Századok – 2007
TANULMÁNYOK - F. Romhányi Beatrix: Pálos gazdálkodás a 15-16. században II/299
350 F. ROMHANYI BEATRIX deklődés mutatkozott, pedig a források, ha hiányosak is, a késő középkort illetően más rendek esetében is viszonylag nagy számban állnak rendelkezésre. A monasztikus rendek gazdálkodása is nyilván megváltozott a a korábbiakhoz képest erre az időszakra, de hogy miként és mennyiben, arról nemigen van tudomásunk. Elszórt adatokból ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a koldulórendek gazdálkodása is jelentős átalakuláson ment keresztül a 15. század második felében. Csak példaként hadd utaljak arra, hogy a domonkosoknak egy pápai engedélynek köszönhetően 1474 után már nem kellett eladniuk a rájuk hagyott ingatlanokat. A késő középkorból valóban több magyarországi domonkos kolostor kezén is feltűnnek különféle birtokok, de az ezekre vonatkozó adatok értékelése még hátravan. További kutatási irány lehet a pálos gazdálkodás időbeli változásának feltárása is, amihez egyes, jobb forrásadottságú kolostorok szolgáltathatnak esettanulmányokat. Végül, de nem utolsó sorban érdemes volna a Magyarországon kívüli, elsősorban a horvátországi, a lengyelországi és a délnémet pálos kolostorok, továbbá a római rendház gazdálkodását összevetni a hazai kolostorokéval. Bizonyos különbségek az országon belül is látszanak — amint az például a szlavóniai kolostorok esetében megfigyelhető —, a részletek feltárása azonban szintén további kutatást igényel. ESTATE MANAGEMENT OF THE PAULINE MONKS IN THE 15th AND 16 th CENTURIES By Beatrix F. Romhányi (Summary) Due to exceptionally favourable circumstances the medieval history of the Pauline order is relatively well documented. The archives of many of the more important monasteries have survived as well as the inventory of the charters prepared by Gregorius Gyöngyösi, and even a formulary from the 1530s. Most of the sources have already been published, and the abstracts of more than 1000 unpublished charters are available in an electronic form (Internet and CD). Most of them shed light on the economy, but have so far not been analysed from this point of view. Most of the scholars have contented themselves with stating that the order generally possessed small-scale landed estates and managed them on a fairly primitive level. The present article, on the other hand, attempts to give an outline of Pauline economy on the basis of some 400 charters. Since neither the source material nor its level of interpretation is equal, no statistical analysis could be attempted. The number of Pauline monasteries at the end of the Middle Ages can be put to some 80. Most of them possessed pieces of landed estates (arable, pastures, vineyards, fishponds, sometimes woodland), and some had come to boast considerable territory in the course of time. Sizes varied, however, and whereas some monasteries were fairly rich, others struggled for survival. Most of the estates merely served for self-maintenance, but those elements which yielded monetary revenues (such as vines, mills and town houses) could become the basis of considerable commercial activity. The greater monasteries of the order did not fail to profit from these possibilities in the late Middle Ages: almost all of them specialised and made the bulk of their revenues from one given type of estate. Although the proportions vary from region to region (e.g. the Pauline estates comprise more villages in Slavonia, vines in North-eastern Hungary and mills in the Northern Hilly Ranges), the division is far from absolute. The revenues yielded by the different types of possessions varied greatly. Fishponds, woodland, pastures generally yielded little, whereas vines, mills, town houses, tolls and salt were more precious sources of revenue. These resources (with the exception of mills) occur among the examples of the Pauline formulary as well. At the end of the Middle Ages both the Order itself and the individual monasteries engaged in large-scale financial activities by offering regular (mortgage) loans. Finally,
