Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: I. Ferenc József és a megtorlás I. rész III/635

I. FERENC JÓZSEF ÉS A MEGTORLÁS 671 ahogy elgondolta, magához intette a 69 éves Ludwig Weiden táborszernagyot, „Bécs rémét", s bosszúsan így kiáltott rá: „Ha valamit megparancsolok, az úgy is történik!" Mire Weiden vágtában sietett az adott alakulathoz, s röviddel ez­után a legalázatosabb hangon jelentette: „Felséged parancsai végrehajtattak." A szemtanúi beszámoló szerint a császár az említett szavaiban és arckifejezés­ében „valami kimondhatatlanul imponáló volt."163 Anyjához írott leveleiben is állandóan említi, hogy megszemlélte a bécsi helyőrség csapatait, s hogy az ala­kulatok hogyan teljesítették parancsait. A császár számára tehát aligha volt nagyobb vétek e földön, mint a katonák lázadása az általa képviselt isteni rend ellen. Ez volt az általános lelki alap. A konkrét tények is a magyarok ellen szóltak. I. Ferenc József és családja kétségkívül a márciusi forradalmakban látta minden baj kútfejét, s e forradal­makban kitüntetett szerepet játszottak a magyar rebellisek. A Zsófia főherceg­nő által képviselt udvari klikk a kezdetektől fogva Jellacicot támogatta, s alap­vető fontosságúnak tekintette a magyar önállósági törekvések megregulázását. 1848. október 5-én Zsófia és I Ferenc József is ott voltak a szeptember 28-án a pesti hajóhídon népítélet áldozatául esett Lamberg Ferenc báró, altábornagy, kinevezett magyarországi főparancsnok bécsi gyászmiséjén; október 6-án aztán az újabb forradalom elől kénytelenek voltak — 1848. márciusa óta immár má­sodszor — menekülni. Márpedig a bécsi októberi forradalmat legalább annyira a magyar ármányok, mint a bécsi radikális demagógok agitációja következmé­nyének tekintették; s a forradalom leverésének egyik utolsó aktusa az esküsze­gő tisztek által vezetett magyar hadsereg Schwechatnál a törvényes hatalmat képviselő Windisch-Grätz serege ellen vívott csatája volt. Magának a december 2-i trónváltozásnak is az egyik oka a magyar lázadás volt: hiszen V Ferdinánd szentesítette azokat a magyar törvényeket, amelyek alapján, s amelyek védelmé­ben a magyar lázadás folyt. S hiába foglalta el Windisch-Grätz hadsereg 1848-49 telén Magyarország kétharmadát, tavasszal a maradék egyharmadról kiindulva a volt es. kir. tisztek által vezetett magyar hadsereg a határig űzte a büszke osztrák ármádiát. Mi­közben Radetzky hadserege száz óra alatt mért végzetes vereséget 1849 tava­szán a reguláris piemonti-szárd hadseregre, a szedett-vedett csürhének tekin­tett magyar haderő elől a cs. kir. csapatok minden hadszíntéren hátrálni voltak kénytelenek. A Prágát és Bécset megregulázó Windisch-Grätz csődöt mondott, az itáliai hadszíntéren kiválóan szereplő Ludwig Weiden is csak a visszavonu­lást tudta elrendelni, s a császár és kormánya a háború gyors befejezését már csak úgy remélte elérni, ha katonai segítséget kér Oroszországtól. Márpedig a világtörténelemben addig és azóta is példa nélkül álló esemény volt, hogy egy nagyhatalom egy, a saját jogértelmezése szerint belső ügynek tekintendő láza­dás ellen egy másik nagyhatalom fegyveres segítségét legyen kénytelen igénybe venni. I. Ferenc József konkrét élményei sem voltak kedvezőek. 1849. májusi ma­gyarországi útja alkalmával tanúja lehetett a Poeltenberg Ernő vezette VII. 163 Vitzthum von Eckstädt 244. (1849. szeptember 24.) V ö. Angyal Dávid 63.

Next

/
Thumbnails
Contents