Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szántay, Antal: Regionalpolitik im Alten Europa Die Verwaltungsreformen Josephs II. in Ungarn, in der Lombardei und in den Osterreichischen Niederlanden 1785-1790. (Ism.: Soós István) III/787

TÖRTÉNETI IRODALOM 789 tikának az alapjait alkották, melyek egy, II. József elképzelése szerint területileg és jogilag azonos jellegű világi egyetemes monarchia megteremtését célozták. Ennek a gondolatnak alapját a korabeli politikai államfogalom képezte. Szántay vizsgálatai alapján kimutatja, hogy ebben a felfogásban az egység, a jólét és a hatalom voltak azok az axiómák, melyeket a császár az állam fogalmával társított. II. József egész politikai felfogását — mint arra már fentebb utaltunk — a centralizmus elve határozta meg, melyben nem volt helye a partikuláris érdekeknek, a területi széttagoltságnak, a különállásnak, a tartományi vagy nemzeti, rendi politikai, közigazgatási vagy gazdasági autonómiáknak. II. József szeme előtt tehát egy modern egységállam létrehozása lebegett, melynek a megvalósítása útjában álltak a helyi nemzeti képződmények, a rivalizálások, az eltérő politikai, nemesi rendi és gazdasági állapotok, melyeket fel kellett számolni. II. József tudatában volt annak is, hogy az egységállam és egységes közigazgatásának megalkotása csak egyidejű társadalmi reformok életbeléptetésével lehetséges. Szántay a források beható elemzésével kimutatja, hogy II. József a helyi közigazgatás reformját két lépésben kívánta végrehajtani: egyrészt a fennálló helyi közigazgatási intézményeket, melyek a helyi rendek erős érdekképviseleti szervei voltak és azok erős befolyása alatt álltak, át akarta alakítani modern bürokratikus intézményekké; másrészt úgy vélte, létre kell hozni a községi közigazgatás állami struktúráját és meg kell szüntetni a majdnem autonóm, feudális korporativ földesúri institúciókat. II. József a trónra lépését követő első években (1781-1783) a fenti törekvések jegyében immáron önállóan foghatott hozzá korábbi elképzeléseinek valóra váltásához. Először is visszaállította, illetve kiteljesítette a Haugwitz-féle rendszert és a központi kormányzást dualisztikus formában irányította. Figyelme az 1780-as évek közepén a Magyar Királyság felé fordult: átalakította a dikasztériális kormányzási rendszert, összevonta a különböző kormányszerveket, illetve azokat a birodalmi kormányhatóságok alá helyezte. Hasonló centralizációs intézkedéseket foganatosított a birodalom örökös tartományaiban is, különös tekintettel a rendi kormányszervek egyesítésére, melyek a tartományi rendek jogainak és hatáskörének a korlátozásával jártak együtt. Szántay körültekintően és mélyrehatóan vizsgálja ezt a több éven át tartó intézkedési folyamatot, és a szakirodalom által is használt forrásokat részben újraértelmezve, részben újakat vonva be kutatásába, többek között megállapítja: ezek a rendelkezések részint az ügyek koncentrációját irányozták elő, részint pedig az első nagyobb lépéseknek tekinthetők a régóta dédelgetett közigazgatási reformok irányába. Érdekes módon, mint ahogy Szántay erre kutatásai eredményei alapján nyomatékosan utal, II. Józsefet uralmának kezdetén nem nagyon érdekelte a birodalom déli és északi részén fekvő tartományok, Lombardia és Osztrák Németalföld közigazgatásának átalakítása. Miután azonban 1781-ben Osztrák Németalföldön nagyobb utat tett, ahol Brabantban a rendek előtt — a Magyar Királysággal ellentétben — letette a királyi esküt, az utazása alkalmával szerzett tapasztalatok birtokában előbb az igazságszolgáltatásban (Luxemburg), majd pedig (1783) a legmagasabb közigazgatási intézményekben is reformokat léptetett életbe, létrehozva a tartomány két legfontosabb szervét a Conseil Privé-t és a Secretarie d'Eta-t. Hasonló lépéseket kezdeményezett Lombardia legfelső szintű közigazgatásában is. Szántay művének következő fejezeteiben a birodalom említett részeiben, tehát a Magyar Királyságban, Lombardiában és Osztrák Németalföldön 1785 és 1787 között megvalósított közigazgatási reformokra, illetve életbe léptetésük közvetlen hátterének a bemutatására koncentrál. Azaz, egyik birodalomrész kapcsán sem foglalkozik a megvalósítás módozataival és körülményeivel, mivel ezeket hazai és a nemzetközi szakirodalom már részletekbemenően feldolgozta. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a szerző mellőzné a korábbi kutatási eredményeket: sőt ezeket az általa elsőként feltárt kútfők alapján többször módosítja is. Közigazgatási reformjait II. József a már sokat emlegetett birodalmi egység gondolata jegyében kívánta végrehajtani. Ehhez azonban a szükség volt a területi egység megteremtésére is. Ennek érdekében szerette volna részint Osztrák Németalföldet Bajorországra cserélni. Elgondolása azonban többek között megbukott az 1784/85. évi ún. scheldei konfliktuson. Szántay a közigazgatási reformokat bevezetésük időrendi sorrendjében haladva tárgyalja. Ennek az elvnek az alapján először a magyarországi reformok előkészítésével foglalkozik. Mindenekelőtt ismerteti a bécsi udvar által kiadott rendeleteket (pl. az 1752. és 1768. évi fősipáni utasításokat, és a régens 1771. évi prágai emlékiratát), melyekkel a központi kormányzat mintegy beavatkozott a magyar közigazgatási életbe. Ezek az intézkedések mintegy jelezték azt a szándékot, hogy az udvar megnövelje befolyását a magyar ügyekben, különösen a vármegyék igazgatásában.