Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
840 ZSOLDOS ATTILA a vérszegény tudósítások egyértelműen tanúskodnak — meglehetősen csekély mértékben keltette fel érdeklődésüket, elegendőnek tartották, ha csupán, az utolsó összecsapás idejének megfelelő helyen összevonva az eseményeket, röviden utalnak azokra. Mindezek után — feltéve persze, hogy a fentiekben kifejtett rekonstrukció megállja a helyét — nem kerülhető meg a kérdés: tartható-e törvénynek az 1267. évi dekrétum? Az ezzel kapcsolatban esetlegesen felmerülő kételyeket a történtek két eleme táplálhatja: Esztergom mellett nem a királyi szerviensek gyűlése (congregatio) zajlott le 1267-ben, hanem az István ifjabb király elleni hadjáratra mozgósított királyi szerviensek fogalmazták meg sérelmeiket, s ráadásul kizárólag a IV Béla kormányzata alatt lévő országrész királyi szervienseinek jelenlétével számolhatunk. Az a körülmény, hogy az okmány nem valamiféle gyűlésen született, hanem egy hadjáratra mozgósított királyi szerviensek követeléseit foglalta írásba, a kérdés szempontjából közömbös: közvetlen párhuzamaként említhető például I. Károly 1324. augusztus 10-i, a perbeli eskü letételének módját szabályozó dekrétuma, melyet a fellázadt szászok ellen vele együtt vonuló nemesek kérésére adott ki a király Szeben mellett.249 Az ugyanakkor, hogy az artikulusok megszületésük pillanatában csak a IV Béla országrészében élő királyi szerviensekre — azaz a király alattvalóinak nem összességére, hanem egy részére vonatkoztak — szintén nem lehet akadálya az okmány dekrétumként való értelmezésének, hiszen mutatis mutandis ugyanez a helyzet például Kálmán király zsidótörvényével250 vagy éppen IV László kuntörvényével251 is. Ha elfogadjuk — s aligha van olyan megfontolás, mely mást javallana —, hogy a 14. századra vonatkozóan megfogalmazott meghatározás, mely szerint „decretumnak kell tekinteni minden olyan általános érvényű szabályt, melyet a király akár tanácsával (prelati et barones), akár a nemesség szűkebb vagy tágabb gyülekezetének kérésére, ill. egyetértésével bocsátott ki",252 érvényes a 13. század közepére is, akkor továbbra sincs okunk kételkedni abban, hogy a IV Béla és fiai nevében kibocsátott 1267. évi okmány joggal tekinthető dekrétumnak. 249 Décréta regni Hungáriáé. Gesetze und Verordnungen Ungars 1301-1457. Collectionem manuscriptam Francisci Döry additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis, Vera Bácskai. Bp. 1976. (a továbbiakban: DRH 1301-1457.) 78-79. (vö. még 52. is), az oklevélből jelen állapotában részben hiányzó dátum kiegészíthető a király ugyanaznap kelt másik oklevele alapján, 1. CD VIII/3. 114-115. - A szász lázadásra 1. EO II. 510., 512., 514. sz-ok, vö. még Kis Bálint: Erdély régi családai (A Zéchéniek, Gerébek s még némely velők egy törzsű család) I. Turul 29. (1911) 96-97. és Mokkái László: Erdély a középkori Magyar Királyságban (896-1526). In: Erdély története három kötetben I-III. Főszerk. Köpeczi Béla. Bp. 1986. I. 321. 250 Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Függelék: A törvények szövege. Bp. 1904. (reprint: Pápa 2002.) 195-196. 251 A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Enchiridion fontium históriáé Hungarorum. Angyal Dávid és Mika Sándor közreműködésével szerkesztette Marczali Henrik. Bp. 1901. 175-183. -Értelmezéséhez 1. még Szűcs J.: Az utolsó Árpádok i. m. 301-303., hitelére 1. Langó Péter: Kun László kun törvényei. Megjegyzések a kunok jogállásáról a középkori magyar források tükrében. In: Jászok és kunok a magyarok között. Ünnepi kötet Bánkiné Molnár Erzsébet tiszteletére. Szerk. Bathó Edit, Ujváry Zoltán. Jászberény 2006. 60-77. 252 Bónis György: Bevezetés. In: DRH 1301-1457. 47.
