Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Grebeni Hermanfi László alnádor. Egy tekintélyes szlavón köznemesi politikus pályaképe (Első közlemény) IV/843

864 PÁLOSFALVI TAMÁS is vetette a lábát az uradalomban.152 Ugyanebben az időben tíz forintot adott kölcsön Antalnak, aki felhatalmazta, hogy a pénzt Vámhida birtok Szent Mi­hály ünnepe táján esedékes jövedelmeiből hajtsa be a maga számára.153 Úgy lát­szik, hogy az ország másik, északkeleti végében birtokos Naményiak nem ra­gaszkodtak különösebben e szlavóniai uradalomhoz, és könnyű szívvel váltak meg tőle. 1478-ban Naményi Miklós fiai: Gergely és István zálogosították el 250 forintért a saját részüket Battyányi Boldizsárnak (ekkor királyi apródnak), hogy Bereg és Zemplén megyei birtokaik után ki tudják fizetni a nőági részt,154 majd 1480. június 12-én Naményi Pocsaji Antal adta el 116 forintért Hermanfi Lászlónak és a feleségének: Orsolya asszonynak a magáét a távolság miatt ki­használhatatlan uradalomban.155 Úgy látszik egyébként, hogy az egész birtokot Hermanfi László igazgatta, mert 1485 novemberében például Naményi Lónyai András fia Jánosnak adott át 17 forintot és 10 dénárt azon jövedelmek fejében, amelyeket addig nomine tutorio Vámhida birtokról behajtott.156 Minden jel arra mutatott, hogy az uradalom szép lassan átcsúszik Her­manfi László kezébe. De ebben az esetben is egy udvari ember állt az útjába, Lónyai Albert személyében. 0 nem Naményi Antal fia volt, hanem Lónyai An­talé, a család másik ágából. 1485-ben tűnik fel mint aulicus,151 és a jelek szerint rokonainál komolyabb szándékai voltak Szlavóniában. A konfliktus elsőszámú forrása nem is Vámhida volt. Történt ugyanis, hogy miután Szentléleki Kasz­tellánfi Ákos a dalmáciai Növi várában meghalt,158 özvegyét, Erzsébetet éppen Lónyai Albert vette feleségül.159 Láttuk, hogy Kasztellánfi Ákosnak Hermanfi László az anyai nagybátyja volt, kiskorú fiának, Miklósnak pedig a legközelebbi rokona és így gyámja is.160 Csakhogy Erzsébet asszony a házasságkötést követő­en beengedte új férjét a Kasztellánfi-javak férjét illető részébe, egyebek mellett Szircs várába és a szentléleki kastélyba is.161 Ez mindenképpen érzékenyen érintette Hermanfi Lászlót, aki alighanem számított a gyámfia birtokainak ke­zeléséből származó jövedelemre. Mi több, Lónyai arra is rávette osztályos atya­fiait, hogy Vámhidát is próbálják meg visszaszerezni László úrtól.162 Hermanfi haladéktalanul peres útra terelte az ügyet, de ezúttal kemény ellenfélre akadt. 1487-ben Lónyai a király megbízásából követségbe ment a francia udvarba, előtte azonban kieszközölt Mátyástól egy parancsot, amely 152 DL 103 801. 153 DL 102 195. 154 DL 100 903. 155 DL 100 935. 156 DL 103 911. 157 Kubinyi András: A Mátyás-kori államszervezet. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálának 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula, V Molnár László. Bp. 1990. 130. (137. sz. jegyz.). 158 DL 104 051. — Szentléleki Adefi Ákos Mátyás király szolgálatában „in castro finitimo Növi" halt meg, 1484. ápr. 4-én már „néhai"-ként említik, 1. DL 103 891. 159 DL 107 084. — Szentléleki Ákos fia Miklós Lónyai Albert „privignus"-a, 1. 1492: DL 102 248. 160 DL 107 084. 161 Uo., vö. Popisi i obracuni 9., 11. 162 DL 101 095.

Next

/
Thumbnails
Contents