Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Fülöp Mihály - Vincze Gábor: Vasfüggöny keleten. Iratok a magyar-román kapcsolatokról (1948-1955) (Ism.: L. Balogh Béni) VI/1554

Fülöp Mihály - Vincze Gábor VASFÜGGÖNY KELETEN Iratok a magyar-román kapcsolatokról (1948-1955) Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen, 2007. 392 o. Izgalmas kihívást jelent a történészek számára két ország kapcsolattörténetének feltárása, levéltári forrásokkal való dokumentálása. Az ilyen irányú kutatómunka sok esetben ugyanis nem csak a „hagyományos" diplomáciatörténet terén vezethet eredményre, de a vizsgált korszak kere­tein belül a két állam kül- és belpolitikai mozgatórugóit, a hatalmon lévő elitek mentalitását, cse­lekvéseik mélyebb motivációit is új megvilágításba helyezheti. A Fülöp Mihály és Vincze Gábor által összeállított vaskos forráskiadvány is alátámasztja a fenti állítást. A kötet dokumentumainak tanulmányozása során nem csupán az 1948-1955 közötti magyar-román államközi kapcsolatok főbb mozzanatai rajzolódnak ki, hanem kulcsfontosságú, a későbbi évtizedek történéseit alapvetően meghatározó kérdések is felmerülnek. (Ezek közül né­hányat maguk a szerkesztők is föltesznek a könyv tartalmas, a magyar és külföldi levéltári forrá­sokon kívül magyar, román, orosz, valamint angol nyelvű szakirodalomra támaszkodó bevezetőjé­ben.) Lássuk tehát a legfontosabb kérdéseket! Miért nem jött létre egyfajta magyar-román ki­egyezés azt követően, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés nyomán eldőlt Erdély hovatartozása? Más megfogalmazásban: a szovjet szövetségi rendszerbe való betagozódás miért nem szüntette meg a román-magyar vitákat? Mivel magyarázható a román vezetés mélyről jövő gyanakvása a magyar testvérpárttal szemben? A Román Munkáspárt (RMP) miért igyekezett szovjetbarátság­ban túllicitálni, a proletárdiktatúra rendszerének bevezetésében megelőzni magyar testvérpárt­ját? Végül: miért lobbant föl Erdély miatt Sztálin halála után, az „olvadás" idején, a magyar és a román pártvezetés közötti vita? E kérdésekre a könyvben közölt iratok persze nem adnak teljes körű válaszokat, „mindössze" támpontokat nyújtanak a korszak magyar-román kapcsolatait, il­letve a romániai magyar kisebbség történetét kutató szakembereknek. A kötet nem más, mint a szerzőpáros 1998-ban megjelent forráskiadványának (Fülöp Mi­hály - Vincze Gábor: Revízió, vagy autonómia? Iratok a magyar-román kapcsolatok történetéről [1945-1947]. Budapest, 1998, Teleki László Alapítvány) folytatása. A két könyv megjelenése kö­zött eltelt közel egy évtized nem tette feleslegessé a szerkesztők anyaggyűjtő munkáját, annak el­lenére sem, hogy az elmúlt évtized második felétől mind a magyar-román kapcsolattörténet, mind az Erdély-, illetve Székelyföld-kutatás terén — az ötvenes éveket illetően — jelentős eredmények születtek. Külön ki kell emelnünk a Székelyföld az ötvenes években - Magyar Autonóm Tartomány kutatási programot, amely az azóta megszüntetett Teleki László Intézet Közép-Európa Tanulmá­nyok Központjának kezdeményezéseként indult 2001-ben, Bárdi Nándor szervezésében. Úttörő jellegük volt Vincze Gábor akkoriban megjelent, a romániai magyarság 1944 utáni történetét fel­dolgozó tanulmányainak és különböző forráskiadványainak is, akárcsak Stefano Bottoni kutatá­sainak, amelyek elsősorban a Magyar Autonóm Tartomány történetére, valamint az 1956-os for­radalom romániai hatásaira irányultak. Román nyelven Kolozsváron, 2002-ben jelent meg egy forrásgyűjtemény a romániai magyarság 1945-1955 közötti történetéről. (A. Andreescu - L. Nas­tasa - Varga A.: Maghiarii din Románia [1945-1955], Cluj-Kolozsvár, 2002.) Végül a magyar-ro­mán viszony 1956-1958 közötti alakulását Lipcsey Ildikó 2004-ben kiadott dokumentumkötete próbálta bemutatni, az államközi kapcsolatokra helyezve a hangsúlyt. Fülöp Mihály és Vincze Gábor célkitűzése viszont meghaladta a diplomáciatörténeti pers­pektívát. A bevezetőt megelőző rövid előszóban leszögezik, hogy az 1948-1955 közötti időszakra vonatkozó dokumentumok közzétételével a két „népi demokrácia" és a romániai magyar kisebb­ség helyzetéről kívántak minél teljesebb képet nyújtani. Eredeti elképzelésük szerint kizárólag magyarországi levéltári iratokat kívántak publikálni, de mint írják, belátták: a tárgyalt korszak és téma hazai forrásokban elég szegényes, ezért néhány esetben kénytelenek voltak már megje­lent román levéltári iratokat is (fordításban) közölni. Lábjegyzetben megjegyzik, hogy rendelke­zésükre áll mindeddig még publikálatlan romániai levéltári anyag is, amely „olyan terjedelmes, hogy abból külön kötetet lehetne összeállítani". Az olvasók minden bizonnyal szívesen vették vol­na, ha a szerkesztők ezek közül is beválogatnak néhányat a kötetbe. A hazai levéltári merítés széles körű. A források többsége a Magyar Országos Levéltár (MOL) különböző irategyütteseiből való: elsősorban a Romániára vonatkozó külügyminisztériumi dokumentumokból, valamint a bukaresti követségi fondokból, továbbá a Határőrség Országos Pa-

Next

/
Thumbnails
Contents