Századok – 2007

MŰHELY - Miskolczy Ambrus: Természetkultusz és cigánykép. Magyar és román párhuzamok III/761

764 MISKOLCZY AMBRUS az egyszerű gondolkodású Idiotisről, míg a Filologos nevű „hozzászóló" helyesírási kérdéseket feszegetett. Voltaire szellemét megidézendő, kétszer közbeszól Micromegas is, amikor a szerzeteseket megkísérti a szerelem. A korabeli olvasóközönség „várakozási horizontja" jelenik meg ezekben az olvasói jegyzetekben, és az egész már-már groteszk hangzavar. Némileg groteszk a mű legújabb szépirodalmi olvasata is. Nicolae Manolescu szerint a mú tiszta bohózat, öncélú irodalmi játék, kvázi-abszurd. A román irodalom történetéről 1997-ben megjelent átfogó munkájában ezt olvashatjuk: „Semmit sem kell komolyan venni ebben a fejezetben", mármint az első énekben, amelyben Vlád vajda harcba szólítja a cigányokat és kiváltságokat ígér nekik. „Maga a gondolat abszurd, nem is egyszerűen komikus, ismervén a cigányok hajlamát a nomád életre és a hadakozástól való idegenkedésüket."6 Budai-Deleanu korában azonban összetettebb volt a cigányokról alkotott kép. II. József hadra fogta őket. 1809-ben Varnhagen von Ense, mint osztrák tiszt a Vág alsó folyásánál cigánytáborral találkozott és megpróbált közelebb kerülni hozzájuk, de hiába, kitértek a közeledés elől. Viszont: „Szívhez szólóan és izgatóan hangzott a nemzeti énekük, a Rákóczinak nevezett, amely jótevőjüket, egy ilynevű erdélyi fejedelmet megható hangzatokkal ünnepelt. Ez a fejedelem megpróbálta őket szégyenletes alacsonyságukból kiemelni, állandó lakhelyeket kínálván nekik, és a katonai becsületben részesíteni, de bukása miatt még mélyebbre süllyedtek a nyomorban, és a titokzatos nép újra egyre inkább magába zárkózott. Osztrák hadi szolgálatba is befogták őket, ahol jó katonák hírére tettek szert, bár úgy tudni, hogy katonaként hamar elvesztik edzettségüket és állhatatosságukat, ami barangolásuk során gyakran már-már mesébe illőnek tűnt."7 (II. Rákóczi Ferenc 1704-i rendelete a személyileg szabad cigányok védelmének hagyományát elevenítette fel, amikor a Dunán-inneni cigányság élére egyik kapitánya személyében fő vajdát nevezett ki, mert: „Midőn a cigány nemzet, mely eleitől fogva a nemes országban nemzetünk szárnya alatt, természet szerint gyakorlani szokott életének modalitásit continuálta [módját folytatta], mind az haza értetlen, törvéntelen lakositul, mind pedig hadainktól itten-ottan igazságtalanul s törvénytelenül impetáltatván [zaklattatván], nem lévén oly bizonyos tiszti, melyhez való regressusával [folyamodásával] maga dolgainak orvoslását secundálhatná [kieszközölhetné]".8) Ugyanakkor a cigány igazi római hősként is megjelent a korabeli képzeletvilágban. Hunyad megyében egy vándorcigány, amikor megtudta, hogy József császár elrendelte cigányok letelepítését, és megtiltotta a lókereskedést is, lovát eladta, „a pénzen minden rendelést megtett, nagy tüzet rakott, leghidegebb vérrel fejét a tűzbe dugta, magát halálra égette, hogy mint Cato, nemzete szabadságát felül ne élje".9

(Az önmagát halálra égető cigány esete legendává vált, beépült a II. Józsefről szóló irodalomba. Ugyanakkor ennek egyik jellegzetes darabjában II. József cigánypolitikája már — mai kifejezéssel élve — sikertörténet. Gondosan 6 Nicolae Manolescu:

Istoria eritica a literaturii romane. Bucuresti, 1997. 144. 7 K.A. Varnhagen von Ense: Denkwürdigkeiten und vermischte Schriften, VIII. Leipzig, 1859. 13. 8 A magyarországi cigánykérdés dokumentumokban 1422-1985. Szerk. Mezey Barna. Bp., 1986. 80. 9 Czövek István:

II-dik József császár élete és tettei. I. Pest, 1816. 195.