Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Pajkossy Gábor: A kormányzati „terrorizmus" politikája Magyarországon 1835 és 1839 között III/683

688 PAJKOSSY GABOR tanácskozásokba (így az 1837. április 9-i kéziratokban testet öltő döntésekbe, sőt tanácskoztak vele a folyó perekről is!), ha lehet, még Metternichnél is sötétebb színben látta és láttatta a helyzetet - a kortársak dölyfös oligarchának tartották, Széchenyi egyenesen obskurantistának, aki Mária Terézia korába vinné vissza az országot.19 Metternichtől eltérő álláspontot képviselt viszont József nádor. Míg az államkancellár szerint Magyarországon a helyzet súlyos, és határozott intézkedések szükségesek — összegezte 1835 nyarán lezajlott levélváltásukat Andics Erzsébet —, a nádor a változtatások szükségességét hangoztatta, azaz Bécs felelősségét is felvetette, és óvott attól, hogy a reformerőket gyökértelen jelenségnek tekintsék.20

Egyetértett a célokkal, ha kétségeket táplált is megvalósíthatóságukat illetőleg, általában ellenezte viszont a Bécsben, ezen belül is Metternich környezetében, a miniszteri konferenciában megválasztott eszközöket, hiszen számos funkciójából következően a bécsi döntéshozóknál nagyobb mértékben volt kitéve a megfélemlítés politikája mellékhatásainak, az ellene való itthoni tiltakozásnak. A perekkel kapcsolatban ellentmondásos szerepet játszott. Wesselényinek a magyarországi politikai életből való távoltartására törekedve, ő indította el a szatmári beszéd ügyében a vizsgálatot és része volt a báró perbe fogásában. 1836 augusztusában viszont már a per megszüntetését javasolta, de miután nem járt sikerrel, ezt követően, mint Wesselényi biográfusa megállapítja, a Béccsel folytatott pozícióharc körülményei között időnként még „túl is licitálta" a per mielőbbi befejezését és az elítéltetést sürgető Pálffyékat. Miután kész helyzet elé állították, vonakodva ugyan, de kiadta a Lovassyék elfogatását legalizálni hivatott utasítást, ellenezte, hogy az ifjak egyletét forradalmi szervezkedésként bélyegezzék meg, és — utóbb az uralkodó és a miniszteri konferencia rosszallását is kiváltva — hozzájárult annak megakadályozásához, hogy a pert kiszélesítsék és további személyeket is perbe fogjanak. Bécset megelőzve tiltotta el Kossuthot attçl, hogy felsőbb engedély nélkül kiadja a Törvényhatósági Tudósításokat, miután azonban álláspontját Pesttel, saját megyéjével sem sikerült elfogadtatnia, felülkerekedett rajta az az óvatosság, amit Metternich szűklátókörű aggodalmaskodásnak nevezett: ennek jegyében azután 1837 februárjában, vitatva a Bécsben már meghozott (utóbb pedig végre is hajtott) döntés helyességét, ellenezte a hűtlenségi per megindítását és Kossuth előzetes elfogatását, és a szerkesztő a megyei bíróság előtti perbefogását javasolta.21 A megfélemlítő politika sikerében kulcsfontosságú volt, milyen magatartást tanúsítanak a Királyi Kúria bírái. Feltéve, hogy a Kossuth Kúria előtti perbefogása elleni érvét tényleg komolyan gondolta, József nádor most idézett elő-19 Wertheimer

E.: A jurátusok, i. m. 235., Bártfai Szabó László (összeáll.): Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez. 1808-1860. Bp., 1943. 338., vö. Uo. 323-324. is. 20 Andics E.:

Metternich, i. m. (1975). 87-88., a két levél közölve: Andics, E.: Metternich, i. m. (1973). 363-365., 365-370.; keltük eszerint júl. 19. és aug. 6., azaz nem júl. 10. és aug. 20. 21 Trócsányi Zs.:

Wesselényi, i. m. 274., 305-306., 339-342., 376., 406., Wertheimer E.: A jurátusok, i. m. 46-49., 247-249., Pompéry Aurél: Kossuth Lajos 1837/39-iki hűtlenségi perének története kapcsolatban Wesselényi Miklós báró hűtlenségi és az ifjak felségsértési perének történetével. Bp., 1913. 116-118., KLÖM VII. 48-57., Andics E.: Metternich, i. m. (1973) 387-388. (Metternich -Ficquelmont-nak, 1837. ápr. 11.)