Századok – 2007

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei (Ism.: Maczák Márton) VI/1608

TÖRTÉNETI IRODALOM 1609 1861) szól. A harmadik fejezet a polgárháború nemzedéke nyolc elnökének (1861-1897), a negyedik a hódító és progresszív Amerika négy prezidentjének elnökségébe (1897-1921) avat be minket. Az ötödik rész a két világháború közötti és második világháború alatti négy elnök (1921-1945), a hidegháború elnökeiről szóló fejezet nyolc elnök (1945-1989) életrajzát tárja elénk. Az ezredforduló elnökeiről íródott részben (1989-2006) pedig egészen napjainkig kapunk árnyalt és sokrétű képet három elnökről. A kötetet az USA alkotmányának és eddigi huszonhét kiegészítésének angol szövege és magyar fordítása, továbbá több részből álló „up to date" ajánló bibliográfia és névmutató zárja. A recenzens véleménye szerint az egész kötet esetében jó lenne, ha az egyes kifejezések angol nyelven történő feltüntetésére valamilyen következetes elv alapján kerülne sor. Egyrészt az egyes, már angolul feltüntetett kifejezéseknek (pl. impeachment) a továbbiakban csupán ezen a módon kellene szerepelnie. Másrészt olyan alapfogalmakat, mint pl. a founding fathers (29. o.), spoil system, (70. o.), mob (82. o.), kitchen cabinet (83. o.), joint resolution (99. o.), black codes (146. o), big stick policy (199. o.), dollar diplomacy (206. o.), preparadness movement (216. o.), think tank (253. o.), cash and carry elve és Lend Lease Act (259. o.), illetve politikai fogalmakat (amendment, White House, inauguration speech, farewell address) mindenképpen hasznos lenne angolul (is) feltüntetni. Ugyanakkor néha kevésbé fontos fogalmak meglepő módon angolul is szerepelnek (pl. Freedmen's Bureau - 146. o., greenback - 153. o.). Más vonatkozásban Jefferson „szónoklata" esetében (50. o.) valójában az elnök 1801. március 4-én elhangzó beiktatási beszédéről van szó. A Federalista Párt vonatkozásában (60. o.) talán említést érdemel, hogy a párt 1824-re megszűnt, utolsó jelöltjét az 1816. évi választáson állította, vagyis már az 1820. évi választáson sem indított jelöltet (75. o.). A missouri kompromisszumnál érdemes kimondani, hogy a határvonal a 36°30' szélességi kör lett (66. o.). Monroe esetében az olvasó nehezen helyezi el 1823. december 2-án elhangzó „éves üzenetét" (67. o.), amikor korábban arról volt szó, hogy azt év elején tartják az elnökök (22. o.). Vagyis esetleg utalni lehetne arra, hogy a Kongresszus akkor még december elején ült össze, és hivatalosan a XX. alkotmány-kiegészítés nyomán (1933-ban) került bevezetésre a januári időpont. Wilsonnál esetleg jobban lehetne hangsúlyozni a „The Inquiry" szakértői csoport gyakran téves és elfogult helyzetértékelését (219. o.), illetve már itt hangsúlyozni az USA relatív érdektelenségét Közép-Európában. Wilson esetében kérdéses őszinte semlegessége (215. és 217. o.), valószínűleg kezdettől fogva angolszász elkötelezettségű, és tisztában volt az USA háborús belépésének szükségességével. A Zimmermann-táviratot a brit titkosszolgálat fejtette meg és adta át az amerikaiaknak (217. o.). Coolidge esetében megjegyzendő, hogy a bevándorlók tekintetében 150 000 fős kvótát meghatározó törvény az 1929. évi Immigration Act volt, amely egészen 1965-ig hatályos maradt. Az 1924. évi törvény csupán az 1921-es szabályozáshoz képest csökkentette a bevándorlási lehetőséget, ahogy ezt az ötödik fejezet bevezető részében (223. o.) ki is fejti a szerző. Ugyanitt üdvözlendő a tényszerű adatpontosítás az első kiadáshoz képest, ami a második világháborús amerikai áldozatok pontos számát illeti (225. o.). F. D. Roosevelt esetében Wilsonhoz hasonlóan szintén lehetne talán egy némileg semlegesebb képet adni, illetve bemutatni a történeti irodalom ellenvéleményeit is (idegenellenesség a második világháborúban, Pearl Harbor és az amerikai vereség mérete - 260. o.). Roosevelt esetében finomítandó a megállapítás, hogy több zsidót fogadott be, mint a többi ország együttvéve (258. o.). 1933 és 1941 között éves átlagban nyolcezer-ötszáz zsidó származású kapott bevándorlási vízumot, azonban 1941-1945 között összesen húszezer telepedett le, azaz még vissza is esett az arány. A Háborús Menekültügyi Hivatal (War Refugee Board) viszont ennél összesen tízszer több zsidót mentett meg és helyezett el a különböző országokban. Nem jelentősége, inkább érdekessége miatt lehetne bővebben írni az egyes elnökök Magyarországgal kapcsolatos viszonyáról, így különösen 1956 esetében (282. o.). Ki lehetne térni Nixon és a Watergate-ügy kapcsán arra, hogy 1974-ben tényfeltáró újságíróknak végül sikerült lemondásra bírnia az elnököt, ami ma az iraki háború miatt elképzelhetetlen lenne; vagyis a sajtó jelentősége csökkent (itt vissza lehetne utalni a „yellow press" hatásmechanizmusára 1898-ban, amikor az USA elsősorban a két sajtócézár - W R. Hearst és J. Pulitzer hírlapjai révén feltüzelt háborús közhangulat nyomására lépett a hódító külpolitika útjára). A fenti észrevételek talán pontosítanak a kitűnő, tartalmi és formai szempontból kifogástalan kiadványt. Az Egyesült Államok elnökei a terjedelem adta korlátok között minden aspektusra kiterjedő, igen informatív, ugyanakkor nagyon olvasmányos, jó stílusban megírt, a szó legszorosabb értelmében szórakoztató munka. Erezni a szerző elfogultságát az amerikai történelem, az „amerikai ember" és amerikai társadalmi, gazdasági, kulturális rendszer iránt. Ez is érthető, és