román Munkáspárt (RMP) miért igyekezett szovjetbarátságban túllicitálni, a proletárdiktatúra rendszerének bevezetésében megelőzni magyar testvérpártját? Végül: miért lobbant föl Erdély miatt Sztálin halála után, az „olvadás" idején, a magyar és a román pártvezetés közötti vita? E kérdésekre a könyvben közölt iratok persze nem adnak teljes körű válaszokat, „mindössze" támpontokat nyújtanak a korszak magyar-román kapcsolatait, illetve a romániai magyar kisebbség történetét kutató szakembereknek. A kötet nem más, mint a szerzőpáros 1998-ban megjelent forráskiadványának (Fülöp Mihály - Vincze Gábor: Revízió, vagy autonómia? Iratok a magyar-román kapcsolatok történetéről [1945-1947]. Budapest, 1998, Teleki László Alapítvány) folytatása. A két könyv megjelenése között eltelt közel egy évtized nem tette feleslegessé a szerkesztők anyaggyűjtő munkáját, annak ellenére sem, hogy az elmúlt évtized második felétől mind a magyar-román kapcsolattörténet, mind az Erdély-, illetve Székelyföld-kutatás terén — az ötvenes éveket illetően — jelentős eredmények születtek. Külön ki kell emelnünk a Székelyföld az ötvenes években - Magyar Autonóm Tartomány kutatási programot, amely az azóta megszüntetett Teleki László Intézet Közép-Európa Tanulmányok Központjának kezdeményezéseként indult 2001-ben, Bárdi Nándor szervezésében. Úttörő jellegük volt Vincze Gábor akkoriban megjelent, a romániai magyarság 1944 utáni történetét feldolgozó tanulmányainak és különböző forráskiadványainak is, akárcsak Stefano Bottoni kutatásainak, amelyek elsősorban a Magyar Autonóm Tartomány történetére, valamint az 1956-os forradalom romániai hatásaira irányultak. Román nyelven Kolozsváron, 2002-ben jelent meg egy forrásgyűjtemény a romániai magyarság 1945-1955 közötti történetéről. (A. Andreescu - L. Nastasa - Varga A.: Maghiarii din Románia [1945-1955], Cluj-Kolozsvár, 2002.) Végül a magyar-román viszony 1956-1958 közötti alakulását Lipcsey Ildikó 2004-ben kiadott dokumentumkötete próbálta bemutatni, az államközi kapcsolatokra helyezve a hangsúlyt. Fülöp Mihály és Vincze Gábor célkitűzése viszont meghaladta a diplomáciatörténeti perspektívát. A bevezetőt megelőző rövid előszóban leszögezik, hogy az 1948-1955 közötti időszakra vonatkozó dokumentumok közzétételével a két „népi demokrácia" és a romániai magyar kisebbség helyzetéről kívántak minél teljesebb képet nyújtani. Eredeti elképzelésük szerint kizárólag magyarországi levéltári iratokat kívántak publikálni, de mint írják, belátták: a tárgyalt korszak és téma hazai forrásokban elég szegényes, ezért néhány esetben kénytelenek voltak már megjelent román levéltári iratokat is (fordításban) közölni. Lábjegyzetben megjegyzik, hogy rendelkezésükre áll mindeddig még publikálatlan romániai levéltári anyag is, amely „olyan terjedelmes, hogy abból külön kötetet lehetne összeállítani". Az olvasók minden bizonnyal szívesen vették volna, ha a szerkesztők ezek közül is beválogatnak néhányat a kötetbe. A hazai levéltári merítés széles körű. A források többsége a Magyar Országos Levéltár (MOL) különböző irategyütteseiből való: elsősorban a Romániára vonatkozó külügyminisztériumi dokumentumokból, valamint a bukaresti követségi fondokból, továbbá a Határőrség Országos Pa-