Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
párt felső vezetését jellemezte. Megmutatja egyúttal azt is, hogy milyen sok minden alakult egészen másképp, mint ahogy eltervezték: mennyire eleven maradt a népi és az urbánus irányzat, hogyan éleződött ki - s a Kádár-rendszer egy későbbi szakaszában, a rendszer-ellenesség jegyében hogyan kezdett oldódni átmenetileg a két irányzat közötti ellentét; vagy hogy a gyakorlatban milyen nagymértékben éppen a giccs uralma jellemezte a kádári kultúrpolitikát. De a megbeszélés arról is képet ad, hogy milyen politikai előzményei voltak az 1960-ban megindult történész-vitának. A művelődéspolitikai irányelvek több szempontból jobban tekintetbe vették a művelődés reális problémáit, a művelődéspolitika módszerein is viszonylag sokat változtatott egy kevésbé gúzsba kötő gyakorlat irányában. A dokumentum elítélte az értelmiség elleni hajszákat, az értelmetlen felelősségre vonásokat a szellemi életben. Foglalkozott a régebbi „hibákkal" is, köztük a párt történet- és kultúrafelfogásával: „Demokratikus és szocialista hagyományaink ápolása, fejlesztése terén is történtek hibák. Egyrészről 1953 előtt túlságosan leszűkítettük a haladó kulturális hagyományok fogalomkörét, indokolatlanul kizártuk belőle a magyar demokratikus kultúra nem egy alkotását. Másrészről 1953 után, az »egységes« nemzeti kultúra nacionalista elméletének hatása alatt utat nyitottunk a demokratikus kultúrától távolálló burzsoá örökségének is". (Hogy konkrétan mit ért ezalatt, arról a dokumentum nem beszélt.) A történetírás feladatairól csupán néhány mondat szerepel az irányelvek között: a magyar nép és a munkásmozgalom, a szomszéd népek történetének feldolgozása s „a magyar nacionalizmus és sovinizmus több évszázados előzményeinek, okainak elemzése", a pesszimista történetszemlélet leleplezése.7 1 A másik dokumentumot, a burzsoá nacionalizmusról szóló 1959. évi párthatározatot sok szempontból már az 1960-ban megindult történész-vita rossz bevezetőjének lehet tekinteni. Az állásfoglalás elkészítésébe — a határozat szövege mutatja — már minden bizonnyal Molnár Erik is beleszólt. A dokumentum megkülönböztetett haladó és ellentmondásos hagyományokat. Az utóbbiakat nem konkretizálta, de leszögezte: „a kommunisták nem mondanak le e hagyományok gyengeségének elvi bírálatáról [..JA hagyományok ápolása nem jelentheti a múlt idealizálását". A hagyományokat marxista-leninista módon elemezni kell, elválasztani a haladót a tévelygéstől, a megalkuvástól, a reakcióstól; szembe kell fordulni a hamis aktualizálással, s harcolni a burkoltabb nacionalista megnyilvánulások ellen is. „Ennek a harcnak az első vonalában a társadalomtudományoknak, a filozófiának, a történettudománynak, az irodalomtörténetnek kell haladniuk. Éppen ezért ezekben a tudományokban különösen fontos, hogy felszámoljuk a nacionalista gondolkodás minden maradványát." Az állásfoglalás legkiemeltebb megállapításai: a burzsoá nacionalizmus az osztályharc akadályozója; az 1956-os revizionizmus szerepe ellenforradalmi volt; az igazi hazafiság nem valami misztikus nemzeti lélekből fakad; a kommunisták szocialista hazafiak. Érdemes megemlíteni, hogy a párthatározat — de más pártálláspontok is — óvatosak voltak a „revizionizmus" említésénél. Ehelyett 71 A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának irányelvei. I. m. 244. és 255. A szöveg egyébként mindig Horthy-fasizmusról ír.
