Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: „A Szent Koronára! Ez kedvemre telük." Zsigmond császár Luccában II/353

ZSIGMOND CSÁSZÁR LUCCABAN 361 lakói később 4 ezer aranyat kértek Luccától a császár számára.54 Érdekesebb volt IV Károly második luccai látogatása 1369-ben. Ekkor nem csak felesége, hanem Guidone cardinalis Portuensis is vele jött.55 A palota ablakából az egyik nap együtt látták, hogy Matteo d'Arezzo városi konzervátor unokaöccse (nipote), Biagio Guiducci di Lucca 10 éves fiával, Simonéval, fajtalankodott („uzare contro natura"). A tettest, akit Bosch de Villaritz császári katonai parancsnok elfoga­tott, tüzhalálra ítélték, amit a San Michèle téren végre is hajtottak egy szomba­ton úgy, hogy egy lépcsőn felvezették, ott kiherélték (fit taglato la cugla con tucti i granelli), majd az „eredményt" egy rúdra téve körbevitték (portati su una massuola).56 Az unalmas hétköznapokat törte meg az a német katona is, aki a április közepe táján messer Frach testvérét a loggia alatt megölte. A felhá­borodott luccaiakat csak nehezen lehetett megnyugtatni.57 IV Károly 1369 júniusi luccai látogatásának eseményei kísértetiesen ha­sonlóak a Civitale 1432. június 29-re vonatkozó elbeszélésében olvashatókhoz.58 IV Károly császár a San Michèle templom nagy kapujánál, a lépcsőnél ült. Mel­lette a kísérete, a kardinális, a bárók, grófok, hercegek és több helyről érkezett előkelők. Ekkor az Anziani della Republica tagjai és más tiszteletreméltó vá­roslakók arra kérték a császárt, hogy erősítse meg kiváltságaikat, aminek ő ele­get is tett. Ezen kívül még két fontos dolog történt akkor: kizárták valamennyi pisait a luccai tanácsból, és IV Károly kinevezte Guidone kardinálist Toszkána császári vikáriusának.59 Ezt követően lovaggá ütötte Bartholomeo Ronghi luccai kereskedő négy éves fiát, akit ezután Carlo Ronghi di Luccának hívtak.60 IV Károly 1369 júliusában hagyta el a várost, ahol a biztonság kedvéért katonákat is hagyott.61 A luccai privilégiumok nyilvános és ünnepélyes megerősítését Zsigmond luccai tartózkodására vonatkozó beszámolóban is ott találjuk, igaz, szodómia 1432-ben nem történt, s a zsidóktól beszedett pénz története sem ér fel egy nyilvános kivégzés részletes felelevenítésével. Amit azonban joggal találhatunk különösnek: lovagot nem avatott Zsigmond a városban, pedig ez kedvenc időtöl­tésének számított. A Romfahrt idején számtalan nemest részesített ebben a ki­váltságban, hiszen nem került semmibe, aki viszont ebben a kegyben részesült, mindig meghatódott, és fizetni is hajlandó volt a címért, nem is beszélve arról, hogy az ünnepélyes szertartást mindig nagy mulatság kísérte. A lovaggá avatás a korábbi uralkodói látogatásoknak is gyakori eleme volt. I. (Nagy) Lajos ma­gyar király 1347. december 16-án Riminiben Galeotto Malatestát (1327-1372) 54 Le croniche di Giovanni Sercambi lucchese I. A cura di Salvatore Bongi. (Istituto Storico Italiano. Fonti per la storia d'Italia) Roma 1892. (a továbbiakban: Sercambi) CLXXVI-CLXXVII. sz. CLXXIX. sz. CLXXXTV sz. - A hivatkozásoknál itt és a későbbiekben a fejezetek számát adom meg. 55 Sercambi CLXXXVX sz. 56 Sercambi CXC. sz. 57 Sercambi CXCIX. sz. 58 Tommasi szerint ez június 6-án történt, 1 Tommasi, G.: Sommario della storia di Lucca i. m. 236. 59 Tommasi szerint ez július 7-én történt, 1. uo. 237. 60 Sercambi CCI. sz. 61 Sercambi CCII. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents