Századok – 2007
KRÓNIKA - Rázsó Gyula (1930-2007) (Veszprémy László) VI/161
AZ 1944-ES MAGYARORSZÁGI CIONISTA ELLENÁLLÁS 165 lóan legalább olyan sikeres volt a „B" osztály (Sztehlo Gábor vezetésével), mely — 1944. december közepéig — legalább 30 gyermekmenhelyet létesített.82 Tanulságos a budapesti X. kerületi Kelemen utcai otthon sorsa, melynek közös vezetése volt a XIV kerületi Bácskai utcai tanoncotthonnal és a Róna utcai gyermekotthonnal.83 Ezek vezetését 1944. november 14-én az a Nemes Lipót vette át, aki addig a MIPI otthonainak és a tanoncosztálynak volt az irányítója, mely a Felvidékről és Kárpátaljáról odamenekült mintegy 4 ezer tanoncot gondozott. Az otthonok támogatásáról, élelmezéséről a Pártfogó Iroda és a Nemzetközi Vöröskereszt gondoskodott. Az otthonban nem csak gyerekek voltak, hanem itt rejtőzködött 40 felnőtt és 20 munkaszolgálatos is. December 12-én a rendőrség és a nyilasok körülvették a házat és elhurcolták a gyerekeket a gettóba, de ötvenen megszöktek, a többi 150 gyermek a Holló utca 14. szám alatti gettóházba került. Két nap múlva megvesztegettek két rendőrt, aki visszavitte őket a Róna utcába. Ám miközben Nemes Lipót december 24-én átment ellenőrzésre a Bácskai utcába, a nyilasok elvitték a gyerekeket „kivégezni" a budai Radetzky-laktanyába. A bombázás miatt azonban visszairányították őket Pestre, ahol egy Szív utcai házba kerültek. Másnap reggel visszamenekültek a Róna utcai otthonba, ahonnan december 28-án 10 nyilas elrabolta az élelmiszereket. Az otthont január 7-én szabadították fel a szovjet csapatok. Az otthonok nyomorult helyzete arra késztette Krausz Miklóst (Mose), hogy Harald Feller svájci ügyvivőhöz forduljon, aki december 23-án a Semleges Hatalmak budapesti követeit közös tiltakozó jegyzék elkészítésére szólította fel. Ezek után a nyilasok december 26-án megtiltották a gyermekotthonok további zaklatását, de szórványos esetek — mint az imént láttuk — még előfordultak. De nemcsak a Nemzetközi Vöröskereszt, hanem a Svéd Vöröskereszt égisze alatt is működtek gyermekotthonok. Krausz Miklós (Mose) még 1944 májusában kérte, hogy Folke Bernadotte grófot, a Svéd Vöröskereszt elnökét küldjék Budapestre és állítsanak fel gyermekotthonokat. Carl Ivan Danielsson svéd követ vállalta a dolgot és azt is jelezte, hogy a felmerülő költségeket (1 millió svájci frank) a külföldi zsidóság vállalja. Valdemar Langlet, a Svéd Vöröskereszt főmegbízottja Jungerth-Arnóthy Mihály, a Sztójay-kormány külügyminiszter-helyettese kérése ellenére - védőleveleket bocsátott ki, október 15-ig több mint kétezret. November 15. után a Svéd Vöröskereszt védettjeinek is a nemzetközi gettóba kellett átköltözniük, december 13-án pedig a nyilasok betiltották a Svéd Vöröskereszt működését, annyi volt a hamis dokumentum az utcákon. Jegyzékváltás következett a svéd követség és a magyar külügyminisztérium között, majd Danielsson kijelentette, hogy amennyiben hat napon belül [nem - PL.] rendeződnek a kérdések, haza fogják rendelni a svéd követség embereit Budapestről. A magyar hatóságok végül eleget tettek a kéréseknek, de nemsokára a szovjet csapatok is megérkeztek. 6 hétig voltak ezek a gyermekek magukra hagyva. Hogy gondozóik hová lettek, mikor szökdöstek el tőlük, nem tudni." L. Lévai: Fekete Könyv. A magyar zsidóság szenvedéseiről. Budapest, 1946, Officina, 242-243. 82 Lévai: Fehér Könyv.- I. m. 160. 83 Uo. 160-162.
