Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A Keresztény Községi (Wolff) Párt első évei VI/1325
dés volt. Wolffék a progresszív adózás bevezetését sürgették. Az egyes adók emelése mellett 1920-ban megszüntették a gáz- és elektromos energia fogyasztási adóját, 1922-ben a telekértékesítési adót, 1924-ben pedig a bortermelési adót. Ezek közül a telekértékesítési adó eltörlése a telekkel rendelkező viszonylag jómódü, szűk rétegnek kedvezett. A bortermelési adó eltörlése pedig csak minimális mértékben szolgálta a budapesti lakosság adóterheinek csökkentését. A fogyasztási adók többsége továbbra is fennmaradt, amit elsősorban a bérből és fizetésből élők, valamint a kisiparosok, kiskereskedők fizettek. Jelentős bevételt biztosított az állami adók után fizetett 33%-os községi adó, a községi pótadók kivetése, a községi vigalmi és szállodai adók bevezetése.14 9 Az adózás kérdése azért is óvatosan volt kezelendő, mert 1919 után nemcsak a munkásság, hanem általában a bérből és fizetésből élők anyagi helyzete is jelentősen romlott. Ugyanez állt a kisiparosokra és kiskereskedőkre, akiket újabb adóterhekkel ellehetetlenítettek volna. Holott éppen a közalkalmazottak, a kisiparosok és kiskereskedők képezték a keresztény párt tömegbázisát. Ezért a kisipart és a kiskereskedelmet a KKP a különféle fogyasztási és értékesítési szövetkezetek támogatásával segítette. A városvezetés gazdaságpolitikáját a városi szállítások, megrendelések, iparengedélyek kiadásánál szintén a keresztény-nemzeti szempontok érvényesítése jellemezte. Ahol lehetett, a keresztény kisiparosokat, kiskereskedőket, kisvállalkozókat részesítették előnyben. A hiperinfláció miatt a nagypolgárság, a nagyiparosok és a nagykereskedők gazdasági helyzete is ingatag volt, és a stabilizációig profitjuk reálértéke nem volt akkora, hogy abból még nagyobb adókat fizessenek. Továbbra is megoldatlan maradt azonban a még a háború előtt felvett hosszúlejáratú külföldi kölcsönök és azok kamatainak törlesztése. A külföldi kölcsönök ügyében 1923 tavaszán történt előrelépés. A svájci bankszövetség kezdeményezésére április 24-én Bázelben tárgyalások kezdődtek a főváros és a hitelezők között. A főváros részéről Teleszky János nyugalmazott pénzügyminiszter, Csupor János tanácsnok és Wolff Károly tárgyalt. A magyar küldöttség évi két milliárd koronát (kb. 1,2 millió aranykorona) ajánlott fel a hitelezőknek, ők azonban ezt nem fogadták el, és öt év tartamára 300 ezer font sterling (kb. 4 millió aranykorona) évi fizetését kívánták. Ez viszont Wolfféknak volt elfogadhatatlan. Főleg a német hitelezők (például a Dresdner Bank) ragaszkodtak az aranyalapú valutában való elszámolásához.) Április 27-én ideiglenesen abban állapodtak meg, hogy az adósság törlesztéseként 1923. júliustól 1924. decemberig havi 200 millió koronát (kb. 120 ezer aranykorona) fizet Budapest.150 Ezt követően a tárgyalások tovább folytak, és a tartozások végleges rendezésére az 1924. szeptember 24-én aláírt bázeli egyezménnyel került sor.15 1 1919 után ismét megkezdte működését az 1870-ben felállított Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Bár nagy volt a lakásínség, az 1920-as évek első felében a 149 Pásztor Mihály: i. m., 112-115; Gallina Frigyes: i. m., 110-111. 150 Uo., 1921. május 18. 1106-1107. 151 Az új megállapodás az éves törlesztés összegét jelentősen megemelte, s 1924-re minimum 140 ezer, 1925-re pedig minimum 168 ezer fontra (3,3 millió, illetve 4 millió aranykorona) emelte. L. Fővárosi Közlöny, 1924. október 17., Melléklet, 12-15.
