Századok – 2008

MŰHELY - Germuska Pál: Szovjet tanácsadók magyar hadiipari vállalatoknál az 1950-es években VI/1465

2) úgy befolyásolják a felső- és középszintű döntéshozatalt, hogy biztosítsák a minta követését és a szovjet érdekek feltétlen érvényesülését; 3) folyamatosan ellenőrizzék a szovjet modell átvételét. Ezek a szándékok lényegében találkoztak a helyi kommunista vezetők el­várásaival és elképzeléseivel, akik a tanácsadókban jobban megbíztak, mint sa­ját apparátusukban és értelmiségükben. Aztán ahogyan évről-évre haladt előre a szovjetizálás, és kinevelődtek az új káderek, úgy egyre kevéssé volt szükség az ellenőrzés ilyen direkt módjára. 1953 és 1956 között ráadásul Moszkva hozzáállása is módosult: bizonyos hatá­rokon belül a szovjet vezetés tolerálta az egyes szocialista országok egyéni útja­it. A civil tanácsadók többsége így lényegében feleslegessé vált, mandátumuk leteltével hazatértek. Miközben azonban a katonai együttműködést új alapokra helyezte a Varsói Szerződés létrehozása, a hadsereg és az állambiztonság esté­ben Moszkva korántsem kívánta megszüntetni a közvetlen beavatkozás lehető­ségét. 1956 után e téren legfeljebb annyi változás történt, hogy tanácsadó he­lyett összekötőnek nevezték a HM-hez, illetve a vezérkarhoz beosztott szovjet főtiszteket. A közép-kelet-európai országok hadiiparának újjászervezése és gyorsított ütemű fejlesztése 1948-49-től szovjet katonai, majd ipari tanácsadók vezényle­tével zajlott. A fejlesztés két fő célt tűzött ki: 1) autarkia: minél több fegyverből és hadfelszerelésből legyen egy-egy or­szág önellátó; 2) uniformizálás: a blokk minden hadserege azonos, szovjet standardokon és licenceken alapuló fegyverzettel legyen felszerelve. Titok- és információvédelmi okokból, a csatlós hadseregek lebecsülése és alárendelt helyzetben tartása érdekében azonban a Szovjetunió többnyire má­sodvonalbeli technológiát adott át. A hadiipari tanácsadók fő feladata a szovjet szabványokra való átállás levezénylése és ellenőrzése volt, az eredeti licencelő­írásoktól pedig — annak technológiai színvonalától függetlenül — nem lehetett eltérni. Az átállás az alapanyaggyártásnál, az alkatrészgyártásnál, a felszerszá­mozásnál és az ellenőrzésnél is súlyos konfliktusokkal, többletmunkával és rengeteg többletköltséggel járt. A korábbiaknál többnyire szigorúbb GOSzT-szabványok alkalmazását és betartását komoly erőfeszítések árán, évek alatt sajátította el az ipar. A tanácsadók küldetését és feladatkörét alapvetően befolyásolta a szovjet katonai doktrína és a hadiipar feladatainak újragondolása 1954-55-ben. A térség hadiiparában addig végrehajtott beruházásokat felülvizsgálva kiderült, hogy egyenetlen színvonalú fejlesztések történtek, felesleges párhuzamos kapacitá­sok épültek ki. A szovjet Állami Tervbizottság (Goszplan) egy 1954. szeptembe­ri jelentése többek között rámutatott, hogy a koordinálatlan licencátadások nyomán vegyes összetételű és többnyire korszerűtlen fegyverzetet gyártanak a szatelit országok hadiipari üzemei.5 8 Ilyen háttériparral pedig nem lehetett ne-58 Irina Bisztróvá: Szovjetszko vojenno-promyszlennyij kompleksz i. m. 328-329. A 85 mm-es légvédelmi lövegből például Magyarország és Lengyelország az 1939 mintájút, Csehszlovákia az 1944 mintájút gyártotta, és utóbbi megkezdte a löveg új változatának a gyártásbevezetését.

Next

/
Thumbnails
Contents