Századok – 2007
TANULMÁNYOK - F. Romhányi Beatrix: Pálos gazdálkodás a 15-16. században II/299
PÁLOS GAZDÁLKODÁS A 15-16. SZÁZADBAN 343 negyedik kolostor, mely még Mátyástól kapott 1460-ban évi 150 forintnyi sót, a diósgyőri volt.392 Erről a formularium egyik bejegyzéséből is értesülünk, mely az adott évi só kiadását nyugtázza.393 Már Mátyás halála után, 1493-ban adott Beatrix királyné 50 forint értékű sót a Técső feletti Remete szerzeteseinek.394 Végül a luci vám révén sójövedelmet is kapott a ládi,395 és a szobi vám kapcsán feltehetőleg a nosztrei kolostor is. Összességében úgy tűnik, a rend központi vezetése számára a sójövedelem rendkívül nagy jelentősséggel bírt, hiszen a 15. század elejétől ebből fedezték az évenként tartandó káptalan költségeit, a század közepétől pedig részben a szerzetesek ellátását is ez biztosította. Az egyes kolostorok esetében azonban — egyébként érthető okokból — ez a jövedelemforrás inkább kivételesnek tekinthető.396 Ami Örményest illeti, talán a még folyó építkezések finanszírozását szolgálhatta, Kőszeg, Szerdahely, Diósgyőr és Remete esetében pedig valamilyen, számunkra ismeretlen okból volt Mátyás királynak, illetve halála után az özvegy Beatrixnak szívügye, hogy e kolostorokat biztos bevételhez juttassa. Ami a szentmihálykövi adatot illeti, ott lehetséges, hogy a kolostor saját szükségletére szolgáló só szállításáról van szó, így nem tekinthető jövedelemnek. Zálogbirtokok, üzleti tevékenység A különféle zálog- és egyéb kölcsönügyletek külön is szót érdemelnek. Egyes pálos kolostorok, főképp a 15. század közepétől, úgy tűnik, nagyszabású pénzügyi tevékenységet folytattak. Ennek egyik első példája az a szerződés, mely a budaszentlőrinci kolostor és Buda városa között jött létre 1444 körül. Eszerint a kolostor 2000 forint kölcsönt adott a városnak, amit az utóbbi a be-392 DAP I. 68. 393 Formularium f. 63 v . 394 DAP IL 312. — A magyarországi kolostorokon kívül a bécsújhelyi kapott, Frigyes császártól, sójövedelmet 1480-ban, amit Miksa császár is megerősített 1496-ban (DAP III. 324.). A lengyelországi pálosok kiadott oklevelei közt mindössze két sóval kapcsolatos ügylet szerepel, azok is a középkor végéről. 1473. máj. 15-én IV Kázmér lengyel király 1000 prágai márkáért eladta a wieliczkai sóbánya királyt illető jövedelmének felét a rupellai pálos kolostornak, illetve 1504. júl. 24-én Sándor lengyel király felesége kérésére évente négy bannus sót adományoz a wieliczkai sóbányából a czestochowai pálosoknak, amit negyedévente, négy egyenlő részletben kell kiadni, 1. Zbiór dokumentów zakonu Paulinów w Polsce II. (1464-1550). Ed. Janusz Zbudniewek ZR Warszawa 2004. 33., 132. sz-ok. 395 L. a 368. sz. jegyz. 396 Igen ritkán más rendek kolostorai is kaptak sójövedelmet. 1310-ben Károly Róbert adott a dési ágostonrendi remetéknek minden Désaknáról szállító kocsiról két darab sót, amit a templom vagy a maguk szükségleteinek fedezésére bárhol eladhattak. E kiváltságot a király 1325-ben meg is erősítette (Entz Géza: Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár 1994. 88.). A késő középkorból a lechnici kartauziakról (1440: DL 13 529., megerősítette TV. Kázmér lengyel király is 1452-ben) és az óbudai apácákról (1449: DL 14 211.) tudjuk, hogy kaptak effélét. Kifejezetten az építkezések támogatására kapott évi 50 forint értékű máramarosi sót 1455-ben a kolozsvári domonkos kolostor Hunyadi Jánostól, illetve 1494-ben II. Ulászlótól 300 forint értékű sót a tordai aknából az ottani ferences kolostor. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az Árpád-korban a sóadomány nem számított ritkaságnak. 1233-ban például a beregi egyezményben II. András szinte az összes Maros-menti egyházi intézménynek adott több-kevesebb sót. A csanádi püspök ekkor 5000, az egresi apát 30000, Kenézmonostora 2000, Szőreg 1000 zuan sót kapott {Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 852., 855., 860., 873.).
