Századok – 2007
TANULMÁNYOK - F. Romhányi Beatrix: Pálos gazdálkodás a 15-16. században II/299
PÁLOS GAZDÁLKODÁS A 15-16. SZÁZADBAN 311 rend budaszentlőrinci központja maga intézte e házak ügyeit, ami egyfelől kényelmes lehetett a vidéki kolostorok számára, különösen ha távolabb feküdtek, másfelől azonban, amint az az örményesi pálosok esetében megmutatkozik, éppen ez a helyzet feszültséget is okozhatott a háztulajdonos kolostor és a rendi vezetés között. A források tanúsága szerint az örményesiek részben azt kifogásolták, hogy tudtukon kívül történt a ház bérbeadása, részben magát az összeget kévéseitek, s bár idővel sikerült méltányosabb összeget kialkudniuk, a vita a fizetés körül még évekig folyt. Talán ez vezetett oda, hogy 1459-ben ezt és egy másik házukat elcserélték két Zala megyei birtokra: azokat nyilván könnyebb volt kézben tartani. Az összes ismert bér, illetve javadalom közül kiemelkedik az örményesi pálosok Nagy utcai házára kötött, valószínűleg egyetlen valódi bérleti szerződés 24 forintos összege, amit feltehetőleg a ház mérete és a hozzátartozó torony indokolt (a ház teljes bére valójában 48 forint lehetett, amint erre már fentebb utaltam). Ez az ügy egyébként azért is figyelemre méltó, mivel a szerződés értelmében a bérlő többek között a pince megnagyobbítását is vállalta oly módon, hogy abban 40 hordó bor elférjen. Kérdés, hogy a pince megnagyobbítására miért volt szükség. Lehet, hogy az örményesi pálosok a borkereskedelemben akartak volna részt venni, és bár oklevél nem maradt róla fenn, nem lehetetlen, hogy volt saját budai szőlőjük. Az sem zárható ki, hogy a pince bővítése esetleg a budaszentlőrinci kolostor igénye volt. Végül, bár nem ez a legvalószínűbb, felvethető az is, hogy az örményesiek egyszerűen a ház értékét akarták növelni, talán egy későbbi értékesítésre gondolva. Feltűnő, hogy a pálos tulajdonban lévő házak egy része a „pálos nagy ház" körül csoportosul, talán nem véletlen, hogy az örményesi páiosok is éppen a Szent Pál utcai házukat tartották meg igazolhatóan a 16. századig. A 14-15. század fordulóján a pálosok tulajdonába került házak nagy része a 15. század második felében eltűnik forrásainkból. Lehet, hogy a távolabbi kolostorok a nehézségek miatt valóban megszabadultak ezektől az ingatlanoktól, de a forrásanyag rendkívül hiányos volta miatt ezt biztosan nem állíthatjuk. Nem zárható ki az sem, hogy e házak némelyikéből járadékvásárlás útján származott jövedelem, és éppen Mátyás 1470 körüli pénzügyi intézkedései, az általános kamatcsökkentés és az ezt követő járadékvisszaváltás következtében szűnt meg kapcsolatuk a pálosokkal. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kolostorok nem általában a háztulajdontól ódzkodtak: jó néhánynak volt ugyanis háza vidéki városokban, köztük olyanoknak is, amelyek a 15. század elején budai ingatlantulajdonosként tűnnek fel. Grafenegg Ulrik például 1475-ben egyebek mellett három soproni házat is adományozott az általa alapított baumgarteni pálos kolostornak. A házak közül kettő a városfalakon belül, a kapu közelében volt, egy pedig a külvárosban, a Szentlélek kápolnával szemben.91 A három ház sorsa a kolostor pusztulása után is közös volt: a baumgarteni pálosok összes birtokával együtt a Sopron melletti bánfalvi kolostornak adta őket Grafenegg Ulrik leánya, Erzsébet.92 Az alapító 91 1475: DL 17 681. 92 1526: DL 24 297.
