Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Thomas Sakmyster: Goldberger Sándor / J. Peters és az amerikai kommunista mozgalom I/185

190 THOMAS SAKMYSTER következtében Lovestone-t és követőit a Komintern megbélyegezte és a párt ki­zárta soraiból. Péter eddig a Lovestone-tábor tagja volt, de tökéletesen érzékel­ve a Moszkvából fújó szelet, csatlakozott a Lovestone-t és Peppert denunciáló csoporthoz és a Hungarian Federationt, amelyet most már Hungarian Bureau­nak, Magyar Irodának neveztek, felsorakoztatta a Komintern által jóváhagyott új amerikai párt vezetése mellett.18 Rövidesen bőséges jutalmat kapott. Love­stone és a hozzá hű kommunisták kiűzése nyomán „hiány keletkezett tapasz­talt káderekben", s így mindazok előre léphettek, akik le akartak számolni Lovestone-nal és a párt irányvonalával.191929 végén Pétert a pártban a legna­gyobbnak és legfontosabbnak számító 2. (New York City) körzet angol nyelvű részlegébe jelölték titkárnak. Ettől fogva részt vett a párt központi végrehajtó bizottsága ülésein, aktívan kivette részét a munkából, foglalkozásokat vezetett a párt felkészítő tanfolyamain. Amikor 1930 márciusában a szervezői poszt megüresedett, meg is választották Pétert.20 Új pozíciójában, amelyet 1931 végétől töltött be, megmutathatta ösztönös szervezői tehetségét. Dinamikus volt és gondos, s miközben az Egyesült Álla­mok egyre mélyebbre süllyedt a gazdasági válságba, ő maga világosan állást foglalt a kommunista ügy mellett.21 Miután sikeresen szerepelt pozíciójában, Moszkvába küldték, hogy ott mint a Komintern angol-amerikai titkársága „szervezési szakembere" működjön. Ez egyfajta tanulási lehetőséget és időt je­lentett a kommunista funkcionáriusok számára. S amíg ott volt, egyben az amerikai Kommunista Pártot is képviselte a Kominternben. Ekkor vette fel a J. Peters álnevet.22 Bár J. Peters Komintern-beli feladata a pártszervezet rendes problémái­nak tanulmányozása és megvitatása volt (a párt taglétszámának növelése, a he­lyi sejtek működésének koordinálása, erőgyűjtő akciók és felvonulások támoga­tása stb.), magától értetődőnek gondoljuk, hogy a Komintern tisztségviselői fel­ismerték benne az illegális felforgató tevékenységre való tehetséget, illetve haj­lamot is. Több nyelven (magyarul, angolul, németül) beszélt, viszonylag tanult volt, jártas Marx, Lenin és Sztálin műveinek ismeretében, szerzett némi gya­korlatot a földalatti munkában Csehszlovákiában, elszántnak és fegyelmezett­nek mutatkozott. Ebben az időszakban ezek voltak azok a közös tulajdonságok, titkos élet: Jay Lovestone a kommunista, az antikommunista és a mesterkém]. Random House, New York, 1997. 18 Egy a The Daily Workerben megjelent nyilatkozatában Péter kijelentette, hogy ő „teljes mértékben és fenntartás nélkül" elfogadta a Komintern döntését és a Magyar Iroda [Hungarian Bureau] tagjait fel fogja sorakoztatni a Komintern és a Kommunista Párt központi bizottsága mögé. 19 Klehr: The Soviet World of American Communism, 79. 20 Minutes of Meeting of the District 2 Plenum, March 22, 1930. [A 2. körzet plénumának jegyzőkönyvei.] USAKPL, 515/1/2006 21 Jó példa Péter szervezői jártasságát illetően az AKP 1930. júniusában tartott 7. nemzeti pártkongresszusát előkészítő írása a körzeti értesítőben. USAKPL., 515/1/2072. Ettől fogva kezdett Péter publikálni a párt belső sajtójában is. Ld. Inner Life of the Units [A pártegységek belső élete]. Party Organizer, IV (June, 1931), 1-3. 22 Moszkvába érkezésekor például Joseph Petersként töltötte ki a kérdőívet. [Questionnaire for Workers of the E.C. of the Comintern. 1931. október 21. Rosszijszkij Goszudarsztvennüj Arhiv Szocialno-Polityicseszkoj Isztorii, Moszkva (RGASzPI). Másrészt viszont a Komintern számára írt, 1932. január 25-én keltezett önéletrajzában visszatért a J. Peters névhez. Esszénkben ezentúl azon a néven — Peters — említjük, amit 1938-ig használt, amikor is felvette az Alexander Stevens álnevet. 1949-től, mikor visszatért Magyarországra, ismét a Péter nevet használta.

Next

/
Thumbnails
Contents