Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A Keresztény Községi (Wolff) Párt első évei VI/1325
lenes alkalmazottak közül 67 fő ellen folyt eljárás, közülük 54-et elbocsátottak, 2 főt pénzbüntetésre ítéltek. Az altiszteknél 82 eljárásból 38 ért véget elbocsátással, 15-en pénzbüntetést kaptak. Összesen tehát 109 főt bocsátottak el. A tanszemélyzettel szemben még szigorúbban jártak el. A 703 fegyelmi alá vont személy közül 234-nek az esetét iskolai hatáskörben zárták le, 398 ügy került a főváros elé, 71 pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter elé.10 1 így függő viszonyt jött létre a „pártsemleges" főtisztviselők és gazdasági vezetők, valamint a Keresztény Községi Párt között. A közigazgatási hivatalnokok száma kereken 2800, a gazdasági jellegű közüzemek és a közművek (víz-, gáz-, elektromos művek) alkalmazottainak száma mintegy 10 ezer fő volt. (1923-tól ehhez járult a BSzKRT további 10 ezer alkalmazottja.) Ez a kapcsolatrendszer is közrejátszott abban, hogy a Wolff-pártot nem lehetett kimozdítani a fővárosi önkormányzat irányításából. Míg a kormányzat — és szavakban Wolff is — a létszámcsökkentést szorgalmazta, nagy nyomás nehezedett a városházára az állásokra pályázó menekültekkel is megnövekedett székesfővárosi közalkalmazotti létszám miatt. (A közigazgatási apparátus létszáma 1919-1923 között 25%-kal nőtt.) A KKP akadálytalanul keresztül tudta vinni, hogy az alsóbb szintű pozíciókba, állásokba csak a párt tagjai vagy az általa ajánlottak kerüljenek.102 Bethlen és a szabadelvű-konzervatív polgári erők azonban ezt a helyzetet átmeneti állapotnak tekintették. A kezdődő bethleni konszolidáció arra törekedett, hogy a főváros vezetésében is visszaszorítsa, de legalábbis mérsékelje a túl radikálisnak, antiszemitának és nagytőke-ellenesnek tekintett keresztényszocialista, keresztény-nemzeti irányzatot, amit a fővárosban szerintük Wolff Károly személye és pártja testesített meg. 1920-1922 között azonban úgy látszott, hogy a Wolff-féle városvezetés megingathatatlan. A Keresztény Községi Pártból Wolffék egy modern tömegpártot szerveztek. 1920. novembertől minden kedden pártnapot tartottak, s gondoskodtak arról, hogy a KKP két választás között is élénk politikai életet folytasson. Ezért szorgalmazták a helyi szervezetek kiépítését. A Királyi Pál utca 11. sz. alatt rendezték be a pártklubot, ahol a tagság és a vezetők találkozhattak. A klubhelyiséget Nagy Ferenc közgyűlési tag szerezte, aki a belvárosi keresztény iparosság képviselője volt. Állandó pártirodát is felállítottak az ügymenet vitelére és adminisztrálására. Választottak jegyzőket, „gazdát" (a pártklub vezetője) és irodavezetőt. A fővárosi főtisztviselőket felszólították, hogy lépjenek be a pártba. A baloldalai politikai irányzatok, nem utolsósorban a „kívülálló" szociáldemokraták, lesújtó kritikát mondtak a Wolff-féle várospolitikáról. Szerintük Wolffék fanatizálják tömegeiket, bűnbakokat keresnek és találnak, a kereszténység helyett gyűlöletet hirdetnek.10 3 Az érdemi munka helyett csakugyan állandó harc dúlt a KKP és a liberális ellenzék között. Míg a KKP „túlhajtott" kritikát gyakorolt a letűnt liberális rendszer fölött, az ellenzék nem tudott és nem is akart alkalmazkodni az új helyzethez. Országos politikai kérdések rit-101 Fővárosi Közlöny, 1920. szeptember 24. 623-624. 102 Sipos András: i. m., 79. 103 Pásztor Mihály: A „kurzus" a városházán. Szocializmus, 1922/3. sz. 112-116.
