Századok – 2008
MŰHELY - Buza János: Még egyszer a poltúrákról. Pénztörténeti tévutunkról helyes irányba IV/967
nyire poltura néven váltak ismertté, míg az Ausztriával szomszédos térségben inkább garas néven forogtak a 3 krajcárosok. Az 1622-ben tartott erdélyi országgyűlések a különböző méretű poltúrák árfolyamát és forgalmát igyekeztek szabályozni, az ugyancsak 1622-ben összehívott soproni országgyűlés viszont a német 3 krajcárosok értékét és forgalmi idejét határozta meg. Valójában mindkét magyar országrész rendjei ugyanazon pénzfajról döntöttek, csak más néven hívták őket. A fentiek nyomán nem lehet kétséges, hogy az 1620-as évek elejének ún. „új = rossz poltúrái" nem lengyel váltópénzek, hanem silány minőségű, a Német-római Birodalomból származó 3 krajcár-, illetve 1/24 névértékű garas-veretek voltak. A tényleges lengyel 'póitorak' nevű pénzek helyét — korhű szóhasználattal élve — az „ó = jó poltúrák" között kell keresnünk. A 16-17. századi Magyarország pénztörténetének művelői azt sem téveszthetik a jövőben szem elől, hogy sem az osztrák, sem a cseh nyelvű munkák szerzői nem a lengyel poltúrákat marasztalták el akkor, amikor az 1620-as évek monetáris zavarairól írtak. A gazdasági válságot okozó pénzrontás megfékezésére irányuló hatékonyabb törekvések 1622-től figyelhetők meg a Német-római Birodalomban. Pénzcserét hajtottak végre, meghatározták a rossz pénzek beváltási értékét, illetve új ár- és bérszabályzatokat adtak ki. Ebbe, a Közép-Európa tekintélyes hányadát érintő árszabályozási sorozatba illeszthető bele a magyarországi 1625. évi 40. törvénycikk, amelyik a vármegyék hatáskörébe utalta az árak megállapítását, és ide kapcsolható az 1625-1627 között kiadott 4 erdélyi árszabás is. Sem az 1625-ben, sem az 1659-ben elfogadott árszabályozási törvénycikkből nem következik azonban az, hogy a megyei nemesség önkényesen határozta volna meg az árakat, és ezzel vetette volna vissza a Magyar Királyság ipari és városi fejlődését, illetve képes lett volna kedvezőtlen irányba terelni a korabeli gazdaság alakulását. * Jelen írás címe a pénztörténeti kutatások egyik fejezetének lezárást sugallja. A szerzői szándék azonban ezzel szöges ellentétben áll, mert a poltúrák múltjának további, szélesebb körű vizsgálatát tartja feltétlenül indokoltnak. A poltúrák pénzforgalmi szerepének helyes értékelése nyilvánvalóan nem cél, hanem csak eszköz a gazdaságtörténet fehér foltjainak feltárásában.
