Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Horváth Sz. Ferenc: Kratochvill Károly és a Székely Hadosztály Egyesület tevékenysége az Észak-erdélyi zsidók védelmében (1943-1944) I/123

Tanulmányunk azt kísérli meg, hogy az eddig ismert próbálkozásokat egy újabb fejezettel bővítse. Kratochvill Károly 1943-1944. évi tevékenységének kü­lönlegességét abban látjuk, hogy személyében egy magasrangú magyarországi (de erdélyi származású) katonatiszt igyekezett befolyásolni néhány észak-erdélyi zsidó sorsát. Mielőtt ilyen irányú tevékenységét bemutatnók, először dióhéjban Kratochvill Károly pályafutására, majd 1920-30-as évekbeli szerepvállalására térünk ki, abból a meggondolásból, hogy Kratochvill neve ma már csupán né­hány szaktörténésznek mond valamit. Kratochvill Károly katonai pályafutása Szent Kereszthegyi Kratochvill Károly6 1869. dec. 13-án született a mor­vaországi Brünn városban egy katonacsaládba. Gyerekkori élményeit Brassóban szerzi, ahol az „alreáliskolát" látogatja, kapcsolatba kerül szász családokkal s min­den bizonnyal a román nyelvet is itt sajátítja el. A „főreáliskola" elvégzése után Bécsújhelyt a katonai akadémián, majd Bécsben a hadiiskolában tanul. A kato­nai ranglétrán gyorsan emelkedik: 1898-ban soronkívüli százados, 1900-ban vezérkari százados. 1900 és 1910 között előbb Pécsen, azután Budapesten a Ludovika Akadémián tanít harcászatot és hadseregszervezést, 1909-ben pedig József főherceg fiai nevelésének vezetője. Talán innen eredeztethető későbbi le­gitimista felfogása is. Az I. világháborúban a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred 1. zászlóaljának parancsnoka; ezzel részt vesz egy sor olaszországi harcban (a XI. isonzói csatában a Mt. San Gabrielé-n „személyes hősi ellenállásával a ma­gaslat védelmében"7 érdemli ki a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét), s közben a ranglétrán tovább emelkedik (1914 végén ezredparancsnok, 1917-ben dan­dárparancsnok) . 1918 őszén a forradalom zűrzavara ellenére és közepette dandárját rend­ben és összes meglevő fegyverével együtt visszavezette Debrecenbe s Nagyvá­radra - ezt évtizedekkel később is büszkén emlegette (1. a 6. számú forrást). 1918 novemberében a Károlyi kormány Erdély katonai parancsnokává nevezte ki és Kolozsvárra küldte, hogy ott Apáthy István8 tudós és politikus mellett Er­dély védelmét szervezze meg. Kolozsváron ekkor egyrészt a frontról hazatérő, másrészt a román betörés ellen valamit tenni kívánó, zömmel székely katonák gyülekeztek. Részben ezekből, részben saját volt hadteste tagjaiból toborozta Kratochvill azt az egységet, amely, mivelhogy „az országban nincsen semmi ka­tonaság, [...] a magja [lehet] egy új magyar seregnek".9 Miután Apáthy 1918. 6 A korabeli és a mai szakirodalomban is nevét hol w-vel, hol v-vel, egy vagy két 1-lel írják, a „Szent Kereszthegyi" előnevet pedig hol egybe, hol külön. Mi az alább közölt forrásokban általában szereplő formát használjuk. 7 Kivonat a „Katonai Mária Terézia Rend". Kitüntetések az 1914-1918. világháborúból c. könyvből. Hadtörténelmi Levéltár (HL), Kratochvill Károly altábornagy személyi és katonai iratai (VII. 263.), Személyi iratok. 8 Apáthy István (1863-1922) 1918 decemberétől Erdély főkormánybiztosa volt. Róla legújab­ban Mariska Zoltán: Apáthy István politikai szereplése és pere. Korunk, 2006. 3. sz. 77-89. 9 E szavakkal idézi Zágoni István magát Kratochvillt egy hozzá intézett és Kolozsváron 1933. március 18-án kelt levelében. A levélnek az SzHE által sokszorosított, 1938-as keltezésű másolata megtalálható: HL, Székely Hadosztály Egyesület iratai, (VI. 27.), 526-528. f. A minden valószínűség szerint eredeti, 1933. március 18-i dátumot viselő kézírásos levél (töredékben) fennmaradt Kratoch-

Next

/
Thumbnails
Contents