Századok – 2007
TANULMÁNYOK - L. Balogh Béni: Az Antonescu-rezsim békeelképzelései 1940-1944 között I/3
AZ ANTONESCU-REZSIM BÉKEELKÉPZELÉSEI 1940-1944 KÖZÖTT 7 met vezetésű Európában. A jelent illetően a dokumentum leszögezi: Románia Berlin számára stratégiai centrumot, a kelet- és délkelet-európai német uralmi pozíciók bázisát jelenti. Ennek tudatában Antonescu teljes körű együttműködést ígér Berlinnek. A jövőre nézve felveti, hogy szükség esetén katonai akcióban is részt venne Németország oldalán. „Egy esetleges déli akcióban [Görögország elleni hadjáratban — L. B. B.] Romániának a defenzív balszárnynak kell maradnia. Ha Oroszország támadna, Románia minden erejével részt kíván venni a katonai akcióban." Románia nem pusztán katonai-biztonsági megfontolásokból menetelne Németország mellett, hanem azért, mert „határozottan tudatában van a Németországgal való jövőbeni szerves kapcsolatnak". A dokumentum szerint gazdasági téren — a német „nagytérgazdaságra" vonatkozó elképzelésekkel19 összhangban — az agrárjellegű Románia az iparosodott Németországhoz képest „komplementer", kiegészítő gazdasági rendszert képez, így a német ipar Romániában könnyen hozhat létre az egész térségre kiterjedő termelő és értékesítési bázisokat.20 Az államvezető meggyőződése, hogy Németország a regionális hatalom szerepét szánja Romániának az új Európában, amire gazdasági, stratégiai és etnikai helyzete is predesztinálná az országot, mely — ismétli meg Antonescu — „sziget a szláv tengerben". Érvként hozza föl a németek számára igen fontos román kőolajtartalékokat, valamint azt, hogy Németország biztonsága szempontjából Románia stratégiailag központi helyet foglal el az Adriai-térség, a Balkán, a tengerszorosok és Oroszország felé. Nem fejti ki bővebben, mindössze egy mondatban utal arra, hogy a dunai folyosón kívül Románia közvetlen szárazföldi kapcsolatot is szeretne létesíteni Németországgal északon és északnyugaton. Ion Antonescu elképzelései részben egybecsengtek a korabeli magyar felfogással, hiszen Csáky István magyar külügyminiszter is a „primus inter pares" szerepet szánta országának a Duna-medencében.21 Az elveszített területek visszaszerzése iránti vágya, továbbá elvakult magyar- és szlávellenessége azonban Antonescut olyan messze vitték a Németországgal szembeni „együttműködés" szándékában, ameddig a német megszállást megelőzően egyetlen magyar kormány sem ment el. Ami viszont Antonescu és a magyar vezetők (jelen esetben Csáky) retorikáját illeti: a fő különbség leginkább az volt, hogy az államvezető nem „ezeréves", hanem népének „kétszer ezeréves" történelméről szónokolt. Szavai szerint Románia mindig is a rend oszlopa volt Európának ebben a részé-tését 1. Andreas Hillgruber: Hitler, Regele Carol şi Mareşalul Antonescu. Relaţiile germano-române, 1938-1944. Ed. Stelian Neagoe. Bucureşti, Humanitás, 1994. 155-156. 19 A nagynémet gazdasági térségen a birodalmi külügyminisztérium gazdaságpolitikai osztályának munkatársai — pl. Kari Ritter vagy Kari Clodius — a Norvégiától a dunai országokig terjedő, mintegy 200 millió lakosú térséget értették. Felfogásuk szerint az érintett országokat — függetlenül attól, hogy azok megőriznék-e önálló államiságukat — gazdaságilag Németországnak kell alárendelni. L. Pritz Pál: Pax Germanica. Német elképzelések Európa jövőjéről a második világháborúban. Budapest, Osiris, 1999. 96-104. 20 A valóságban Antonescu mindvégig igyekezett a lehető legkevesebb gazdasági kedvezményt tenni Németországnak, nem úgy, mint katonai vagy politikai téren. L. Hillgruber: i. m. 193-202. 21 A Rador hírügynökség budapesti jelentése (1940. november 13.). ANIC, Fond: E C. M., Cab. Mil. I. Ant., dos. 42/1940. 12-15. f.
