Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Grebeni Hermanfi László alnádor. Egy tekintélyes szlavón köznemesi politikus pályaképe (Első közlemény) IV/843

872 PÁLOSFALVI TAMÁS Balszerencsénkre az 1495. évi adóbehajtás idején, amelynek pedig mind a négy Körös megyei járásból fennmaradt a regisztruma, Battyányi Boldizsár éppen jajcai bán volt, így a birtokairól járó adót a saját fizetésére tarthatta meg. A 294 fo­rint, tekintve, hogy az adóalap fél forint volt, 588 portának felel meg.224 Nagyjából ugyanennyit, 604 portát ad meg az 1512. évi adólajstrom, amikor Battyányi éppen vicebán volt.225 1507-ből és 1513-ból egyaránt három járás összeírása maradt fenn, de utóbbi esztendőben éppen az a járás hiányzik, amelyben a Battyányi-birtokok legnagyobb része feküdt. 1507-ben így összesen 427 portát számolunk, ebben ben­ne vannak a grebeni uradalom Boldizsár kezére került zágrábi és körösi tartozé­kai, Újudvar, Mogor, Gorica, Torcsec, Kristallóc, Vámhida és több kisebb birtok, de feltűnő, hogy hiányzik például Desnice és Garignica is.226 1513-ban az össze­sítésben, amely egész Szlavóniára vonatkozik, 461 portát találunk, de nem tud­juk, hogy pontosan mely birtokok képezték az összeírás alapját.227 Ami mármost a részleteket illeti, vegyük példának először Kristallóc ura­dalmát. Ez 1507-ben 78,1517-ben 70 portával szerepel.228 Fennmaradt viszont az az összeírás, amelyet maga Hermanfi László készíttetett 1472 elején, röviddel azután, hogy megszerezte az uradalmat. Ebben 85 lakott porta mellett 33 pusz­tatelket találunk, és további 19 portát zsellérek kezén. Ez összesen 135 telek, csaknem duplája tehát az 1517. évinek.229 A csökkenés okát nem a pusztulásban kell keresnünk, hiszen ebben az időszakban nem tudunk jelentősebb törökdúlás­ról, hanem abban, hogy az állami adóösszeírások, értelemszerűen, csak a lakott telkeket tüntetik fel. Ezt támasztja alá, hogy 1526-ban, a Musinai Sándorfiakkal tervezett csere alkalmával a Kristallóc kastélyhoz tartozó kétszáz jobbágyról be­szélnek.230 Desnice példája ennél némileg bonyolultabbnak tűnik. Az uradalom 1495-ben 76 portával szerepel, 1507-ben, nem tudni miért, mindössze 28-cal, amiből 17 a néhai Kapitánfi András fia: Mátyás fia Jánosé.231 Ehhez képest, ami­kor 1488-ban Hermanfi László megegyezik Kapitánfi Mátyással az utóbbi des­nicei részét illetően, csak itt 91,5 jobbágytelket vesznek számításba, amiből 73 la­kott.232 Még beszédesebb bizonyos szempontból Garignica esete. Az uradalom, is­meretlen okból, először 1517-ben tűnik fel adóösszeírásban, mindössze 36 portá­val, amikor Kristallóc hetvennel szerepel.233 Szerencsére a 15. század derekáról rendelkezünk egy forrással, amelyik szám szerint sorolja fel a Pekri László kezén lévő garignicai telkeket. A felsorolt tartozékok közül tizenhatot tudunk azonosí­tani az 1491-ben említett birtokokkal, amikor az uradalom Battyányi Boldizsár 224 Popisi i obracuni 6. 225 Uo. 53. 226 Uo. 23-35. 227 Uo. 72-76. 228 Uo. 31., 99. 229 Registrum super porcionem possessionalem [!] egregii Ladislai Hermani de Greben in Krystallowcz cum pertinenciis eorundem [!] factum sabbato proximo ante festum purificacionis Virginis gloriose anno domini 1472. (DL 103 731.). 230 1526: castello Krysthalowcz ac ducentis jobagionibus ad idem castellum pertinentibus — DL 101 600. 231 Popisi i obracuni 11., 31. 232 DF 219 032. 233 Popisi i obracuni 100.

Next

/
Thumbnails
Contents