Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába. I. Altalános rész 3. Megyei levéltárak és forrásközlések. (Ism.: Pálffy Géza) V/1300

ság területén napjainkban található általános területi közlevéltárakat mutatja be. Egyetlen kivételt Budapest Főváros Levéltára jelent, amely jellegénél fogva majd a sorozat következő, a városi és községi levéltáraknak szentelt, negyedik kötetében kap meghatározó helyet, mint ezt a szerzők több helyen is jelzik. Mivel a mai Magyarországon — a Magyar Országos Levéltár és Budapest Fővárosi Levéltára mellett — ezek az intézmények őrzik a magyar történelem szempontjából legfontosabb és legnagyobb mennyiségű iratanyagot, ezért alapos ismeretük mind a történeti kutatás, mind a levéltártudomány szempontjából nélkülözhetetlen. E fejezetben kereken 30 levéltár szerepel, hiszen a klasszikus megyei levéltárak mellett helyet kapnak benne azok fióklevéltárai (pl. Vas megye esetében Kőszeg), részlegei (pl. Mosonmagyaróvár) vagy osztályaik (pl. Nagykőrös) is. Külön kiemelendő, hogy az 1970-ben megjelent kötet szerkezetét követve a szerkesztők gondosan nyomon követik az elműlt évtizedekben végbement alapvető változásokat, elsősorban a jelentős rendezési munkálatokat, az iratanyag gyarapodását, a különféle iratátadásokat stb. E rész fő célja ezen intézmények feudális kori anyagának áttekintő bemutatása, amit egységes struktúrában, logikus és könnyen áttekinthető módon sikerült megvalósítani. A levéltárak alfabetikus rendjében az olvasó minden praktikus és fontos alapinformációt megtalál, hiszen a levéltár címét és ma már nélkülözhetetlen honlap-címét az iratanyag rövid ismertetése követi, részletesen kitérve arra, hogy az adott területi közlevéltár mely egykori vármegyék, mezővárosok, uradalmak, céhek, cégek, egyházi szervek, oktatási intézmények, magánszemélyek, gyűjtemények stb. anyagát őrzi. S noha ezen információk nagy része a megyei levéltárak fondjegyzékeiben is megtalálható, e kötetben az iratanyagra vonatkozó irodalmat is megismerheti az olvasó. Mégpedig — a többi Kosáry-féle kötethez hasonlóan — annotált, azaz hasznos kommentárokkal ellátott bibliográfiaként! E rész külön erényének tarthatjuk azt is, hogy alapszinten áttekintést nyújt a kutatók számára arról, hogy az egyes megyei levéltárak anyagáról a Magyar Országos Levéltárban milyen mikrofilmek állnak rendelkezésre. Emellett megismerkedhetünk a levéltárak kiadványaival, kiadó- és egyéb tevékenységével, és természetesen a mindezekre vonatkozó irodalommal. Végül hasznos utalásokat találunk az adott megyei levéltár gyűjtőterületén található nyilvános magánlevéltárakra (elsősorban egyházi archívumokra) és múzeumi levéltári anyagokra vonatkozóan. Mindezek a rendszerváltozás utáni alapvető változások (elsősorban több önálló városi levéltár létrejötte, illetve az egyházi intézményeknek való jelentős iratvisszaadás stb.) miatt meghatározó fontossággal bírnak. Aligha van ugyanis néhány, az egész magyar levéltárügyet ismerő levéltáros kollégán kívül olyan szakember az országban, aki ebben — természetesen saját pátriánkat-megyénket kivéve — országos szinten naprakész lenne. Mindezek tehát hasznos segítséget nyújtanak egy általános, egységes rendszerű, ám mégis alapos kép kialakításához a napjainkban működő területi közlevéltárakról. A jövőbeli történeti kutatások és forrásfeltáró munka számára talán még nagyobb értékkel bír a kötet második, a Vármegyei levéltárak és iratkiadások címet viselő fejezete. Ez a hatalmas, több mint félezer oldalas rész összesen 78 magyar és erdélyi vármegye, erdélyi székely szék és horvátországi-szlavóniai vármegye, valamint különféle kiváltságolt kerület és terület feudális kori levéltárának ismertetését hozza. Ezek beosztása az 1848. évi, azaz a feudális kor végi állapot követi, ellentétben az 1970. évi kötetben — kissé anakronisztikusan — alkalmazott 1876. évi beosztással. Ráadásul az utóbbiban a horvátországi-szlavóniai megyék és az erdélyi székely székek még nem szerepeltek, így ezek részletes számbavétele nagyon fontos újdonságnak, sőt hiánypótlásnak nevezhető. E munka ugyanis ezáltal alapvetően hozzájárulhat ahhoz is, hogy a magyar történeti kutatások és történeti szemléletünk a jövőben se szoruljon be a mai Magyar Köztársaság határai közé. Másként fogalmazva, hogy a történeti magyar állam 19. század közepéig tartó históriáját — együttműködve az utódállamokban dolgozó horvát, osztrák, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán kollégákkal — továbbra is az egykori államkeretekben és ne a 20. század elején kialakult modern államok határainak rendszerében vizsgáljuk, mint ez rendkívül anakronisztikus, sőt olykor már történelmietlen módon a szomszéd országokban sajnos nem ritkán történik. E rész az egykori törvényhatóságok iratanyagát ugyancsak ábécérendben haladva mutatja be. A részletes forrásanyag ismertetést minden esetben a vármegyei levéltár rövid históriája vezeti be, a rá vonatkozó annotált történeti-levéltártörténeti irodalommal. Ezt a különféle fondjegyzékek, repertóriumok és segédletek listái követik. Ezek után a legterjedelmesebb részt ezúttal is az iratanyag gondos bemutatása alkotja. Hangsúlyozni szükséges azonban, hogy szó sincsen arról, hogy e részekben a szerkesztők a megyei levéltárak fondjegyzékeinek megfelelő alfejezeteit másolták volna egybe. Az ismertetések az annotált bibliográfia műfajából eredően és a szerkesz-