Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szántay, Antal: Regionalpolitik im Alten Europa Die Verwaltungsreformen Josephs II. in Ungarn, in der Lombardei und in den Osterreichischen Niederlanden 1785-1790. (Ism.: Soós István) III/787

TÖRTÉNETI IRODALOM 791 dernebb kormányzási igényeknek, melyeket az uralkodó velük szemben a tartomány igazgatása kapcsán támasztott. Sőt, saját emberének (Lodovico de Barbiano di Belgioioso gróf) a tartomány élére történt kinevezésével mélyen megsértette, sőt megalázta őket. A házaspár minden törekvé­se és politikai érve ellenére, II. József a bécsi központi igazgatás jelentőségét hangsúlyozva és a birodalom egyforma kormányzásának elvétől vezérelve, valamint a monarchia általános jólétének érdekeit szem előtt tartva, minden próbálkozást határozottan visszautasított. Az új németalföldi közigazgatási rendszer élén, Lombardiához hasonlóan, egy „Conseil du Governement Général" állt; a helyi közigazgatást az „Intendances Provinciales" (kerületek) kép­viselték. A magyar és lombard közigazgatással szemben, a németalföldi mindössze másfél hóna­pig volt életképes. Szántay itt is ismételten nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy Lombar­diához hasonlóan Osztrák Németalföldön a korábbi főbb közigazgatási szerveket teljesen felszá­molta és újakat vezetett be. Szántay, mielőtt a kerületi rendszer hatékonyságát elemezné, egy rövid kitérőt tesz a ma­gyarországi közigazgatási rendszer egyik, ezidáig a szakirodalomban nem eléggé tisztázott előz­ményének, az ún. olasz „Einrichtungswerk" kritikai vizsgálatára. A szakirodalomból jól ismert, hogy Kollonich Lipót „Einrichtungswerk"-jén kívül több más, a török kiűzése a Magyar Királyság újjászervezését célzó berendezkedési elképzelés született, köztük pl. Esterházy Pál nádoré, továb­bá egy olasz tervezet. Az utóbbi szerzője egy bizonyos „Tüzes Gábor" (Angelo Gabriele da Nizza) volt, akinek munkája („II Governo dell'Ongaria. L'anno 1701."). Szántay az itáliai származású szerző munkájának két okból szentel nagyobb figyelmet. Egyrészt mintegy feltételezi, hogy a kéz­iratban maradt és a bécsi Hofbibliothek-ban őrzött mű, mely a Magyar Királyság közigazgatási átalakítását is szorgalmazta, az udvari könyvtár történetíró-könyvtárosa, Kollár Ádám Ferenc ré­vén esetleg az ifjú császár kezébe kerülhetett és azt behatóan tanulmányozhatta, illetve felhasz­nálhatta saját elképzeléseihez. Másrészt rámutat arra, hogy „Tüzes Gábor" kézirata a 18. századi történetírói számára is ismert volt és műveik révén bekerült a történeti köztudatba. Amellett, hogy elismerjük Szántay vizsgálódásának pozitív eredményeit, szeretnénk megjegyezni, hogy ez a „kitérő" módszertanilag és szerkezetileg is jobban megállhatta volna a helyét a magyar közigaz­gatás átszervezésével foglalkozó fejezet élén, illetve históriai bevezetőjeként. Művének utolsó, nagyobb fejezetében Szántay Antal, ahogy arra már korábban utaltunk, a kerületi közigazgatási rendszer gyakorlati végrehajtásának kérdéseivel foglalkozik, így pl. a kö­vetkezőkkel: rendelkezésre álltak-e azok a megfelelő személyek, akik II. József elgondolásait, ter­veit a gyakorlatba áttültették? Milyen szempontok szerint kerültek ők kiválasztásra? Mennyire voltak képesek végrehajtani a rendeleteket, felvállalva azt a rizikót, hogy a király akaratának fel­tétlen kiszolgálásával majdan szembekerülhetnek a társadalomnak a királyi rendelkezést ellenző széles táborával? Ahogy azt Szántay a feltárt kútfők segítségével meggyőzően bizonyítja, az ural­kodónak elképzelései kiveteleztetéséhez gyakorlatias érzékű, a legkülönbözőbb társadalmi, jogi, gazdasági, tanulmányi, demográfiai, vallási, egészségügyi ügyekben jártas, felkészült szakgárdá­ra, „tiszta emberek"-re volt szüksége. A kiválasztott és a feladatot végrehajtó királyi biztosok a Magyar Királyság esetében többnyire a az ország irányításában már hosszabb ideje résztvevő, kellő ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező udvari és helytartótanácsi tanácso­sok, vármegyei főispánok voltak. Az összesen 1785 és 1790 között működött 15 kerületi biztos kö­zül többen II. József haláláig, mások viszont csak egy-két évig viselték új hivatalukat. Szántay a hivatali iratokon és korrespondencián kívül a magáncsaládi levelezéseket is bő­ségesen felhasználva mutatja be az egyes biztosok kinevezésének körülményeit, továbbá a poten­ciális jelöltek állításának lehetőségeit. Rendkívül tanulságosak azok a szerző által felvetett szem­pontok, melyeket a királyi biztosok életrajzának, hivatali karrierjének vizsgálata kapcsán alkal­maz, nevezetesen pl. (születési idő, társadalmi hovatartozás, ti. hányan voltak közülük arisztok­raták, és hányan a köznemesség képviselői, ún. homines növi, mint Ürményi József, Izdenczy Jó­zsef). Fontos szempont volt a kerületi biztosok kiválasztáskor a hivatali szolgálatban (kancellária, helytartótanács, bécsi udvari hivatalok, kamara, fiumei kormányzóság) eltöltött idő. A kinevezett kerületi biztosok közül többen a szabadkőműves páholyok aktív részesei is voltak. Szántay elem­zéseiből egyértelműen kitetszik, hogy a magyarországi kerületi biztosok kiválasztásában döntően a király és programja, a jozefinizmus iránti elkötelezettség alapvető szerepet játszott. Szántay eb­ben a fejezetben, mintegy proszopográfiai vizsgálat keretében tárgyalja a biztosok rokoni kapcso­latait, házassági összefonódásait. Mindamellett, hogy érdekesnek és előremutatónak tartjuk a szerzőnek ez utóbbi tárgyban felvetett elemzéseit, úgy véljük, szerencsésebb lett volna ezeket egy

Next

/
Thumbnails
Contents