Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hoffmann, Jürgen: Vita Adalberti. Frühere Textüberlieferungen der Lebensgeschichte Adalberts von Prag. (Ism.: Bagi Dániel) II/517

TÖRTÉNETI IRODALOM 519 Problematikusabb azonban forráskritikai szempontból két körülmény, amelyek azonnal átvezetnek bennünket a könyvvel kapcsolatos történetszemléleti problémákhoz is. Egyrészről kizárható, hogy a Vita prior szerzője Notker lüttichi püspök lenne, mert őt a vita „vir summe discretionis" néven említi egy helyen. Nézetünk szerint kizárt, hogy önmagát így nevezte volna. A másik tényező, amely elkerülte a könyv szerzőjének figyelmét, még lényegesebb: Adalbert pomerániai térítőútjának egyik fontos állomása volt Danzig-Gdansk, amelyet a vita Gyddanecz néven említ. Ez a névváltozat terjedt el általában a vita a középkorban keletkezett kézirataiban. Két kivétel van: a Monte Cassinoban őrzött kézirat, illetve Querfurti Brúnó 1002 körül írott Vita alteraja, melyekben Danzig Gesdon/Gnesdon néven szerepel. Ez jól mutatja, hogy Querfurti Brúnó előtt, aki közismerten használta a Vita priort, 1002 körül egy olyan kézirat feküdt, amelyben az Alpokon túl meghonosodott Gyddanecz formától eltérően, az Itáliában elterjedt Gesdon névalak szerepelt. így valószínűsíthető az, hogy tényleg létezett egy olyan archetypus Rómában, amely ugyan az őse az összes többi leszármazónak, de amely valójában csak egy részükre gyakorolt hatást. Úgy véljük, hogy a könyv két eredményét, nevezetesen az aacheni kézirat gondos, részletes tanulmányozását és kiadását, valamint az ebből levont végkövetkeztetést külön kell kezelnünk. Nem vonható kétségbe, hogy III. Ottó igen szorosan kötődött Aachenhez, és bizonyos, hogy az 1200 körül keletkezett aacheni kézirat őse is Ottó környezetében keresendő, így tényleg tartalmaz a Vita prior keletkezési idejéből is információkat, azonban kicsit elhamarkodottnak véljük Jürgen Hoffmann végső értékítéletét, mely szerint az egész Adalbert-kultusz kezdete Aachennal kapcsolódik össze. Természetesen joggal jelenthető ki, hogy — a kérdés természetéből fakadóan — nagyon nehéz egy, az első ezredforduló körül született munka pontos keletkezési helyének megállapítása. Nézetünk szerint azonban a Vita prior megítélésében nem is ez, hanem Adalbert és az életútja során bejárt térség kapcsolata az elsődleges. Mindazonáltal az egész ügy jól mutatja, hogy az 1989-1990 körül végbement politikai változások Európában nem csak térségünket érintették, hanem, úgy tűnik, hatással voltak a német történetírásra is. Nem szükséges ehelyütt külön kitérni rá — hisz ezt már megtették azok, akik sokkal avatottabbak erre —, hogy III. Ottó németországi megítélése sem volt mindig egységes a német középkorkutatásban. A 19. században nem kevesen gondolták úgy, hogy a császár voltaképpen inkább volt teuton, mint római uralkodó: ez a vélekedés természetesen nem választható el a „nagy-német" egység meghiúsulása utáni generációk „kis-német" gondolkodásától. Schramm óta azonban világos — és ezt III. Ottó legutóbbi monográfusa, Knut Görich sem látta alapvetően másképp —, hogy a császár személye elválaszthatatlan a Róma-eszmétől. A Vita prior keletkezési helyével kapcsolatos új elképzeléseknek inkább ebből a szempontból van jelentőségük. Mert nem feledhető, hogy Aachen Európának azon része, ahol Adalbert biztosan nem járt. Gnieznóban Bátor Boleszló síremléket emelt neki, s tisztelete mindmáig nem szűnt meg. Hasonló a helyzet Esztergomban, ahol tisztelete már ugyancsak korán kimutatható. Prágában — annak ellenére, hogy a püspöki székből a grex ellenállása miatt még életében távozott — megint csak nagy lehetett a tisztelete, hiszen 1038-ban a Pfemyslidák, akik egyébként hajdanán szinte egész családját kiirtották, úgyszintén igényt tartottak relikviáira. És ehhez a körhöz köthető Róma is, ahova Prágából ment, s ahonnan a pogány poroszok közötti térítőútjára is elindult. Róma kiiktatása ebből a rendszerből még akkor is visszalépést jelentene III. Ottó megítélésében, ha tudjuk, és ebben hazai kutatásunk eredményei is megerősítenek, hogy vitathatatlan a császár szerepe a keresztény Kelet-Közép-Európa létrejöttében. Ám éppen ennek alapján állítható, hogy már e térség kiformálódása sem egyetlen mintát követve ment végbe, elég csak az uralkodói címekkel kapcsolatos problémákra gondolnunk. így tehát elhamarkodottnak véljük Hoffmann — és a számára megkérdőjelezhetetlen igazságokat mondó Johannes Fried (vö. Johannes Fried: Adalbert és Magyarország. História 2001: 5-6.) — álláspontját, mely szerint III. Ottó az egész térséget Aachenből mintegy kézivezérléssel irányította volna. A jelen ismertetés tárgyát képző könyv Kari Bosl és Johannes Fried után tehát ismét „rómátlanítani" kívánja III. Ottót. Ez a törekvés persze, a német történelemszemlélet egyik, valószínűleg soha ki nem haló tendenciája, azonban úgy véljük, hogy a forráskritikai megfontolásoknak mindenképp meg kell előzniük a „nagy eszmék"-et, s jelen tudásunk szerint nincs okunk kételkedni abban, hogy a Vita prior Rómában keletkezett. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy elkészítése elválasztható lenne III. Ottó politikai tevékenységétől, és még kevésbé azt, hogy Prága vértanú püspökének kultusza már igen korán meg ne jelent volna az Alpokon túli területeken is. Bagi Dániel