Századok – 2007

KISEBB CIKKEK - Rüsz-Fogarasi Enikő: Élelmezési szintek a fejedelemségkori Kolozsváron VI/1539

KISEBB CIKKEK 1545 kenyér volt. Az uradalmak termelték meg a hozzá való gabonát és a kolozsvári piacokon lehetett hozzájutni. A gabonát a kolozsvári malmokban őrölték és az itteni pékségekben sütötték meg. A 16. században legalább három gabonát őrlő malom látta el ezeket a feladatokat. A városban több sütőház is állt, itt sütötték a városi polgárok számára a kenyeret, cipót és perecet a város, a pék illetve a polgár lisztjéből. Kolozsváron a Király utcában, az Óvárban, a Farkas utcában, Feona Interior és az Intra Moenia utcában is volt sütőház. Az Óvári és Király utcai sütőházak a 16. század végétől kezdődően a Szentlélek ispotály tulajdonában voltak. A korabeli források (limitációk, számadások stb.) megkülönböztetik a fehér kenyeret, a közkenyeret, a cipót, a kalácsot és a perecet. A Szent Erzsébet ispotályban 1610-ben több alkalommal a szegények búzájából süttettek kenyeret. Egy köböl búzából 25-30 darab kenyér készült.33

Sajnos nem említik a kenyerek, cipók nagyságát és alapanyagát. Az viszont egyértelmű, hogy a cipókkal csak a magasabb élelmezési szinteken találkozunk. A cipót - több mint valószínű - tiszta búzalisztből készítették, míg a kenyeret teljesen vagy részben szitált lisztből és talán más gabonából őrölt liszt keverékéből. A fejedelemségkori kolozsvári polgárok, ha tehették, borral oltották szomjukat. A bor kétségkívül a város határában termett szőlőből készült. Mivel ezzel kapcsolatosan szigorú sza-33 Kolozsvári számadáskönyvek (a továbbiakban KvSzám), Szent Erzsébet, 1610. 17. tekercs. 21. 34 Borsa Iván-Mályusz Elemér-C. Tóth Norbert: Zsigmondkori oklevéltár. I-IX. Bp. 1956-2004. IV 579.: Nr. 2553. bályok uralkodtak a városban, ezért idegen bor csak nagyon ritkán került eladásra Kolozsváron. Már 1414-ben Zsigmond király a város régi szabadságaira hivatkozva megtiltotta az erdélyi püspök tizedbérlőjének, hogy a tizedbort Kolozsváron árusítsa.34

Mátyás király 1458. december 6-án, Temesváron kelt levelében az idegen borokra általános tiltást rendelt el.35

Ezekhez a szigorú szabályokhoz Kolozsvár polgárai azután keményen tartották magukat. Akkor, amikor Szabó Ambrus, a város bírája ezt a tilalmat megszegte, a városi tanács halálra ítélte és vagyonát elkobozták.36

A 16. század végén a városi tanács pedig határozataiban többször is megerősítette az idegen bor behozatalára vonatkozó tilalmat, noha ekkor már enyhült a kimérendő büntetések mértéke. A városi tanács 1577-ben egyik határozatában példát akart statuálni, s ezért úgy döntött, hogy az idegen bort a pellengér alá hozatják és a hordó alját meglékelik, hogy mindenki lássa, „ki idegen bort be hozna, így legyen dolga".37 A termés azonban nem mindig volt elegendő, ezért 1578-ban a városi tanács úgy rendelkezett, hogy senki sem adhatja el borát idegennek, sem bent a városban, sem azon kívül. Aki nem tartotta be ezeket a szabályokat, azoknak a város elkobozta borát, mégpedig a város saját hasznára.38

Hangsúlyozandó emellett, hogy a város intézményeinek és polgárainak egyik legfontosabb jövedelme a borból származott. A kézművesek és kereskedők mesterségük mellett szintén arra törekedtek, hogy saját szőlő-35 Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Hrsg. Gustav Gündisch. VI. Bucuresti 1981. 37.: Nr. 3154. 36 Kiss András: Regestele documentelor orasului Cluj. Cluj-Napoca 2005. (Kézirat) 37 KvTanJk 143. tekercs. 38 Uo.