Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A Keresztény Községi (Wolff) Párt első évei VI/1325
[...] Ellensége vagyok minden destruktív irányzatnak és támogatója a keresztény nemzeti eszmének" - mondta. A megoldásra váró feladatok közül első helyre tette az autonómia jogfolytonosságának helyreállítását. „Feladataink: az első a jogfolytonosság helyreállítása [...], továbbá a keresztény nemzeti gondolatnak a főváros intézményeinél való biztosítása." Céljai között szerepelt a főváros zilált pénzügyi és gazdasági helyzetének rendezése; legsürgetőbb teendőnek a közélelmezés javítását tekintette. 1919 nyarától a győztes keresztény nemzeti ellenforradalom célja a „bűnös Budapest" „keresztény Budapestté" tétele volt. Gyakorlatilag ez az 1918 előtti liberális-demokrata városvezetés felváltását jelentette a keresztény párti politikusokkal. Mindehhez támogatást nyújtottak a keresztény egyházak, elsősorban a katolikus klérus, amiért egyes ordináriusok be is akarták nyújtani a számlát. 1920. június 30-án Hanauer A. István váci püspök azzal a javaslattal fordult Csernoch hercegprímáshoz, hogy a püspöki kar érje el az új törvényhatóságok szervezésénél az egyházat megillető képviselet biztosítását. Szerinte a fővárosban a virilizmus helyébe az erkölcsi testületek képviselői léptek, kívánatos tehát, hogy ezek között hivatalból kapjon helyet a papság is. Lépőid Antal oldalkanonok július 6-án tájékoztatta a kérésről Ernszt Sándort, hozzátéve, hogy ő maga nem ért egyet Hanauer püspökkel. Ernszt prelátus július 9-én — tehát közvetlenül a választások előtt — kifejtette a hercegprímásnak, hogy nem célszerű a papság hivatalból való bevétele a törvényhatósági bizottságba: „lehetetlennek tartom, hogy az egyházi férfiak választás útján nem tudnának kellő számban bejutni a törvényhatósági testületbe" - olvasható a párt elutasító állásfoglalása.63 Csernoch elfogadta Ernszt álláspontját, és ez a megoldás az elkövetkezőkben kiválóan működött. A fővárosi törvényhatósági választásokra 1920. július 11-12-én került sor, amelyen azonban az MSzDP nem vett részt. Budapest akkori 928 996 lakosából 468 207-nek volt szavazati joga. A választásokon három nagyobb politikai csoportosulás állított jelölteket: 1) a keresztény irányzaton belül a KNEP fővárosi szervezete, a Fővárosi Keresztény Párt néven induló, „Wolff Károly körül tömörült jobboldali, katolikus konzervatív csoport",64 valamint Friedrich István legitimista Keresztény Ellenzéke; 2) a liberális Heinrich Ferenc nagyiparos mögött álló nagypolgári tőkés csoport; 3) a Vázsonyi Vilmos vezette Nemzeti Demokrata Párt. A választási kampány elsősorban nagygyűlések tartásából állt, ahol a pártok vezetői és a helyi jelöltek egyaránt szóltak választóikhoz. A választásra a KNEP és a Wolff-csoport választási szövetséget hozott létre. Ebbe beletartoztak a keresztényszocialisták is, akik néhány választókerületben saját listát indítottak. Figyelmet érdemel, hogy három kerületben (I., IX., X. kerület) a liberális és a demokrata párt nem tudott indulni, itt a keresztény párti listák választás nélkül lettek győztesek. A keresztény párti listákon első helyen általában az ismertebb nevek, a nemzetgyűlési képviselők szerepeltek (így ők mind a törvényhozásnak, mind az önkormányzatnak tagjai lettek). 63 Közli: Források... I. m., 21/c sz. (45.) 64 L. Nagy Zsuzsa: A budapesti liberális ellenzék. Budapest, Akadémiai, 1972. 19.
