Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515

A SUMMUM JUS PATRONATUS A 19. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 1527 szívesen avatkozó Hám — mintegy kompromisszumként az udvar, illetve a minisztérium által preferált személyek között — az esztergomi érseki széket kapta meg, így Lonovics József csanádi püspöknek csak az egri érsekséget jutott. Az udvar bizalmát bíró Karner Antal bácsi címzetes püspököt, győri kanonokot ekkor a székesfehérvári püspöki székre nevezték ki. A kormány által támogatott Horváth Mihály50

hatvani prépostot és Jékelfalusy Vince esztergomi kanonokot a csanádi püspökségre, illetve a szepesi püspökségre dezignálták. A bécsi pronuncius — Horváthot kivéve — elégedett volt a jelöltekkel. Az új püspökökkel szembeni jelentős ellenérzés is megnyilvánult. A magyar egyháziak egy része, jobbára az alsó papság köreiből, a szabadságharc mellé állt. Moritz Csáky51 érthetőnek tartja tehát a bécsi elutasító magatartást, és megjegyzi, hogy amikor a Vatikán képviselője kísérletet tett arra, hogy a forradalmat vallásháborúnak nyilvánítsa, Bécs Lonovics, Horváth és Jékelfalusy püspöki kinevezését elfogadható magyarázattal vonta vissza. Az 1849. július 12-ei minisztertanácsi jegyzőkönyvben ez a következőképpen jelent meg: az előző magyar kormány idején kinevezett püspökök, „miután ennek ellenére részt vettek ez utóbbi felségáruló üzelmekben", praekonizációjuk még nem történt meg, amiért is ő felsége székeiket megüresedettnek és kinevezésüket meg nem történetnek nyilvánítja. „Felségáruló tevékenységüket" hadbíróság vizsgálja ki. Hám érseket, aki „sokkal inkább jellembeli gyengeségi miatt, mint gonosz szándékból vett részt az üzelmekben", Bach miniszter szólítsa fel arra, hogy „püspöki méltóságát ő Felsége lábai elé helyezze."52

Karner volt az egyetlen, akinek jelölését, illetve kinevezését az udvar fenntartotta, 1856. évi halálai — a székesfehérvári helyett — a győri püspöki széken meg is felelt a bécsi elvárásoknak. A Honvédelmi Bizottmány (1848. szept. 21./okt. 8.-1849. ápr. 19.) megalakítása tovább növelte a megosztottságot az alsó és a felső papság között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Eötvös távozása után, 1848 szeptemberétől az addigi államtitkár, id. Szász Károly vezetése alatt állt. A főpapi kinevezések vonatkozásában a függetlenség deklarálását (1849. ápr. 14.) követően nem volt, aki a királynak fenntartott jogokat gyakorolta volna. A kormányforma végleges meghatározása előtt a kérdés rendezése még szükségtelen volt. így az egyházi méltóságviselők kinevezésének jogát csak 1849. május 2-án Debrecenben szabályozták ideiglenesen a kormányzó és a kormány hatáskörének elválasztása kapcsán a Szemere-kormány (1849. ápr. 19-aug. 11.) első minisztertanácsi ülésén: „Az egyházi hivatalnokok közül azok, kik elébb királyi kinevezéstől függtek, jövőre az országkormányzó jóváhagyása mellett, azok során kívüliek pedig egyenesen a vallásügyi minister által neveztetnek ki."53 Mindez megfelelt az el-50 Fraknói megjegyzése szerint Pázmány óta hihetőleg ez volt az első eset, „hogy kizárólag irodalmi érdemek emeltek ifjú lelkészt a főpapok sorába". A szerző hosszan méltatja Horváth történetírói tevékenységét, mely arra irányult, hogy a „nagyátalakulás korában" „az európai állami rend és civilisátió színvonalára" emelje „elhanyagolt nemzeti individualitásunkat". Fraknói Vilmos: Horváth Mihály emlékezete. Bp. 1879. 25. és 5. 51 Csáky, M.: Die römisch-katholische Kirche i. m. 259. 52 Die Protokolle des österreichischen Ministerrates 1848-1867. Abteilung II. Das Ministerium Schwarzenberg. I. Wien 2002. 487-488.: Nr. 117. 53 Az 1848-1849. évi minisztertanácsi jegyzőkönyvek. Szerk. F. Kiss Erzsébet. Bp. 1989. 67.