Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: „A Szent Koronára! Ez kedvemre telük." Zsigmond császár Luccában II/353

ZSIGMOND CSÁSZÁR LUCCÁBAN 357 ami az apák nevéből egyértelműen kiderül.29 Az azonban már biztosnak látszik, hogy Hunyadi valóban járt Itáliában. Korábban elfogadtam a régebbi szakiro­dalom elbeszélő forrásokra alapozott álláspontját, miszerint Hunyadi járt Itáli­ában, de azon a véleményen voltam, hogy nem a Viscontiak zsoldjában harcolt, hanem Zsigmond kíséretének egy, akkor még névtelen tagjaként Milánóban maradt Tallóci Matkó katonái között.30 Ahogy az már az ilyen esetekben lenni szokott, ezt követően került a kezembe az az oklevél, amelyben V László ma­gyar király felsorolja Hunyadi János kormányzó érdemeit. Itt többek között arra is utal, hogy elkísérte Zsigmondot Itáliába, a császárkoronázásra.31 Ez alapján elképzelhető, hogy akár Rómáig is eljutott, és minden bizonnyal a haza­térés alatt is a kíséret tagja maradhatott, hiszen 1434. január 17-én Bázelban adott kölcsön Zsigmondnak 1200 forintot.32 (Zsigmond, miután 1433. október legelején elhagyta Itáliát, 1433. október 22. és 1434. május 13. között itt állo­másozott.)33 A fiatal Hunyadi vagy nagyon takarékos volt, vagy a zsákmány­szerzéshez értett remekül, hiszen 1200 forintot összespórolni vagy összerabolni mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Az első esetben — négy évet szá­molva — havi 25 aranyat kellett félretennie, hogy összegyűjtsön legalább 1200 forintot.34 Ez a 25 forint jóval meghaladja egy egyszerű zsoldos-familiáris havi ellátmányát, tehát más bevételi forrást is figyelembe kell vennünk. Sokatmon-29 1432. márc. 16.: Vincentius de Ungaria (apja neve: Johannes) Marcus de Raguza csapatá­ban. Zsigmond tartózkodásakor még a város szolgálatában - Archivio di Stato di Lucca. Condotta 6. 67r.; 1432. jan. 1.: Stefanus de Lungaria (a. n.: Dominicus) Johannes de Molina de Spania csapatá­ban. Zsigmond tartózkodásakor még a város szolgálatában - uo. 72v.; 1432. jan. 1.: Thomas de Ungaria (a. n.: Georgius) iuvenis Francisais de Busse csapatában - uo. 95v; 1432. jan. 1.: Johannes de Zagaria (a. n.: Dominicus) Johannes de Civitali csapatában - uo. lOOr.; 1432. aug. 11.: Johannes de Ungaria (a. n.: Simon) Chele de Gallicano csapatában. Zsigmond tartózkodásakor még a város szolgálatában - uo. 120v; 1432. febr. 5.: Johannes de Ungaria (a. n.: Stefanus) iuvenis - uo. 199v.; 1432. febr. 5.: Gregorius de Ungaria (a. n.: Luca) iuvenis. Zsigmond elutazásakor kilép a város szol­gálatából - uo. 200r.; 1432. febr. 5.: Benedictus de Zagabria (a. n.: Jacobus). Zsigmond luccai tartóz­kodásakor még a város szolgálatában - uo. 200r.; 1432. febr. 5.: Thomas de Ungaria (a. n.: Georgius) iuvenis. Zsigmond elutazásakor kilép a város szolgálatából - uo. 20 Ír. (a négy utóbbi mindegyike Antonellus de Cirita de Chicte és Áloisius de Sadiglano csapatában); 1432. ápr. 20.: Johannes de Ungaria (a. n.: Antonius) - uo. 203r.; 1432. ápr. 20.: Agustinus de Ungaria (a. n.: Simon) iuvenis és Gregorius de Ungaria (a. n.: Baptista) iuvenis - uo. 204r. (a három utolsó Johannes de Interame csa­patában). - Johannes de Civitali csapatában szolgált Simon de Sibinicho (a. n.: Piero) iuvenis is, akit azonban nem számolok a magyarok közé (1432. jan. 1.: uo. lOOr.), miként Benedictus de Slavonia (a. n.: Simon) iuvenis-t sem (1432. márc. 20.: uo. 103r.). Zsigmond luccai tartózkodása idején mindket­ten még a város szolgálatában álltak. 30 E. Kovács P.: Corvin János házassága i. m. 956-958. 31 1453. jan. 30., Pozsony - Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: DL) 37 617. 32 E. Kovács Péter: A Hunyadi-család. In: Hunyadi Mátyás. Emlékkönyv Mátyás király halálá­nak 500. évfordulójára. Szerk. Rázsó Gyula, V Molnár László. Bp. 1990. 31. 33 Engel P. - C. Tóth N.: Itineraria i. m. 128. 34 Hunyadiról 1430-ban van említés és utána már csak 1434-ben (E. Kovács P.: A Hunyadi-csa­lád i. m. 31.), ezért számolok 48 hónappal, feltételezve, hogy már 1430-ban elhagyta az országot, és Ausztriában, valamint a Német-római Birodalomban is a császár kíséretében volt. Abban az esetben, ha csak a Romfahrthoz csatlakozott (1431 novembere és 1434 januárja között = 27 hónap), akkor az egy hónapra eső összeg 44,444 arany lenne. Természetesen sokkal több pénze is lehetett, mint 1200 forint; ebben az esetben az összeg tovább nő.

Next

/
Thumbnails
Contents