Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Pajkossy Gábor: A kormányzati „terrorizmus" politikája Magyarországon 1835 és 1839 között III/683

684 PAJKOSSY GÁBOR rumon elhangzott megnyilatkozást pedig a rendi-nemesi emlékezet szerint nem toroltak meg a királyi bíróságon indított politikai perrel - bár felmerült, nem indult eljárás az 1822/1823. évi rendi ellenállás vezetői ellen sem. Az új kormánypolitika céljai és fő szereplői Az új kormánypolitika gyökerei a politikai élet az 1830. júliusi forradalom után Európa-szerte bekövetkezett megélénkülésére, Metternich helyzetmegítélésére és a magyar politikában való mind fokozottabb szerepvállalására vezethetők vissza. Mint közismert, Metternich mindent megtett a status quo védelmére, a forradalmi hullám feltartóztatására, sőt a status quo ante visszaállítására. Ausztria helyreállította a rendet a pápai legációk területén, Parmában és Modenában, együttműködött Oroszországgal a lengyel felkelés és következményei felszámolásában. Az államkancellár az 1832. május végi hambachi nemzeti ünnepélyt követően 1834 júniusáig tartó offenzívába kezdett a Német Szövetségben. Határozatokat hoztak a cenzúra megszigorítására, az ellenzéki politikai mozgalmak elnyomására, szövetségi szinten politikai nyomozó irodát hoztak létre, a felforgató eszmékkel szemben netán toleranciát tanúsító német államoknak kéretlen baráti segítségnyújtást helyeztek kilátásba.4 Bécs 1833 őszén a lengyel területek feletti uralom fenntartásában érdekelt másik két nagyhatalommal is újraerősítette az együttműködést. Külügyminiszter, majd államkancellár létére Metternich korábban is élénk érdeklődést mutatott a magyar ügyek iránt, és I. Ferenc tanácsadójaként, állam-és konferencia-miniszterként gyakran be is avatkozott azokba. Mint Andics Erzsébet több mint három évtizeddel ezelőtt megjelent monográfiájában jelentős forrásanyag alapján bemutatta, a herceg az 1830-as évek közepétől kezdve a korábbinál is jóval több figyelmet fordított a magyar ügyekre, s csaknem másfél évtizedre Bécs magyar politikájának legfőbb irányítójává vált.5 Míg 1811/1812 fordulóján még a magyar rendi alkotmány eltörlését tervezgette, az 1820-as évek közepén jelentős fordulatot hajtott végre, és ezt követően egészen 1848-ig — szavakban mindenképpen — annak védelmezőjeként lépett fel, anélkül ugyanakkor hogy abszolutista irányban történő módosításának tervét valaha is feladta volna. Metternich, mint klasszikus életrajzírója jellemezte, ,,[a] haladás álarca mögött mindig az általános felbomlást és a közrend pusztulását vélte látni",6 így, szinte szó szerint ugyanazokkal a szavakkal jellemezte 1825 végén Széchenyi és fiatal mágnás társai törekvéseit, mint 1837 elején a Wesselényi és Kossuth körül szerveződő ellenzékét. A herceg számtalan — akár az 1820-as, akár az 1830-as évek közepéről vett — megnyilatkozása bizonyítja, hogy szemében 4 Sheehan, James J.: Der Ausklang des alten Reiches. Deutschland seit dem Ende des Siebenjährigen Krieges bis zur gescheiterten Revolution. 1763-1850. Berlin, 1996. (Propyläen Geschichte Deutschlands, Bd. 6) 567-569. 5 Andics, Erzsébet: Metternich und die Frage Ungarns. Bp., 1973. (a Függelékben 93 dokumentummal); Andics Erzsébet: Metternich és Magyarország. Bp., 1975. Az alábbiakban a monográfia főszövegére a magyar változat (Andics E.: Metternich, i. m. [1975]) alapján hivatkozunk, a német változatra {Andics, E.: Metternich, i. m. [1973]) csak akkor utalunk, ha annak Függelékéből idézünk. 6 Srbik,

Heinrich Ritter von: Metternich. Der Staatsmann und der Mensch. München, 1925. II. 561., idézi Andics E.: Metternich, i. m. (1975). 82. 1. 80. jegyzet.