Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Joó András: Világháborús intrikák. A magyar béketapogatózások és az isztambuli színtér fontos mozzanatai, 1942-1944 VI/1421

Isztambulban sok titkos szál futott össze, így például a magyar próbálko­zásokkal párhuzamosan, maga Wilhelm Canaris tengernagy52 a német Abwehr főnöke, illetőleg — az ő hallgatólagos tudomásával — a német belső ellenállás egyes tagjai, szintén utazásokat tettek a Boszporusz partjaihoz. A német kato­nai hírszerzés és elhárítás irányítóinak körein belül a náci vezetéstől és Hitler­től független tervek fogalmazódtak meg - immár a politikai jövendő, illetőleg az angolszász szövetségesekkel való egyezkedés lehetőségei kapcsán. A háttérből Canaris riválisai, ellenségei figyelték a rejtett folyamatokat - mindenekelőtt az SS részéről Himmler. A különféle magyar titkos kapcsolatokról jórészt tudtak, de a Vkf-2. előtt sem maradtak teljesen titokban a konspirativ német lépések. (Canaris kapcsolatairól azonban a magyar hírszerzés aligha tudott.) Mint alább kiderül, ebben a vonatkozásban nyert jelentőséget az 1943 elején, Budapesten létrejött Cionista Segély- és Mentőbizottság (röviden héberül: Va'adah), amely­nek Isztambul és Budapest között utazó futárai közül többek kapcsolatban álltak a szövetségesek titkosszolgálati szerveivel, de az Abwehrrel is - néhá­nyan beszervezett ügynökként.53 Canaris és az Abwehr jó viszonyban állt a magyar hírszerzéssel. Tudták, hogy magyar részről, ha áttételesen is, de felelevenítették már a britek felé ko­rábban fennálló — ám egy időre mégis megszakadt — kontaktusokat. Kezdet­ben harmonikus volt a magyar és a német hírszerzés együttműködése, 1942-től azonban — az Abwehr egyes illetékes képviselőinek tapasztalatai szerint — Magyarország kezdett ellenállást tanúsítani. A magyar kormány akadályt lát­szott gördíteni az angolszászokkal létesített kapcsolatok „mélyebb" felderítésé­nek útjába.54 A magyar katonai hírszerző és kémelhárító szervezet, a Vkf-2. régóta tudomással bírt róla, hogy az isztambuli diplomáciai képviselet egyes tagjai és az SOE között 1943-ban folyamatossá vált az érintkezés. Az egyik fon­tos összekötő személy a kiterjedt — még a török államelnök környezetéig is el­érő — ismeretségekkel bíró Csiki Ferenc5 5 volt. A magyar kormány közvetlenül a világháború kitörése előtt nevezte ki kereskedelmi attasévá Csikit, aki jó vi-52 Wilhelm Canaris (1887-1945) admirális. 1935 elejétől állt az Abwehr élén. Kételyek ébredtek benne Hitler politikájával szemben. 1944 februárjában elmozdították, 1944. július 20. után letartóz­tatták, 1945 tavaszán kivégezték. 53 Vallomások a holtak házából... I. m., 239., 246., 409, 432.; Andreas Biss: Der Stopp der Endlösung: Kampf gegen Himmler und Eichmann in Budapest. Seewald Verlag. Stuttgart 1966. 47-51. Canaris és budapesti alárendeltjeinek szerepére 1. ÁBTL, 4.1., A-859, A VKF/2. osztály hír­szerző és kémelhárító szervezete, 157-159., ill. 167. 54 Hátszegi-Hatz Ottó kihallgatási jegyzőkönyve (1949. február 7. és szeptember 17.). ÁBTL, 3.2.1., Bt-262/2, 117., 150., 159-160. Vö. A bécsi Abwehrstelle beosztottjának kihallgatási jegyző­könyve (1949. február 26.). ÁBTL, 3.2.1., Bt-262/2, 129. A Budapesten illetékes Abwehr tiszt dr. Josef Schmidt néven szerepelt, a szovjet akta szerinti valódi neve Gfrorner vagy Hfrorner (az eredeti orosz nyelvű szövegben nyilván cirill betűs átiratban szerepelt a név, ebből ered a bizonytalanság). Vö. Ian Colvin: Canaris: Hitler hírszerző főnökének sajátságos története. Debrecen, Aquila, 1996. 274. Colvin az ún. Canaris-csoport túlélőivel és családtagokkal készített interjúkat. Neki mondta el egy általa meg nem nevezett vezető magyar diplomata, hogy a háború során a britekkel „sohasem" vesztették el a kapcsolatot. 55 Nagyajtai Csiki Ferenc (1889-1948?) lótenyésztési szakíró, miniszteri tanácsos a török föld­művelésügyi minisztériumban. 1925 körül telepedett le Törökországban. Kapcsolatban állt a lengyel emigráns kormány képviselőivel.

Next

/
Thumbnails
Contents