Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Zsoldos Attila: Az 1267. évi dekrétum és politikatörténeti háttere (IV. Béla és Ifjabb István király viszályának utolsó fejezete) IV/803
832 ZSOLDOS ATTILA kon nyugszik. Ha el is fogadnánk kiindulópontként —jóllehet korántsem magától értetődő —, hogy egy efféle gyűlés lehetséges és szükséges voltának a gondolata egyáltalán megfogalmazódhatott a királyi szerviensekben, akkor is igen nehezen képzelhető el az, hogy miként voltak képesek egymással együttműködve megszervezni a gyűlést a két országrész királyi szerviensei. Két háborút követően IV Béla és István ifjabb király viszonya éppen 1267 nyarára vált ismét rendkívül feszültté, s ha a gyűlésre valóban valamikor a nyár végén került sor, a szervezés munkáját akkor kellett volna elvégezni, amikor az ellentétek újra a fegyveres összecsapás lehetőségét vetítették előre. De tegyük fel, hogy mégiscsak sikerült valamiképpen megszervezni a gyűlést, ebben az esetben is válaszra vár a kérdés: hogyan jutottak el István országrészének királyi szerviensei Esztergomba? A gyűlés gondolatának felmerülése, a szervezés és a megvalósítás: három olyan tényező, melyek csak részben — vagy inkább: sehogysem — kerülhetők meg annak feltételezésével, hogy a gyűlés királyi engedéllyel ült össze.204 Mindezen nehézségek egy csapásra megszűnnek, ha IV Béla oklevelének universi nobiles regni nostri seu servientes regales fordulatát nem az egész — István országrészét is magába foglaló — országra vonatkoztatjuk, hanem csupán az öreg király országrészére. Ennek a megoldásnak a létjogosultságát elvitathatatlanná teszi, hogy történetesen ugyanezzel a jelenséggel találkozunk az 1266. évi Margit-szigeti szerződés szövegében, ahol IV Béla országrészét a regnum, Istvánét pedig a regimen kifejezés jelöli, mégpedig mind az öregebb, mind az ifjabb király nevében megfogalmazott példányban.205 Az persze, hogy a szóban forgó megfogalmazás így is értelmezhető, nem feltétlenül jelenti azt, hogy így helyes értelmezni. A kérdés eldöntéséhez érdemes közelebbről szemügyre venni magának az 1267. évi törvénynek a szövegét. Ennek elemzését legutóbb Szűcs Jenő végezte el, egybevetve egyrészt a törvény rendelkezéseit az 1222. évi Aranybulláéval és annak 1231. évi megújításával, rámutatva másrészt az 1267. évi dekrétum szövegének azon elemeire, amelyek az 1260-as évek sajátos, az ország IV Béla és István ifjabb király közötti megosztásából fakadó viszonyait tükrözik. Vizsgálatának eredményeit summázva megállapította: a törvény rendelkezéseinek „kereken fele a nemesi »szabadságok« tatárjárás utáni sérelmeit, javarészt IV Béla király sérelmezett bánásmódját teszi szóvá, kettő a király háramlási és rendelkezési jogát szűkíti birtokügyekben, három pedig olyan meghatározó pontokon opponálja IV Béla politikáját, mint a telepítések és a városfejlesztés, a birtokrendezési koncepció és a kancelláriai reform".206 Ha feltételezzük — amint azt mindeddig történetírásunk meg is tette —, hogy az esztergomi gyűlésen mindkét országrész királyi szerviensei részt vettek, s az 1267. évi törvény mindkét országrész királyi szervienseinek sérelmeit volt hivatott orvosolni, akkor joggal várhatnánk el, hogy a törvényben ennek felismerhető lenyomata maradjon, azaz a mindkét országrész királyi szervienseit érintő kérdések mellett előkerüljenek olyanok is, melyek csak egyik vagy másik országfél 204 Vö. Szűcs J.: Az 1267. évi dekrétum i. m. 342. 205 1266: VMHH I. 285. és 287. 206 Szűcs J.: Az 1267. évi dekrétum i. m. 341-350. (az idézet: 347.).
