Századok – 2008
MŰHELY - Lackó Miklós: Molnár Erik és a 60-as évek történész-vitája VI/1483
Molnár Erik a 20-as évek közepétől nagy intenzitással foglalkozott a marxizmus legkülönbözőbb elméleti és történeti kérdéseivel. Különösen sok időt fordított a francia történelemre: a nagy forradalom története megismerésében neki is, mint például Révai Józsefnek, elsősorban a forradalom történetének talán legtermékenyebb, nemcsak feldolgozásokat, hanem forráskiadvány-sorozatokat is publikáló Francois Aulard, a Sorbonne professzora volt a kalauza.17 Ahogy Molnár írásai mutatják, őt is az a korabeli és későbbi, a kommunista marxistákra jellemző meggyőződés töltötte el, hogy a dialektikus és történelmi materializmus törvényeinek ismeretében minden társadalmi, sőt emberi kérdésre gyorsan meggyőző és többé-kevésbé végleges válasz adható. Az 1945 előtt megjelent mintegy 120-130 cikkének ma már csak ideológiatörténeti érdekességük van, de akkor, az 1920-30-as években a hazai marxista elméleti irodalom több szempontból önálló, igényes munkáinak számítottak. A magyar problémák felé Molnárt különösen a nagy gazdasági válság hatásai s a 30-as években nagymértékben előtérbe lépő agrárkérdés iránt megnőtt érdeklődés fordították. Az agrárkérdés vizsgálata révén került közel — mint több más kommunista — általában a magyar történelemhez és történetíráshoz. Két korai, 1936-ban írt terjedelmesebb történeti írását érdemes megemlíteni. Az egyik az 1848-as forradalom jellegéről szólt.1 8 Néhány évvel korábban a kommunista pártban ez nagy vitákat kiváltó probléma volt, mert összefüggésbe hozták azzal az akkor egyébként semmi realitást sem tartalmazó kérdéssel, hogy demokratikus vagy szocialista forradalom van-e „napirenden" Magyarországon. A kérdést Révai József 1931-32-ben (itthoni börtönévei alatt) úgy válaszolta meg, hogy — Szabó Ervin nézeteivel szemben — 1848 polgári forradalom volt, noha még hagyott hátra jelentős polgári demokratikus feladatokat is, amelyeket azonban — esetleg rövid átmenet után — már csak egy kommunista forradalom képes megoldani. A 48-as forradalom polgári jellegét gazdasági érvekkel azonban Révai nemigen tudta alátámasztani, nem tudta például hogy valaminek a hiánya éppúgy történetalakító tényező lehet, mint a megléte. Molnár viszont, eléggé ötletesen, de 1936-ban már egy erősen szektás felfogás jegyében, azt emelte ki, hogy 48 részben polgári jellegét elsősorban úgy bizonyíthatjuk, ha rámutatunk: célja az agrárkapitalizmus megteremtése volt, s ez érdekében ált a nemességnek is; az ún. feudális maradványok másodlagosak.1 9 Ebből az álláspontból következett, hogy Molnár illúziónak tekintett minden, mégoly radikális földreformot, utópiának a középparasztosodás lehetőségét, a birtokos parasztságot csak átmeneti, hanyatló jelenségnek tekintette, s a kivezető utat — 17 Francois Aulard (1849-1928), a nagy francia forradalom egyik legnevesebb történetírója, akinek feldolgozásait és főleg terjedelmes forráskiadásait a Jakobinusok Társaságáról, a thermidori eseményekről, Párizs szellemtörténetének dokumentumairól stb. a baloldali ideológusok sokat használták. Kiadója volt a vezető forradalmárok memoárjainak, írója egy átfogó forradalomtörténetnek: Histoire politique de la Révolution franfaise. Origines et développement de la démocratie et de la république, 1789-1804. Tomes I-IV Paris, Armand Colin, 1901. 18 Szentmiklósy Lajos [Molnár Erik]: A 48-as magyar forradalom osztályjellege. Gondolat, 1936/1. sz. 31-41. 19 Molnár itt érezhetően középutat keresett Szabó Ervin és Révai József álláspontja között.
